Politológus Mihály

Immunigazolvány, konzultáció, tüntetések - mi várható járványügyben?

2021. február 11. 23:12 - Politológus Mihály

Gulyás Gergely csütörtökön megerősítette, hogy lesz "immunigazolvány", amit a beoltottakon és a PCR teszttel igazolt eseteken túl az utólagosan antitest-teszttel igazoltan immunis személyek is megkaphatnak. Ez utóbbiak viszont csak költségtérítés ellenében és 4 hónapos érvényességgel.

Január elején írtam erről először, majd pár héttel később ismét foglalkoztam a témával, akkor abból kiindulva, hogy Merkely Béla professzor decemberi becslése alapján már 2 milliónál is sokkal többen eshettek át a betegségen. Merkely ma azt nyilatkozta, hogy ez a szám már 4 millió lehet.  

Gulyás egyelőre nem fedte fel, hogy mire lehet majd használni ezt az immunigazolványt, de elég esélyesnek tűnik, hogy minden jogi aggály ellenére is ezzel felmentést lehet majd kapni a korlátozások nagy része alól. A kijárási tilalom alóli mentességet már említette is korábban, de simán lehet, hogy a vendéglátóhelyek, mozik, színházak, koncerttermek első látogatói is az igazolvány tulajdonosai lehetnek. 

A beoltottak nagy része az idősek közül fog kikerülni a következő időszakban. Elég abszurd helyzet lenne, ha most nyugdíjasokkal próbálnánk újraindítani az éjszakai életet, a vendéglátó- és a szórakoztatóipart. A beoltottak száma 300 ezer körül jár (de ennek még a fele sem kapta meg a 2. oltást), a PCR teszttel igazolt eseteké is csak 400 ezerhez közelít.

A vélhetően átesettek viszont összesen akár 4 millióan is lehetnek, köztük rengeteg fiatallal. Ezért kellene az antitest-teszteket támogatni. Ironikus módon nem csak ezzel juthatnának a legtöbben hozzá ehhez az igazolványhoz, de az antitesttel rendelkezőkről tudjuk a legnagyobb bizonyossággal, hogy immunisak a vírusra, mégis az ő dolgukat nehezítik meg leginkább. Ezt át kéne még egyszer gondolni.

A közhangulat a nyitás felé tolódott (főleg a fiatalabb korosztályok körében), de közben megtorpant a járványhelyzet javuló tendenciája is, és a környező országok példáján is az látszik, hogy kockázatos lenne még lazítani. Jövő héten indul az online nemzeti konzultáció, ami valószínűleg csak arra szolgál, hogy terítse a felelősséget a kormány. Közben nagyjából azt tervezik már, amit a Momentum "ésszel nyitásnak" nevez, a kijárási tilalom és a boltok zárásának kitolását 1-2 órával, a teraszok megnyitását és immunigazolvánnyal mentességet a korlátozások nagy része alól.

A lazítások lehetséges időzítésére mondtak már márciust, áprilist és májust is, de ez a járványhelyzet mellett nagyban függ a nyitáspártiak érdekérvényesítő képességétől. A kilátásba helyezett tüntetések közül az LA75 akciója a várakozásoknak megfelelően kudarcba fulladt, és egyelőre Gődény február végi tüntetése sem kecsegtet nagyobb durranással: még csak 4 ezer érdeklődő felé jár. Az LA75 eseményére háromszor ennyien jeleztek vissza, de végül csak pár százan mentek el.

Tibi atya március 15.-ére meghirdetett körútlezárása már komolyabb balhé lehetne, de a szervező sem titkolja, hogy sokkal jobban örülne, ha nem kéne megtartania, és ehhez nyilván beérné jóval kevesebbel is, mint amit Gődény szeretne.        

   

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologusmihaly.blog.hu/api/trackback/id/tr7016424246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

seol 2021.02.12. 11:41:52

A szlovákok -- ha jól tudom -- tömeges antigénteszteléssel "hoztak össze" ~300ezer fertőzöttet és ~5000 elhunytat, szóval az a 4milliós tipp több szempontból is durva túlzásnak tűnik. (Persze a hivatalos 380 ezer szintén nem reális.)

Politológus Mihály 2021.02.12. 12:30:38

@seol: Az antigénteszt azt mutatja meg, hogy pillanatnyilag jelen van-e a vírus a szervezetedben. A vírus általában pár hét alatt kiürül, de az antitestek megmaradhatnak hónapokig, akár évekig is. Ezért egy országos antitest-tesztnek jóval nagyobb lenne a találati aránya.
Nyilván ez a 4 millió egy durva becslés, de az biztos, hogy a pcr teszt nélkül átesettek többször annyian vannak, mint az oltottak és a pcr teszttel rendelkezők összesen.

seol 2021.02.15. 08:37:29

@Politológus Mihály:

Persze, de átfogó antitest-keresgélés nélkül minden tipp wishful/harmful thinking -- és a 4 millió nagyon soknak tűnik (persze az, nekem mi milyennek tűnik, semmit nem jelent :) ).

Azt próbáltam nézegetni, hogy zárt közösségekben, lezárt területeken milyen arányt ér el LEGFELJEBB a tünetes fertőzések száma; nagyobb karantén alá helyezett hajókon például. Még mindig nem jelent érdemben túl sokat (millió változó van, pl. az utasok életkora sosem követi a lakossági eloszlást, inkább idősebbek hajózgatnak), de úgy látom, hogy a teljes létszám kb. 20%-a a maximum, amit a tünetesek száma el szok' érni.

Itt viszont az szerepel, hogy 2020 június végén az azonosított brit fertőzöttek számának (~330 ezer) ~10x-esében, a halottak számának (~44 ezer) ~80x-osában volt jelen antitest:
www.imperial.ac.uk/news/201893/largest-study-home-coronavirus-antibody-testing/

Az azonosított fertőzöttek számával nincs értelme bármit is kezdeni, országfüggő, mi-merre-hogyan, a halottak számával... talán... esetleg... Abban persze az kavar be, hogy az egészségügyek minősége más.

Na, ilyen hosszan se írtam még le azt, hogy fenesetuggya, 'lnézést.

Politológus Mihály 2021.02.15. 08:51:04

@seol: Köszi a linket! Kicsit utánanéztem, van egy januári adat is, eszerint Angliában 12%-nál tudták kimutatni az antitestet egy reprezentatív mintán: www.bbc.com/news/health-55718213

Ez alapján mondjuk akkor azt, hogy 1 millió körül lehet már nálunk is ez a szám, ez jóval óvatosabb becslés Merkely 4 milliójánál. Még ha úgy is nézzük, hogy ebben benne van a 400 ezer pcr tesztes jelentős része, akkor is az Antitesttel Rendelkező Korábban Nem Teszteltek sokkal többen vannak, mint a PCR tesztesek vagy az oltottak. És csak róluk tudjuk biztosan, hogy van antitestjük. Az oltások hatásfoka változó, a PCR teszt sem garantálja, hogy kialakulnak és megmaradnak az antitestek. Mégis ez a csoport van hátrányosan megkülönböztetve.

seol 2021.02.16. 20:13:29

@Politológus Mihály:

Na igen. Mondjuk az bekavarhat, hogy egy oltottnál vagy egy pozitív tesztet produkálónál elég pontosan meg tudjuk mondani, mikoról saccperkábé meddig védett (annyira, amennyire), egy "nem tesztelték, nem oltották, de van benne antitest"-esnél meg -- gondolom -- nehezebben megy-menne ez, ha mondjuk hetente kell ellenőrizni, 'van-e még benne antitest', nincs beljebb.

firstmedcenters.com/cov19if/
"If IgG antibodies, without IgM, are detected, it suggests that the infection has happened weeks to months in the past. It also may indicate that you may no longer be infectious. IgG indicates that you may have some immunity to the virus, though you may not"
(És "There is still a chance that the antibodies indicate past infection due to other coronaviruses.")

thotferi1 2021.03.07. 14:12:07

Merkely professzor számította ki az antigénnel rendelkező emberek számát a tavaszi antigén vizsgálatok eredményeit átkonvertálva a mostani állapotokra: www.portfolio.hu/uzlet/20210217/koronavirus-itt-a-magyarazat-ezert-gondolja-merkely-bela-hogy-4-millio-magyar-ateshetett-mar-a-koronaviruson-470268 Ugyanebből a vizsgálatból kiszámítható a fertőzésen átesettek gyógyulási aránya is: kepkuldes.com/image/QLaujq
süti beállítások módosítása