Politológus Mihály

Ezért alkotmányellenes a kötelező oltás

2021. október 30. 19:32 - Politológus Mihály

Magyarországon védettségi igazolványhoz juthat mindenki, akit beoltottak vagy igazoltan átesett a Covid19 betegségen. A most megjelent kormányrendelet szerint azonban a munkáltató elrendelheti a kötelező oltást minden alkalmazottja számára, aki nem tudja igazolni, hogy ez nála orvosilag ellenjavallt. Ez azt jelenti, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkező, a betegségen igazoltan átesett dolgozókra is vonatkozna az oltási kényszer.

Az Alkotmánybíróság nemrég kiadott egy állásfoglalást, amelyben azzal utasította el a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos korábbi diszkriminációs panaszokat, hogy

"akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, mert beoltatták magukat vagy a fertőzésen túljutottak, nem alkotnak homogén csoportot azokkal, akik személyében ez a feltétel nem áll fenn. Márpedig csak abban az esetben minősül alaptörvény-ellenesnek a megkülönböztetés, ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne.”

Most viszont már a védettségi igazolvánnyal rendelkezők csoportján belül tesz különbséget a szabályozás, amikor a természetes védettséggel rendelkezőket az oltottak mögé sorolja.

A betegségen átesetteket kisebb mértékben eddig is érte hátrányos megkülönböztetés, hiszen míg az oltással szerzett igazolványnak nincs lejárati ideje (egyelőre), addig a PCR teszttel szerzett csak 6, a szerológiai antitest teszttel szerzett pedig csak 4 hónapig érvényes, utóbbi pedig önköltséges is. (Tehát azoknak a dolgát nehezítik meg leginkább, akik valóban igazolni is tudják, hogy van ellenanyag a szervezetükben.)

Egy a Science Magazinban is ismertetett közelmúltbeli nagymintás izraeli kutatás szerint a betegségen átesés jóval erősebb védettséget biztosít a Delta variáns ellen, mint két dózis Pfizer vakcina. Azt is tudjuk már, hogy a vakcinák hatékonysága kb. fél év elteltével erősen elhalványul.

Mindezek tükrében nem csak alkotmányjogilag, de tudományosan sem megalapozott a természetes védettséggel rendelkezők diszkriminálása az oltottakkal szemben.

   

88 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologusmihaly.blog.hu/api/trackback/id/tr4116740578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Etniez 2021.11.01. 09:45:16

Imádom a covidot. Mindenkiből előhozza az orvost, kutatót, járványszakértőt, virológust, pedagógust.

Most pedig az alkotmányjogászt!

Őrület :)

Internetes Mindentudás Egyeteme szélesre tárta a kapuit!

Politológus Mihály 2021.11.01. 09:50:34

@Etniez: Egy elég egyszerű ellentmondásra mutattam rá pár bekezdésben, nem kellett hozzá jogászkodni. De magyarázd el, miért nincs igazam szerinted.

atomic power 1986DucaDuca 2021.11.01. 11:29:34

"Egy a Science Magazinban is ismertetett közelmúltbeli nagymintás izraeli kutatás szerint a betegségen átesés jóval erősebb védettséget biztosít a Delta variáns ellen, mint két dózis Pfizer vakcina. Azt is tudjuk már, hogy a vakcinák hatékonysága kb. fél év elteltével erősen elhalványul."

Rövid időn belül újra megfertőződhetnek koronavírussal a fertőzésen már átesett, de beoltatlanul maradtak - ezt állapította meg a Yale Egyetem és az Észak-Karolinai Egyetem kutatói által készített tanulmány.

www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/27511/koronavirus-termeszetes-uton-szerzett-vedettseg

blaubner 2021.11.01. 11:29:54

az "orvosilag ellenjavallt" kitételben szerintem benne van az, hogy aki átesett a covidon, annak 3 hónapig nem lehet beadni az oltást ("Azon személyek is olthatók a vakcinával, akik kórtörténetében 3 hónapon túli igazolt
COVID-19 fertőzés szerepel" -- koronavirus.gov.hu), azaz szvsz közvetve benne van az, amit te jogi ellentmondásként hiányolsz.

Quattroman 2021.11.01. 11:30:03

@Etniez:
És ez leginkább a döntéshozókra igaz

Tom Bradley 2021.11.01. 11:36:07

@Politológus Mihály: Azért nincs igazad, mert a vírus leszarja az Alaptörvényt az összes jogszabállyal együt.
Ő maximum a benned levő minél több antitesttől fél.
Szóval jogászkodni mindig lehet, csak a lélegeztetőgép zajától nem mindig fog hallatszani, melyik paragrafust idézed.

Politológus Mihály 2021.11.01. 11:38:36

@blaubner: Ez csak részben fedné le. A PCR teszttel igazolt védettségi 6 hónapig érvényes.

Politológus Mihály 2021.11.01. 11:56:04

@atomic power 1986DucaDuca: Erről a kutatásról részletesebben ír a Nature itt: www.nature.com/articles/d41586-021-02825-8

"The results suggest that the average reinfection risk rises from about 5% four months after initial infection to 50% by 17 months."
Vagyis a "rövid időn megfertőződhetnek" azt jelenti, hogy 4 hónap után 5% esély van erre, ami 17 hónap után megy fel 50%-ra. A harmadik oltást meg már 4 hónap után ajánlják, és így is meg tudsz fertőződni újra, lásd Gulyás Gergely esetét.

"Still, many unknowns remain, including the probable severity of disease when someone is reinfected."
Vagyis attól, hogy elkapod újra, még lehet enyhébb a lefolyás. Ahogy az oltásnál is.

eloi 2021.11.01. 14:41:29

@Politológus Mihály: A feleségem két oltás után fertőződött meg. Elment a szaglása kb. három teljes napra.
Közben itthon cikázott a karanténban, mert ezen kívül semmi tünete nem volt.
Ez a nem mindegy.

eloi 2021.11.01. 14:41:38

@atomic power 1986DucaDuca: Igen, ezért javasolt a harmadik (szintén ingyenes) dózis!

white999 2021.11.01. 14:41:59

@Politológus Mihály: Egy másik kimutatás szerint pedig az oltások sokkal hosszabb ideig kitartanak szemben a fertőzés során szerzett védettséggel. Arról nem is beszélve, hogy minden szervezet másképp reagál mind a betegségre mind az oltásokra amiből ugye több is van a 70%-tól a 90%-ig. Akkor? Mi a megoldás ha 10 millió entitást akarok egységes szabályozásba rendezni? Hogy cifrázzam, a tavasszal beoltottak sorra kapják el betegséget de a hírek szerint Gulyás Gergely is aki 3.-al van oltva pár hete.

eloi 2021.11.01. 14:42:12

"Ez azt jelenti, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkező, a betegségen igazoltan átesett dolgozókra is vonatkozna az oltási kényszer."

Aki már be van oltva és igazolványa is van, arra miért is vonatkozna??? A harmadik oltás nem kötelező továbbra sem! Csak az elsőt (kettőt) lehet előírni, bizonyos foglalkozásoknál, ahol a fertőzés tömeges lehet. (Gyárak, ügyfélszolgálatok...)

Ha egy kötelezővé tett oltás alkotmányellenes lehetne, akkor mind az lehetne, amiket csecsemő és gyerekkorban kapunk. Kötelezően.
A kötelező oltással a társadalom védekezik bizonyos betegségek és veszélyek ellen, amihez a közösségnek JOGA VAN!
Hogy nagyobb károkat megelőzzön vele.

Politológus Mihály 2021.11.01. 14:43:49

@eloi: Olvasd el még egyszer, amit idéztél, és próbáld megérteni. "Betegségen igazoltan átesett", nem oltott.

alöksz róz 2021.11.01. 15:24:02

@blaubner: "aki átesett a covidon, annak 3 hónapig nem lehet beadni az oltást" - és ennek ellenére boldog-boldogtalannak beadták az oltást a járvány közepén.

alöksz róz 2021.11.01. 15:24:04

@white999: "Egy másik kimutatás szerint pedig az oltások sokkal hosszabb ideig kitartanak szemben a fertőzés során szerzett védettséggel." - na és mitől tartanának ki sokkal hosszab ideig?

atomic power 1986DucaDuca 2021.11.01. 15:24:33

@Politológus Mihály:

www.cdc.gov/coronavirus/2019-ncov/vaccines/faq.html

Frequently Asked Questions about COVID-19 Vaccination
Updated Oct. 26, 2021

"If I have already had COVID-19 and recovered, do I still need to get vaccinated with a COVID-19 vaccine?

Yes, you should be vaccinated regardless of whether you already had COVID-19 because:

Research has not yet shown how long you are protected from getting COVID-19 again after you recover from COVID-19.
Vaccination helps protect you even if you’ve already had COVID-19.
Evidence is emerging that people get better protection by being fully vaccinated compared with having had COVID-19. One study showed that unvaccinated people who already had COVID-19 are more than 2 times as likely than fully vaccinated people to get COVID-19 again."

"Igen, be kell oltani, függetlenül attól, hogy volt-e már COVID-19, mert:

A kutatások még nem mutatták ki, hogy a COVID-19-ből való felépülés után mennyi ideig van védve a COVID-19 újbóli megfertőződésétől.
A védőoltás akkor is védelmet nyújt Önnek, ha már átesett a COVID-19-ben.
Egyre több bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy az emberek jobb védelmet kapnak, ha teljes körűen beoltják őket, mint a COVID-19 fertőzöttek. Egy tanulmány kimutatta, hogy a beoltatlanok, akik már átestek a COVID-19-en, több mint kétszer akkora valószínűséggel kapják meg újra a COVID-19-et, mint a teljesen beoltottak."

Etniez 2021.11.01. 17:14:06

@white999: feleségem másfél év után is hordoz elég antitestet, fél évente veszünk tőle vért. Oltatlan.

Etniez 2021.11.01. 17:14:08

@Politológus Mihály:

1. A kötelező oltás Magyarországnál jogilag fejlettebb országban is kiállta a próbát már, például az UK-ban is, ahol én élek és itt rendes jogkörnyezet van.
2. A Fideszes 2/3 nevezte ki az összes Alkotmánybírót.

Én nem jogászkodom, mert nem vagyok jogász.

eloi 2021.11.01. 17:14:19

@Politológus Mihály: Igaz, külön kategóriának vettem. Mivel az oltottakra gondoltam, mint igazolvánnyal rendelkezőkre. :-)
Persze az átesetteknek is adnak. Igaz.

Politológus Mihály 2021.11.01. 17:22:17

@Etniez: Épp erről beszélek, hogy ha természetes védettsége van valakinek, akkor annak ne legyen már kötelező az oltás. Úgy tudom, a UK-ban csak az ápolóknak kötelező a covid oltás.

Zed is not dead yet 2021.11.01. 18:13:43

@Politológus Mihály: Jó. Mondjuk nem lenne valakit _muszáj_ beoltatni akármilyen személyes ok miatt. De ha mégis beoltják, mi a fene baja lesz tőle? Fordítva ez nagyon nem ugyanez a pálya, ezt nem tudod belátni?

Zed is not dead yet 2021.11.01. 18:14:51

Ez a "ha hiszek istenben oszt' nincsen, az nem o'an nagy baj, mint ha nem hinnék benne, oszt' kiderű'ne hogy mégis van". Szóval miután elég idő eltelt már ahhoz, hogy látható legyen, hogy kiknek (kor, betegségek, stb.) melyik oltóanyag az ajánlott, illetve azt is látni lehet már, hogy melyik oltás nem ér túl sokat, melyik kb. meddig ad erősebb védettséget és mennyi idő után kevésbé erőset, ráaásul már tömeges adatok vannak arra is, hogy a gyakorlatban ez az "erősebb" és "gyengébb" mit is jelent a járvány egyénre, illetve társadalomra gyakorolt hatását illetően az adott személy megfertőződése esetén - szóval mindezek után ki az a segglyuk, aki abszolúte orvosilag indokolatlanul, de mégis ilyen-olyan nyavalygásokkal takarózva kerülgeti az oltást?!

OK, vannak olyan esetek, amikor valaki olyan egészségügyi szituációban van (rákterápia közben, autoimmun-betegség kellős közepén, stb.), amikor nem aktuális neki az oltás. De aki nem ilyen, az _azonnal_húzzon_el beoltatni magát! Egyrészt tessék abbahagyni az okoskodást, meg a konteókövetést, és tudomásul venni a tényeket. Másrészt meg akik húzódoznak, nem csak a saját életüket kockáztatják, hanem a társadalom egészére is durva kockázatot jelentenek, ráadásul mivel a járvány nem bír végre megszakadni, ezért ők az okai annak is hogy újabb és újabb vírusvariációknak van alkalma kialakulni. Én nem hogy előírnám kötelezően, de aki nem oltatja be, azt lesittelném, vagy agyonbírságolnám. Bocs, ha ez bunkó hozzáállásnak tűnik, de mások, pláne tömegek életével játszani a "csak, mert én úgy gondolom" vonalon, az simán bűnözés.

birkamenet 2021.11.01. 18:15:06

@Politológus Mihály: " ha természetes védettsége van valakinek, akkor annak ne legyen már kötelező az oltás. "

Az antitest szint mérési eredménye mutatja meg, hogy van-e még védettség. Havonta egyszer leméred, annyi. Van akinek 3 hónao múlva már sehol a védettsége és oltani kellene, de a legtöbbnek 9 hónap körül kezd csak a kritikus szint alá menni.

birkamenet 2021.11.01. 18:15:41

@white999: "Hogy cifrázzam, a tavasszal beoltottak sorra kapják el betegséget de a hírek szerint Gulyás Gergely is aki 3.-al van oltva pár hete."

A lenne a furcsa ha nem így lenne. Orbán kínai kamuvakcinái ennyit tudnak, ezt már tavasszal is tudta a világ az UAE meg a brazil eredményekből. orbánek azonban tagadták a VALÓSÁGOT.

orbán kínai kamuvakcináinál már csak egy kérdés maradt megválaszolatlanul: mi történt 4 millió dózis (ergo 2 millió embernek szóló) vakcinával? Ugyanis orbánék 6 milliót rendeltek (= 3 millió embernek elegendő), erre mondták, hogy nem kell EU beszerzés (Pfizer), mert az későn jön, őszrem ök már megoldottak mindent. Aztán amikor kiderült, hogy a kínai vakcina nagyfokú hatástalan és kellene 3 oltás (amit orbánék és a Merkely ügynökük eleinte tagadott), akkor azt mondták a nyár vége fele, hogy 1 millió ember lett kínai szarral beoltva. Na de akkor:

1. mivel lett 50% feletti oltási aranynál kétmillió magyar beoltva, amikor más vakcina ennyi ember oltására nem volt?
2. akkor tehát 2 millió kínai vakcina ott rohad a raktáron és titkolják?
3. hazudnak reggel-délben-este?

Politológus Mihály 2021.11.01. 18:46:17

@Zed is not dead yet: Van kockázata a vakcináknak is, és még nem tartunk ott, hogy mindent tisztán látnánk. Pl Skandináviában pár hete mindenhol leállították 30 év alatt a Modernával oltást a myocarditis miatt. www.cnbc.com/2021/10/08/nordic-countries-are-restricting-the-use-of-modernas-covid-vaccine.html

eßemfaßom meg áll 2021.11.01. 18:47:11

@white999: "a tavasszal beoltottak sorra kapják el betegséget " egyik vakcina sem igérte azt, hogy nem kapod el a betegséget, annyit tud nyújtani, hogy ha elkapod akkor lényegesen kisebb eséllyel kötsz ki lélegeztetőgépen meg a végén a hullaházban mintha oltatlanul kapod el.

eßemfaßom meg áll 2021.11.01. 18:47:26

@birkamenet: "Aztán amikor kiderült, hogy a kínai vakcina nagyfokú hatástalan és kellene 3 oltás " aha akkor az USA-ban azért nincs 3. oltás mert ott nem használták a kínait. Oh wait... www.cdc.gov/coronavirus/2019-ncov/vaccines/booster-shot.html

yerico1 2021.11.01. 19:46:04

Csak azt felejti el mindenki, hogy a sok oltatlan miatt meg az én alkotmányos jogaim sérülnek, amik az egészséges, élhető környezetre vonatkoznak, márpedig mindenki joga addig terjed, amíg a másé nem sérül. Én személy szerint nem engedném kilépni sem a lakásból az oltatlanokat, és senki sem lehetne felháborodva, mert övé a döntés, hogy mit választ. De ebben az esetben is fennállna, hogy nem tudna megjelenni a munkahelyén, így hamarosan bekövetkezne a kirúgása.
De azt is látni kell, hogy ennek az intézkedésnek semmi köze sem volt az egészségügyi helyzethez, a kormány gyáva, beszari, sunyi banda, nem mer újabb intézkedéseket hozni a választásokig, ezért egy huszárvágással újabb ellenségképet keltett - ez a fő politikai mozgatórugója amúgy is -, közben meg a felelősséget áttolta a munkáltatókra.

marhasültfánkkal 2021.11.01. 19:46:29

Mára már van nagyjából elég tapasztalat arról, mely korosztályok ill. betegségek esetén nagyobb az oltás kockázata (persze melyik oltásé?), mint a súlyos betegségé.

Arról meg eléggé ellentmondásos infók vannak, mennyiben adják az oltottak kisebb eséllyel tovább a vírust. Olvastam olyan kutatásokról, melyek szerint az oltottak jóval kevésbé adják tovább a vírust, és olyanról is, amelyek szerint nincs különbség.

eßemfaßom meg áll 2021.11.01. 19:46:43

@Politológus Mihály: "pár hete mindenhol leállították 30 év alatt a Modernával oltást " és adnak helyette Pfizer-t. Mindezt 1millió : 450 esetszám miatt. Aminél 6x nagyobb arányban lesz szivizomgyulladásuk ha nem a vakcinát kapják hanem a vírust. És a vírustól súlyos szívizomgyulladást kapnak.

para_noir 2021.11.02. 09:33:40

@blaubner: nincs ilyen, hogy három hónapig nem lehet beadni, én speciel nem egészen három héttel a megbetegedés (jobban mondva a meggyógyulás) után kaptam meg az oltást. A három hónap nyíltan kimondva azért volt meghatározva, mert a betegségen való átesés a kutatások szerint legalább három hónapig erős védettséget ad, és így akartak spórolni akkoriban a még nem nagy számban rendelkezésre álló oltással.

DFK 2021.11.02. 09:33:52

@birkamenet: Jé, és Izraelben is van harmadik oltás, pedig ott csak a Pfizer volt... Le kéne már szállni erről a vonatról elvtársak. Miért jó az nektek, ha naponta nyomjuk az orrotokat a hazugságaitokba?

hii 2021.11.02. 09:34:07

Mint a legtöbb vírusfertőzés esetében (ha hiszünk a vírusok letezésében), a természetes védelem, a legtartósabb és legstabilabb. Évekre, évtizedekre védelmet biztosít. Szerencsére az immunrendszerrel megáldott emberek 99.95 százaléka egészen könnyen átvészeli ezeket a vírusfertőzéseket. Kiegészítésként D, C, Cink, NAC segíthet. Hajrá egészégtudat!!!

Pesti 2021.11.02. 09:34:18

Ez szemlatomast korbe megy a vilagban, de ez nem politikai, vagy szabadsagjogi kerdes, ez egyszeruen egeszsegugyi problema. A jarvanyhelyzetben felulir minden velt vagy valos szabadsagjogot.

alöksz róz 2021.11.02. 09:34:35

@yerico1: "Csak azt felejti el mindenki, hogy a sok oltatlan miatt meg az én alkotmányos jogaim sérülnek" - az oltottaktól is elkaphatod, tehát ha sérülnek az alkotmányos jogaid, akkor az oltottak miatt is pont ugyanúgy sérülnek.

de az összes ember bezáratása helyett van egy sokkal jobb javaslatom: zárja be magát az, aki annyira parázik.

midnightcoder2 2021.11.02. 11:02:33

@hii: Az immunizálás / védõoltás az a dolog amit a kuruzslók viszonylag megbízhatóan ismernek és elég stabil alapokon áll - szemben a mai egészséges életmód/táplálkozás iparral aminek a nagy része valóban nettó kuruzslás.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 11:02:43

@hii: ja, és nem feltétlen igaz a védettség, erre jó példa a tetanusz, amire ismétlő oltás van, ráadásul, ha megsérülsz, bekötöznek, aztán kapsz egy tetanusz oltást...

white999 2021.11.02. 11:02:54

@alöksz róz: Mert a tudósok ezt állapították meg a vizsgálatok során. Biztos van magyarázat de azt neked nem kell tudni elég ha majd ők egyszer levezetik egy 500 oldalas tanulmányban amihez se te se én nem fogok érteni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 11:03:11

@hii: butaság. A HIV nem kimondottan érdeklődik a te védettséged iránt. A sima nátha-ami vírus-, szintén leszarja, hogy fertőzött voltál-e, ismét elkaphatod. De a szezonális influenza is évente kétszer mutálódik, tehát képes vagy ismét elkapni tavasszal, noha ősszel már egyszer átestél rajta.

white999 2021.11.02. 11:14:39

@birkamenet: Gulyás kettő szputnyikra kapott jansent. Ami érdekes viszont, hogy egy elejtett megjegyzés szerint kb januárban. Akkor ugye még a poor nép nem juthatott hozzá. Egyenlő az egyelők között.

white999 2021.11.02. 11:15:22

@Politológus Mihály: A feleségem kolléganője úgy kb 60.000 forintot költ családi szinten táplálék kiegészítőre vitaminokra, mert gyerek sportoló meg ilyen természetgyogyó beállítottságuk is van. Tavaly november óta háromszor kapta el a covidot és csak a 3. után oltotta be magát tavasz végén, pedig lett volna lehetőség februárban. KB. ennyit ért a természetes védettsége és vitamin hegyek. Az elsőnél fulladt, a másodiknál 3 hónapon belül "csak" influenza szerű tünetek két hétig. A másodiknál simán volt védettségije amivel bárhova mehetett volna. Olyan helyen dolgoznak ahol kötelező a védettségi eü érintettség miatt és a fokozott kockázat miatt az ügyfelekre, akik jellemzően a 60 és halál között vannak. Alig bírták lebeszélni, hogy második fertőzésekor ami csak utólagos antitest méréssel derült ki a 3. oltás előtt, hogy ne jöjjön be egy hét után legalább várja meg a 10 napot. Pedig akkor simán fertőzött még védettségi igazolvánnyal.

Politológus Mihály 2021.11.02. 11:19:51

@white999: Ha jól értem, akkor másodszorra enyhébb tünetei voltak csak, kb. mint most a háromszor oltott Gulyás Gergelynek.

konrada 2021.11.02. 11:47:21

No ezt az alkotmányossági kérdést "oldotta" meg a kormány azzal, hogy nem teszi kötelezővé az oltást, hanem munkáltatói hatáskörbe utalja.

...egy munkáltató meg meghatározhatja, milyen feltételekkel alkalmazza a dolgozóit: kérhet tőlük egészségügyi kiskönyvet, éves kötelező orvosi felülvizsgálatot, tűzvédelmi szakvizsgát, stb..., és mivel ez munkahely-specifikus követelmény - nem pedig minden állampolgárra kötelező kitétel - nem tartozik az alkotmányosság hatálya alá...

(Az más kérdés, hogy az állam munkáltatóként a saját foglalkoztatási területén is megköveteli, ettől még nem sért általános alapjogot.)

midnightcoder2 2021.11.02. 11:47:34

@Politológus Mihály: Azért ez emberfüggõ is, az immunrendszere mindenkinek egy picit más, pont azért hogy egy bubó ne irtsa ki a teljes populációt. Van pár polgár aki az AIDS-re is immunis.

Zed is not dead yet 2021.11.02. 11:47:45

@Politológus Mihály: Én azt írtam, hogy lehet már tudni, kinek mit érdemes adni (beleértve azt is, hogy számára melyik vakcina az, ami nem kockázatos). Hát akkor az érintettek ne modernát kapjanak, hanem mást. De legyenek beoltva!

white999 2021.11.02. 11:48:09

@Politológus Mihály: Fogalmam sincs hogy melyiknek milyen tünetei vannak, azt nyilván max egy ember tudná eldönteni, mert Ő tudja hasonlítani az egyiket a másikhoz és nem pedig egy külső szemlélődő. De értem, hogy igazolást szeretnél a véleményedhez. Kolléganő az elsőnél fulladt amit Gulyás 3. oltás után nem említett, tehát ha a kérdés az, akkor oltással egyszerűbb átvészelni. Tehát ha abból indulunk ki, hogy minden egyes elkapás és oltás után enyhébb a tünet, akkor az oltatlanok magasabb szintről indulnak. Persze ez sem ilyen egyszerű mert volt aki a második fertőzésbe halt bele az elsőbe meg nem.

white999 2021.11.02. 11:48:23

@Politológus Mihály: @hii:

NA EZ KONKRÉTAN EZERSZER LETT CÁFOLVA EZ ELMÚLT MÁSFÉL ÉVBEN. Amúgy hajrá egészséges élet egyébként én is azt mondom, csak az éppen a itokinviharra nem lesz jó ami, a fő probléma.

white999 2021.11.02. 11:48:44

@eßemfaßom meg áll: Ha figyelnéd a hozzászólásaimat ezzel nincs is bajom. Nekem a 3. is megvan. Pusztán arra próbálta kihegyezni a problémát, hogy az oltott nem oltott egyszer kétszer háromszor oltottakból kellene egy egysége masszát létrehozni, ami nagyjából garantálná hogy valaki nem betegszik meg súlyosan vagy nem adja tovább vagy kis eséllyel. Mindezt úgy, hogy mire egy döntéshozatal végigszalad eltelik fél és lehetne elölről kezdeni az egészet, mert az oltás veszít a hatásosságából.
Hab a tortán, hogy mi szittya magyarok még tavasszal nagyon a kínaiban hittünk (mármint vitya) és nem veszünk részt az eu vakcina beszerzésében. Tehát egy év múlva még kérdéses, hogy mivel oltunk ha oltunk.

Politológus Mihály 2021.11.02. 11:54:24

@white999: Én arról beszélek, hogy ha valaki átesett rajta, akkor esélyes, hogy van annyira védett, mint egy oltott (sőt). Erről szólt az izraeli kutatás is. Ha még nem találkozott valaki a vírussal, akkor életkortól és egészségi állapottól függő mértékben kockáztat egy súlyosabb megbetegedést, ha nem oltatja be magát. Ez tiszta sor.

eßemfaßom meg áll 2021.11.02. 11:55:41

@hii: "ha hiszünk a vírusok letezésében" Azért ez annyira hit kérdése, mint hinni a téglában.

Girhes Joe 2021.11.02. 14:14:22

Ez az egész kezd engem azokra emlékeztetni, akik ágálnak a kötelező biztonsági öv ellen. Kábé minden épeszű érv a használata mellett szól, ellene meg maximum annyi, hogy 3 másodpercet elvesz az életéből, míg bekapcsolja. Erre jön a nagyokos duma, hogy alkotmányos joga van saját magát veszélyeztetni (egyébként nincs ilyen jog definiálva), meg hogy van az az eset, hogy ha vízbe esik a kocsival, fejjel lefelé, nyitott ablakkal, lehúzott sliccel, piros hóesésben, akkor esetleg talán akár még 5 másodperccel is hamarabb kiszabadulhat (a legszebb, amikor olyan illető mondja ezt, aki nem tud úszni). Na az oltás mellékhatásaitól is kábé ennyire reális tartani, a vele járó kellemetlenség meg 1-2 óra időkiesés, meg pár óra influenzaszerű karzsibbadás, az se mindenkinél. Kénytelen vagyok azt gondolni, hogy akinél konkrét alapos orvosi ellenjavallat (pl. kemoterápia) nincs, és mégse megy oltásra, annak valami nagyon komoly agyi defektje van. És van úgy 2 millió ilyen állampolgárunk...

Macropus Rufus 2021.11.02. 14:14:56

@yerico1: "Csak azt felejti el mindenki, hogy a sok oltatlan miatt meg az én alkotmányos jogaim sérülnek, amik az egészséges, élhető környezetre vonatkoznak, márpedig mindenki joga addig terjed, amíg a másé nem sérül. "

neked miért sérülne bármid is? :o Te bármit megtehetsz, van igazolványod Viszont egy érdekes vonalat dobtál fel: ha te be vagy oltva akkor mitől is félsz? Te védve vagy. Gondolom a tbc-s emberrel kapcsolatosan is hasonlóak az alkotmányos aggályaid. :) az ellen is védve vagy. Egy esetben viszont jogos az amit írsz: ha te is tisztában vagy vele, hogy igazából ez a mostani oltás, nem véd meg hanem megvédhet. Viszont ugye minden hol azt nyomatják, hogy megvéd. Így kijelentve. Ami viszont nem igaz.
Meglátásom szerint jelenleg nem az oltatlanok a legnagyobb probléma, hanem az oltottak. Nekik nem lesznek tipikus tüneteik. Lehet egyáltalán nem lesznek. Viszont fertőzni tudnak. Mivel nincsenek vagy csak minimális tüneteik vannak ezért bátrabban mennek közösségbe. Egy oltatlan mivel tisztában van azzal, hogy nincs oltva némileg másképpen cselekszik. Pl. ha elkapja akkor lesznek tünetei és már nem megy sehova.
Arról nem is beszélve, hogy a mutációk szinte kizárólag olyan gazdatestben keletkeznek amik nem megfelelő immunválaszt adnak. Márpedig egy oltott ember esetében ez simán fent áll. Miért? Hát mert a vakcinák nem a vírust győzik le és nem is az immunrendszert tanítják meg a legyőzésére, hanem tompítják az immunreakciókat. Ui. az immunrendszer túlzott reagálása miatt vannak sokan lélegeztetőn pl.
A pfizer esetében külön vizsgálat is indult, mert nagyon úgy néz ki, hogy a pfizer véglegesen átprogramozza az immunválaszokat. Szóval az oltottak semmivel nem különböznek az oltatlanoktól. Ők is elkapják, ők is fertőznek, bennük is mutálódik minden. Szóval felesleges oltott és oltatlan alapján szelektálni.
Ui. pl. Izrael a legjobb példa: milyen átoltottságuk volt. És milyen szépen nyomul a vírus arra felé.

index.hu/kulfold/2021/05/12/atprogramozhatja-immunvalaszainkat-pfizer-vakcina-koronavirus-covid-19-oltoanyag-mrns/

marhasültfánkkal 2021.11.02. 14:15:03

@Politológus Mihály:

Más kutatások meg azt hozták ki, hogy az oltás erősebb védettséget ad. Megint más kutatások szerint meg a betegségen átesés utáni oltás adja a legerősebb védettséget.

Persze sok a bizonytalanság, a dolog bizonyára függ az oltástól és a vírusmutációtól.

#szájbergyerek# 2021.11.02. 14:15:16

@yerico1:
Vajon miért az oltottak akarják ráerőltetni az oltást az olttatlanokra, kizárni őket innen- onnan meg elzárni mondjuk egy ablaktalan pincébe, ahol szerintük kevésbé veszélyesek a társadalomra?

Oltottól is elkaphatod a vírust és még meg is betegedhetsz. Akkor már miért fáj ennyire az, hogy olttatlantól is ugyanúgy elkaphatod?

Ha mondjuk valaki átesett a betegségen van antitestje. Másnak azért van, mert beoltakozott. Ha már van antitest, akkor nem mindegy mitől van?

Esetleg mégsem bízol annyira az oltásodban, hogy megvéd a vírustól?

white999 2021.11.02. 14:15:34

@Politológus Mihály: Én pedig fentebb írtam, hogy van olyan tanulmány ami szerint pedig sokkal rövidebb ideig ad védettséget kb. 3 hónapig a természetes fertőzés útján szerzett immunitás.. Szerény véleményem szerint mindenki sötétben tapogatóik, mert ez a csudálatos vírus simám kinyír valaki fiatalon egészségesen még ha kisebb százalékban de akár egy leukémiás is megmaradhat. (Nekem van ilyen is, leukémiával egy gyenge náthaként élte át.)

white999 2021.11.02. 14:15:44

@white999: A kétsoros nem neked ment volna de citokinvihart kb. ötször visszadobta, mire kiderítettem, hogy ez volt az a vulgáris szó ami miatt nem engedte a kommentet, ezért is maradt le c betű.

eßemfaßom meg áll 2021.11.02. 14:15:56

@white999: egyébként tudsz róla, hogy a kinaival kétszer oltottak nagyobb arányban lennének kórházban mint a többi vakcinával oltottak? Nem antitestmérés érdekel hanem a súlyos megbetegedés.

eßemfaßom meg áll 2021.11.02. 14:16:04

@hii: "a természetes védelem, a legtartósabb és legstabilabb." Ez biztos vigasztalja azokat akik a legtartósabb legstabilabb védelem megszerzése közben belehalnak ahelyett, hogy a fertőzés elkapása előtt kialakult volna bennük egy kevésbé tartós kevésbé stabil védelem és élnének.

eßemfaßom meg áll 2021.11.02. 14:16:08

@hii: "a természetes védelem, a legtartósabb és legstabilabb. Évekre, évtizedekre védelmet biztosít. " Kivéve amelyikre nem. Itt van pl rögtön az influenza. Minden szezonban le tud dönteni.

Politológus Mihály 2021.11.02. 14:36:10

@Girhes Joe: A poszt arról szól, hogy ha már egyszer a magyar állam elismeri a betegségen áteséssel szerzett természetes védelmet is biztonsági övnek (hiszen ezután is jár a védettségi igazolvány), akkor a munkáltató hogyan rendelheti el a kötelező oltást ilyen esetben is.

marhasültfánkkal 2021.11.02. 14:54:20

@#szájbergyerek#:

"Vajon miért az oltottak akarják ráerőltetni az oltást az olttatlanokra, kizárni őket innen- onnan meg elzárni mondjuk egy ablaktalan pincébe, ahol szerintük kevésbé veszélyesek a társadalomra? ... Oltottól is elkaphatod a vírust és még meg is betegedhetsz. Akkor már miért fáj ennyire az, hogy olttatlantól is ugyanúgy elkaphatod? "

Azért, mert az oltatlan nem csak azzal veszélyezteti mások életét, hogy megfertőzheti őket. Messze nem. Ha ui. a kórházba kerülő sok oltatlan miatt eldugul az eü. rendszer, akkor sok egyéb beteg azért nem kapja meg a szükséges ellátást, azért hal meg, mert az egyéb osztályokon is Covid-betegeket látnak el, leállnak a szűrések stb. Ahogy ezekre volt már példa nálunk is, hiába tagadják.

Megoldás lenne erre az. ha az oltatlan Covid-beteget nem venné fel a kórház, mondván, ő kereste magának a bajt, miért nem oltatta be magát, az oltás elutasításával vállalta a kockázatot. (Csakhogy az oltatlan a más faßával veri a csalánt, mert ő foglalja el egy szívbeteg, rákbeteg stb. elől a kórházi ágyat.) De akkor ugye máris lázadna az öntudatos oltatlan, hogy neki is jár ugyanaz az ellátás. "Természetesen" annak a betegnek a rovására, akitől elveszi a helyet.

Rodney2 2021.11.02. 14:55:11

@eßemfaßom meg áll: birkamenet szellemi fogyatékos és az értelem teljes hiányát nagy fokú aggrasszivitással pótolja. Ha a kínai hatástalan lett volna, akkor nem hagyta volna jóvá a WHO. De egyszerűbb idiótaságokat írni. A statisztikák is azt mutatják, hogy a 60 felettieknél teljesít gyengébben, ott is azoknál akiknek gyenge az immunrendszere. Ez azért van, mert hagyományos módszerű oltás, olyan mint az ÖSSZES amit gyerekkorunkban kaptunk (csak azokat ugyen nem 60 fölött kaptuk). A Karikó féle meg mesterségesen legyártja az antitestet és akkor az ott van, egy darabig. Aztán meg nincsen. A legtutibb átesni a betegségen + oltás. Ez vagyok én :)
Egyébként 86 éves orvos anyám direkt kínait kért szakmai megfontolások után és még él (és nem is volt semmi baja, semmi tünete)

body_andras 2021.11.02. 15:46:32

@marhasültfánkkal: Nem mondom hogy nem jogos, de eléggé ingatag morális lábakon áll a felvetés. Nyilván a megbetegedő oltatlan szükségtelenül növeli az EÜ terhét. Lehetne szankcionálni, pl. ha az oltatlan hívogatja a házidokit, hogy jaj belzasodtam, akkor a PCR teszt + diagnózis procedúra legyen szépen ráterhelve. Ha már telített a kórház és neadjisten dönteni kell, ki adja át a helyét a lélegeztetőn, akkor az oltatlannak nincs prioritása... De már ez is kegyetlenül hangzik. De lehet igazságosabban is: Állam Bácsi jótékonyan vett mindenkinek vakcinát. Aki beadatja, annak ingyen van, aki nem kéri, az fizesse ki.

body_andras 2021.11.02. 15:47:09

Az egész "ókótmányellenes" hiszti margójára: az alaptörvényünk egy olyan maszlag, amit anno az elavult régi alkotmány váltására "terveztek", aztán azóta is toldozgatják-foltozgatják, ki-be fordítják. Ez alapján méregetni, hogy most mi helyes meg helytelen, kissé erőltetett ágybaszarás.
Meg ennyi erővel minden második autóst megállíthatnánk, hogy épp milyen alkotmányos jogot sért a közúti ámokfutásuk. De szép is lenne!

Minden, Covid-korlátozás utáni hisztéria kapcsán elég egyszerű, békítő válaszom van: hónapok óta van ingyen vakcina, próbáljuk menteni a nép tyúkszaros életét maszkviseléssel, távolságtartással, kijárási korlátozással. Elég reprezentatív adatunk van arról, mi mennyire védi az egészséget ebben a világjárványban. Elég egyértelmű, hogy most, a negyedik hullámban, kik milyen körülmények között kerülnek kórházba, lélegeztetőgépre, majd hullazsákba. Nyugodtan el lehet engedni a nép kezét. Nem kell az ingyen vakcina? Moziba, kávézóba, buliba akarsz járni igazolvány, maszk és távolságtartás nélkül? Tessék! Mindent megkapsz immár 10-11 hónapja, hogy túléld; ha nem kell, nem kötelező. Csak tessék! Felnőtt emberek vagytok, hajrá.

white999 2021.11.02. 15:47:16

@eßemfaßom meg áll: "a természetes védelem, a legtartósabb és legstabilabb. Évekre, évtizedekre védelmet biztosít. " Kivéve amelyikre nem. Itt van pl rögtön az influenza. Minden szezonban le tud dönteni.

Valamint a nátha, ami szintén korona vírus és akár havonta.

white999 2021.11.02. 15:47:29

@eßemfaßom meg áll: NEM. Mivel a magyar állam nem bánik bőkezűen ez ügyben az információkkal. Ez pusztán más országok adataiból vélelmezhető. Egyébként ha a célzottan 60 felettieknek beadott kínainál a 30% esetében semmilyen immunválasz nem volt kimutatható és összességében hatásosságát tekintve a teljes életkorban is a legrosszabb %-al rendelkezik, akkor elég nehéz elképzelni, hogy a valószínűségek alapján nem így lenne.

Viszont abban biztos vagyok, hogy erről soha semmi hivatalos információ nem fog kiszivárogni. Ami a formál logika alapján ha nem így lenne, kakadu péter naponta tenné ki a fecsára, hogy ő mint külügyminiszter mennyire zseniálisan értett az engedély kiadásakor a vakcinák hatékonyságához, mert ő ösztönösen ehhez is ért.

body_andras 2021.11.02. 15:47:45

@Girhes Joe: ott a pont.
Na meg "jogom van bent rágyújtani", ugye. Ahhoz képest hamar megszoktuk hogy 10 év lemaradással nálunk is betiltották.
Igazából tök mindegy, ha nem a kötelező oltáson menne a játszma, akkor a maszkhordás ellen menne a tiltakozás.
"Jogom van maszk nélkül élni!" Nekem meg jogom van ahhoz, hogy ne lihegd a pofámba a fertőző lehelleted. Most akkor hogyan mérlegeljük, melyik jog erősebb?

pragmatika 2021.11.02. 18:19:53

@body_andras:

"Elég egyértelmű, hogy most, a negyedik hullámban, kik milyen körülmények között kerülnek kórházba, lélegeztetőgépre, majd hullazsákba."

Igen, egyértelmű.

Az oltási nyilatkozatban, mindjárt az első helyen van a kérdés. "Van-e tartós, krónikus betegsége? (cukorbetegség, magas vérnyomás, asztma, szív-, vesebetegség stb.):"

Gyanítom azért teszik fel ezt a kérdést, mert ha van, akkor nem oltanak. Következésképp, éppen a krónikus, és esetenként súlyos betegségben szenvedők nem kapják meg az oltást. Szegényem elkapja a vírust, és meg is hal, mivel pont ezek a betegek érzékenyebbek nem csak az oltásra, hanem magára a vírusra is.
Erre mit mondanak, "Az oltatlanok között 10-szer több az áldozat" . Ja. Szegényeim, akik pont a krónikus betegségük miatt nem kapták meg. A statisztikába persze nem veszik be a "kényszerből nem oltott" kategóriát.
Így ki kapja meg az oltást, aki oltás nélkül is simán megúszná a nyavaját.
Ügyes, be kell látni. Oltakozzon mindenki, csak a veszélyeztetettek ne.

pragmatika 2021.11.02. 18:20:00

@body_andras:

"Aki beadatja, annak ingyen van, aki nem kéri, az fizesse ki. "

Már kifizette, a te oltásodat is, az adóforintjain keresztül.

mcc 2021.11.02. 18:20:09

@body_andras: Hasonló persze, a motoros okozhat 160 dB-t, én is biztosan annyira zavarom őt a csendemmel, mint ő engem a 160 dB-lel.

mcc 2021.11.02. 18:20:36

No és akkor mi lesz, amikor komoly baj lesz, valami ebola-féle, és úgy immunizálnak, hogy egy aktív, fertőzőképes, de gyenge tüneteket okozó influenzavírusba építik be az antigént, és eleresztik. Alkotmány? felfüggesztve.

Rendkívüli állapot. Volt már olyan a legnagyobb demokráciákban is, ahol 51% tökéletesen kiizél 49%-kal, pl. kilép mindenhonnan. Ennyi erővel népszavazás, 51% beoltatja a 49%-ot és tök alkotmányos.

eßemfaßom meg áll 2021.11.03. 10:01:38

@pragmatika: "Gyanítom azért teszik fel ezt a kérdést, mert ha van, akkor nem oltanak." rosszul gyanítod, innentől értelemszerűen hibás végig a gondolatmeneted

eßemfaßom meg áll 2021.11.03. 10:01:43

@white999:" Ez pusztán más országok adataiból vélelmezhető" Hol vannak ezek a más országok adatai?

hegyiattis 2021.11.03. 10:01:50

@pragmatika: Rosszul gondolod. Magam cukorbeteg vagyok,magas a vérnyomásom. Azért kérdezik meg előtte, mert nem mindegy melyik oltást kapod ilyen esetben. Én például Astra-Zenecát kaptam.

#szájbergyerek# 2021.11.03. 10:02:16

@marhasültfánkkal:
Értem. Magyarul mégsem bízol annyira az oltóanyagban. Hiszen ha be vagy oltva, akkor kevesebb az esélyed, hogy kórházba kerülj koviddal. Legalábbis eddig ezt mondták nektek.
Most mégis attól parázol, hogy ha kovidos leszel és kórházba kerülsz, akkor pont a neked "fenntartott" kórházi ágyon egy olttatlan fog feküdni, ezért nem tudnak téged ellátni, aminek következtében elhalálozol.
Persze ha oltott foglalja a neked rendelt ágyat és annak következtében nem tudnak ellátni és távozol a másvilágra, az eszmefuttatásod alapján az teljesen rendben van.

marhasültfánkkal 2021.11.03. 10:02:38

@body_andras:

"Ha már telített a kórház és neadjisten dönteni kell, ki adja át a helyét a lélegeztetőn, akkor az oltatlannak nincs prioritása."

Az orvosi etika ezt nem engedi. Az orvos nem vehet le valakit a lélegeztetőről azért, hogy mást tegyen fel rá. Csak akkor mérlegelhet, ha két beteg vár ugyanarra az ágyra vagy lélegeztetőre: ekkor azt kell rátennie, akinek jobbak a kilátásai; ha az oltatlannak jobbak, akkor azt kell rátennie.

Ha egy gyerekeket erőszakoló, életfogytiglani büntetését töltő sorozatgyilkos és Teréz anya (Isten nyugosztalja) vár ugyanarra az ágyra, és a gyilkosnak jobbak az életkilátásai, akkor az orvosi etika alapján az orvosnak a gyilkost kell a gépre tennie. Más kérdés, hogy ha van benne szemernyi tisztesség, akkor nem így tesz.

white999 2021.11.03. 10:02:59

@pragmatika: Így ki kapja meg az oltást, aki oltás nélkül is simán megúszná a nyavaját.
Ügyes, be kell látni. Oltakozzon mindenki, csak a veszélyeztetettek ne

Kicsit bonyolultnak tűnik de nem olyan sokan vannak akiket nem lehet oltani. Annak is jó része elővigyázatosságból. Viszont ha mindenki be lenne oltva akit lehet, azzal lehetne védeni a nem beolthatókat, mert lényegesen kevésbé terjedne a vírus. Ergo, kisebb eséllyel fertőződne meg a nem beoltott. Tényleg ügyes. Lenne, ha így működne.

marhasültfánkkal 2021.11.03. 10:03:17

@pragmatika:

"Következésképp, éppen a krónikus, és esetenként súlyos betegségben szenvedők nem kapják meg az oltást. Szegényem elkapja a vírust, és meg is hal, mivel pont ezek a betegek érzékenyebbek nem csak az oltásra, hanem magára a vírusra is."

Tévedsz. A krónikus betegeket is oltják, csak ők másféle vakcinát kapnak. Pl. tavasszal a 60 év alatti krónikus betegek AstraZenecát kaptak. Tudom, a családban is volt ilyen. Ugyanezek a családtagjaink 3. oltásként Pfizert kaptak.

alöksz róz 2021.11.03. 11:15:38

@white999: "Viszont ha mindenki be lenne oltva akit lehet, azzal lehetne védeni a nem beolthatókat, mert lényegesen kevésbé terjedne a vírus." - ez az állítás már megdőlt, nem tűnt fel?

marhasültfánkkal 2021.11.03. 11:15:54

@#szájbergyerek#:

"Magyarul mégsem bízol annyira az oltóanyagban. Hiszen ha be vagy oltva, akkor kevesebb az esélyed, hogy kórházba kerülj koviddal. "

Kisebb az esélyem rá, de nem nulla. Hogy a már említett biztonsági öves példával éljek: Attól, hogy bekötöm magam, még nem fogok frontálisan belehajtani a szemből jövő kamionba.

Remélem, így már megértetted.

alöksz róz 2021.11.03. 11:59:20

most nézem csak, hogy az alkotmánybíróság HAZUDOTT az állásfoglalásában:
"Az Ab egyetértett azzal, hogy rendkívüli jogrendben sem tehet meg a jogalkotó akármit. De megállapította: mivel az oltás beadatása után nagyon csekély a valószínűsége a megfertőződésnek"

marhasültfánkkal 2021.11.03. 14:21:33

@alöksz róz:

A te értelmezésedben a "nagyon csekély valószínűség" mit jelent?

eßemfaßom meg áll 2021.11.03. 19:17:25

@marhasültfánkkal: Mondjuk tényleg nem a megfertőződésnek kicsi az esélye hanem a súlyos betegség kialakulásának

#szájbergyerek# 2021.11.03. 19:17:40

@marhasültfánkkal:
Arra nem válaszoltál miért gondolod azt, hogy pont akkor amikor te nullánál nagyobb valószínűséggel beteg leszel, pont azt a kórházi ágyat, pont egy olttatlan (és még véletlenül sem egy oltott) fogja elorozni előled?

Jó hát nem hajtasz bele szembe jövő kamionba de attól az még beléd hajthat. Akkor már ne vezethessen senki kamiont. Sőt az volna jó, ha csak te mehetnél az úton, mert akkor tutira nem jön beléd senki és te sem zúzol le másokat.

alöksz róz 2021.11.03. 19:17:54

@marhasültfánkkal: számszerűsítsem, vagy mi?

ezt egyben kell értelmezni.
azt jelenti, hogy az oltatlanokhoz képest legalább 1-2 nagyságrenddel kisebb a valószínűsége.
különben nincs értelme a különbségtételnek. (ha az oltatlanok körében is hasonlóan csekély a valószínűsége.)

Billy Hill 2022.09.23. 15:27:58

Ééés... ez is nagyrészt megoldódott azóta...
süti beállítások módosítása