Politológus Mihály

Így csúsztat Orbán a COVID-halálozással kapcsolatban

2021. április 25. 22:02 - Politológus Mihály

"Nem szívesen veszek részt abban az adok-kapokban, amik a halálozásis statisztikák körül zajlanak, csak azt tudom elmondani Önnek, hogy én mit nézek. Eddig is ezt tettem, ezután is ezt teszem. Van az Európai Uniónak egy minden tagállamra kiterjedő adatszolgáltatási felülete, ahol közlik, hogy az utolsó békeévhez képest a covidos évben mennyien halnak meg... Ez egy valóságos szám, ami azt mutatja, hogy mennyi életet veszítettünk el az utolsó békeévhez képest. És ha így nézzük... akkor Magyarország egy tartható pozícióban van, inkább a jobban teljesítő országok közé tartozik, ahol inkább kevesebben haltak meg. A magyar adatszolgáltatás egy másik logikát követ. Magyarországon nem teszünk különbséget aközött, hogy valaki covidban halt meg, vagy coviddal halt meg... azért halt meg, mert megkapta a fertőzést, vagy egyébként is olyan betegsége volt, ami elvitte volna, de közben megkapta a covidot is... Ha valaki kap egy heveny gyomorvérzést és meghal, de közben kiderül, hogy covid-fertőzött volt - a kettőnek dolognak nincs köze egymáshoz - mi beírjuk covid-halálozási esetként, mert ilyen a magyar egészségügyi statisztika." - Orbán Viktor (április 23. Kossuth Rádió)

Sokan kaphatták fel a fejüket, amikor Orbán a fenti kijelentéssel hiteltelenítette az Operatív Törzs napi halálozási adatait. Szeptemberben még ugyanezekre az adatokra hivatkozva értékelte sikeresnek a kormány járványkezelését, de mivel mostanra ezek alapján már világelsők lettünk népességarányos covid-halálozásban, már azt hazudja, hogy soha nem is ezeket figyelte. 

Az új kormánypárti narratívát a Magyar Nemzet aznap megjelent cikke ismerteti, kiemelve az Orbán által is hivatkozott Eurostat felmérést. Ezzel azt állítják, hogy nem hogy világelsők nem vagyunk covid-halálozásban, de még az EU-ban is a középmezőnybe tartozunk. A cikkben idézett Windisch László KSH alelnöknek annyiban igaza van, hogy a világelsőség nem egyértelmű, mert vannak országok, ahol a covid-halálozást jóval meghaladta a többlethalálozás, tehát vélhetően aluljelentették az adatokat. 

Az Eurostat felmérés eredménye azonban több okból is félrevezető:

1. Előzetes adatok

Az Eurostat felméréshez szolgáltatott KSH halálozási adatok előzetesek, és jelentősen módosulhatnak még hónapokra visszamenőleg is. A 2020-as éves halálozást például február 25-én korrigálták 139,549-ről 140,900-ra, ami nagyrészt a november-decemberi kiugró halálozási adatok korrekcióját jelentette. 

2. A százalékos adat félrevezető

Magyarországon 2019-ben 129,603-an, 2020-ban 140,900-an haltak meg. A többlethalálozás 11,297, ami 8.7%-os növekedés 2019-hez képest.

Portugália lakossága félmillióval több mint Magyarországé. Náluk 2019-ben 111,793-an haltak meg, 2020-ban 123,121-en. A többlethalálozás 11,328, ami 10.1%-os növekedés 2019-hez képest.

A százalékos adatot nézve úgy tűnhet, mint ha jobbak lennénk Portugáliánál, pedig épp ellenkezőleg: lakosságarányosan nálunk magasabb a többlethalálozás. Azért alacsonyabb a százalék, mert nálunk jóval többen haltak meg 2019-ben (ahogy minden évben), és ez eltorzítja az eredményt.

Mivel az egész EU-ban Magyarországon a 5. legmagasabb a halálozási ráta Bulgária, Lettország,  Litvánia és Románia után, a magas bázishoz képest százalékosan nyilván alacsonyabb tűnik ugyanakkora többlethalálozás, mint egy kedvezőbb halálozási rátával rendelkező ország esetében. 

A többlethalálozás lakosságarányos százalékát lenne értelme összevetni, és ebben már közel sem állnánk ilyen jól.

3. Nincsenek szinkronban a hullámok

Magyarországon január-februárra a 2. hullám leszálló ága esett, ami kb. az ilyenkor szokásos influenzajárványokkal megegyező halálozást hozott, ezért ebben az időszakban szinte nem is volt többlethalálozás. A 3. hullám március végére futott fel, és a 12.-13.-14. héten tetőzött. Ennek még csak az eleje lóg bele az Eurostat által vizsgált, 12. hétig tartó időszakba, az is nagyon előzetes számokkal. (Az Operatív Törzs adatai alapján pedig csak a 16. héten értük el a negatív világrekordot.)

Ezzel szemben Portugáliában például január-februárban zajlott a 3. hullám, ami mostanra teljesen lefutott.

Nyilván akkor lesz értelme az összehasonlításnak, ha már nálunk is meglesznek a teljes 3. hullám végleges adatai.

Tökéletes módszer ugyan nincs a covid-halálozás mérésére, de érdemes elolvasni erről Ferenci Tamás cikkét. A cikk végén Ferenci is arra jut, hogy aktuális járványügyi helyzetünk az összes európai ország közül a legrosszabbak között van.

Orbán erősen csúsztatott, amikor azt állította, hogy "Magyarország egy tartható pozícióban van, inkább a jobban teljesítő országok közé tartozik, ahol inkább kevesebben haltak meg". Az Eurostat felmérés alapján ilyet nem lehet állítani. Amikor pedig azt sejteti, hogy az Operatív Törzs számai eltúlzottak, a saját járványügyi intézkedéseinek legitimációját ássa alá.

Ez már erősen közelít Bayer Zsolt érveléséhez, aki szerint akinek volt valamilyen alapbetegsége (cukorbetegség, magas vérnyomás, elhízás), az úgyis nemsokára meghalt volna, ezért valójában nem számít covid-halottnak, így valójában alig hal meg valaki a covid miatt. De akkor mégse halnak meg sokkal többen, mint máskor? Akkor miért vannak a korlátozások? Miért diszkriminálják, aki nem akarja beoltatni magát? - merülhetnek fel a kérdések.

Ahogy fentebb írtam, a 2019-hez viszonyított többlethalálozás 11,297 volt tavaly, az Operatív Törzs által jelentett covid-halálozás pedig 9,667 volt. Ha Orbánnak és Bayernek lenne igaza, akkor a tényleges többlethalálozásnak lényegesen alacsonyabbnak kellene lennie az Operatív Törzs számainál, de tavaly éppenhogy magasabb volt.

86 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologusmihaly.blog.hu/api/trackback/id/tr7016512090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bref 2021.04.26. 15:01:25

Az, hogy Orbán mit mond, az tök érdektelen.Politikusként nem mondhatja el az igazságot, a következő rögvalóságot.
Aki Covidban meghal, az túlnyomórészt a saját vagy környezete hülyeségének köszönheti, ahhoz semmi köze a kormányzati intézkedéseknek.
Miért is?
1. Magyar ember nem megy orvoshoz, hanem viszik. Amikor viszik, akkor már késő. Ebbe nem tud beleszólni a kormányzat.
2. Miért nem oltatja be magát, b+? Mi jobb: covidosnak lenni és esetleg meghalni, vagy beoltatni magad? Erről próbálja meggyőzni a kormányzat az embereket.
3. A sok idős áldozat vagy a saját hülyeségének az áldozata, mert nem védekezett a fertőzés ellen, vagy a környezete hülyeségének az áldozata, ha ellátásra szoruló idős emberről van szó. Mert a gondozó, vagy családtag, ha egyszer kívülről jön, és nem az idős emberrel töltött el már 14 napos karantént napi 24 órában, akkor potenciálisan fertőző egyed, és eszerint kell védenie az idős embert. Ebbe sem tud beleszólni a kormányzat, csak intézményi szinten (idősotthonok stb.).
4. Aki nem idős ember, de cselekvőképességében korlátozottként (valamilyen szempontból fogyatékkal él), annak esete nagyon hasonló az idős emberéhez, esetleg kivéve a teljes cselekvőképességet. Ebbe sem tud beleszólni a kormányzat, csak intézményi szinten.
5. Aki nem idős, és cselekvőképességének teljes birtokában van, és megfertőződik és meghal covidban, az magára vessen. Hülye. Miért hiszi, hogy ő sérthetetlen, hogy ő erős akarattal ellenáll a vírusnak, vagy hogy rajta nem fog a fertőzés.... meg sorolhatnám.Miért nem védekezik? Ebbe sem tud beleszólni a kormányzat, legfeljebb Kínában vagy Észak-Koreában.
Tudom, most egy csomóan felzúdulnak, hogy ez áldozathibáztatás, de bocsi, ezek az emberek nem bűncselekmények áldozatai, hanem vastagon benne vannak abban, hogy azokká váltak.

Emmett Brown 2021.04.26. 15:08:54

@bref: tehát aki nem zárkózott be teljesen, és a boltba sem NBV ruhában ment, az mind hülye?

nincs1agy 2021.04.26. 15:25:57

Spanyolországban 2020/2019 összevetésben 18% a többlethalálozás, nálunk 8 %. No comment..

Politológus Mihály 2021.04.26. 15:35:05

Nem sikerült értelmezni a cikket, úgy látom. Spanyolországban 78,487 volt a 2020-as többlethalálozás. Ez a lakosság 1.68 ezreléke. Magyarországon ugyanez a szám 1.16. Jóval kisebb a különbség, mint ha a 2019 halálozáshoz viszonyítod, ami Magyarországon arányosan jóval magasabb, ezért ehhez képest alacsonyabb százalékot ad ugyanakkora töblethalálozás.

nincs1agy 2021.04.26. 15:35:51

@Emmett Brown: A rengeteg orr alá, meg állra letolt maszkviselő, az a hülye. Meg aki föl , alá mászkálva a parkban a padok mellett elhaladva telózgat letolt maszkkal, bagózva közben.Meg a vonaton a hüyekaller és hülyeutas, akik letolt maszkkal vitatják meg a bankkártyák anomáliáit, miután valamiért nem tudott az illető kártyával fizetni a jegyért.Mindig ült valaki a fejünkön, akinek a szabályait sajátosan kellett értelmeznünk. Erre jött rá a gulyáskommunizmus, ahol sok mindent lehetett és kellett "okosba' ".

birka menet 2021.04.26. 15:52:40

Amikor az ember azt hiszi, hogy ez a járványElQró, Vakcina kamuzó orbán bagázs eléri a mélyponotot, akkor ezek még arra is rá tudnak tenni.

Itt van ez a VALÓSÁGTAGADÓ Gulyás Gergely; aki bedobta az orbanisztáni járványkezelés legújabb és legnagyobb hamisítását: ezek szerint a Pfizer öli az embereket, bezzeg az illiebernyak diktáror havereik kamuvakcinái a legeslegeslegjobbak!

Igaz, hogy a nemzetközi eredmények ennek pont az ellenkezőjét bizonyítják, dehát Göbbels Gergelyéket mit érdekli. ez. Maguk is tudják, hogy nem értettek a járványkezeléshez, most se értenek hozzá és ezután se fognak. Az államadósság 25 éves csúcson, a hitelmoratórium után befuccsol több 100 ezer famili, az eü összeomlott. Egy teljes megyényi eü dolgozó lépett ki márciusban. Minden a padlón van, minden befuccsolt. Ami jól müködött az a kínai meg ruszki vakcina meg lélegeztetőgép mutyi.

Etniez 2021.04.26. 16:22:37

Hazudik a fidesz folyamatosan, de ez nem zavarja a magyarokat, sőt.

Elégedettek a járványkezeléssel.
Hihetetlen.

68nyara 2021.04.26. 17:44:09

Az egész régió járványügyi helyzete rossz. Az, hogy egy picivel hol az egyik, hol a másik csúszik feljebb a listán az nem jelent gyakorlatilag semmit. Ráadásul tényleg összehasonlíthatatlan az egyik ország covid halálozási statisztikája a másikkal.

birka menet 2021.04.26. 17:44:25

@nincs1agy:

Ezt mondom én is amit a linkjeid: orbánék Elqrták a járványt, ezért hazudnak éjjel-nappal, stastisztikát hamisítanak. a VALÓSÁT TAGADJÁK úton útfélen. A fidess propaganda gépezet összeroppant, egy étkézláb hazudozásuk nincs már, amelyik megérné hogy 5 perc alatt ne rögöhné ki a világ.

Galerida 2021.04.26. 17:44:53

Az meg külön fájdalom, hogy a DK.-s második vonal meg gyorsabban fogy......viszont ez érv Ferencnek a kormány ellen....

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.26. 17:44:55

A ballibek próbálnak fogást találni a kormányzaton járványügyben, de rendre kudarcot vallanak.

Politológus Mihály 2021.04.26. 17:48:13

@MAXVAL birсaman közíró: Valami érv esetleg? Ebben a posztban konkrét adatok vannak, ide kevés lesz a ballibezés.

pragmatika 2021.04.26. 18:44:40

@Politológus Mihály:

konkrét adat ?
direkt megnéztem KSH kimutatás: összes elhalálozottakról beszélünk,
2019 első negyed éve, és 2021 első negyed éve .
mindössze 3%-al több a 2021-es adat, mint a 2019-es .

Politológus Mihály 2021.04.26. 18:49:37

@pragmatika: A 2021-es adatok csak előzetesek, ahogy többször is írtam. A 3. hullám pedig március végén futott fel, de ehhez még olvasni sem kell, ott van a grafikon az alján. Várd meg, amíg meglesznek a végleges adatok a teljes 3. hullámról.

birka menet 2021.04.26. 20:37:54

orbán legújabb propagandaterve az, hogy júniusra a kamuvakcináit mind benyomatja a magyarokba, hogy bejelentse, hogy megvan a 4 millió beoltott, lehet teltházas EB dönőt rendezni!

Ez lesz az a pont, ahol az egész világot be akarja majd hülyíteni azzal, hogy élőben mutogatja TV-n, hogy Orbanisztánban (természetesen elsőként az EU-ban) vége a járványnak, csak orbán tud az EU-ban járványt kezelni, őnála mehet a nép gondtalanul teltházas meccsekre.

És be fogja áldozni biodíszletnek azt a tudatlan 60 ezer idiótát, akiknek lövésük sincs arról, hogy sem ők nem védettek úgy ahogy azt elképzelik, se a családtagjaik meg senki akihez a következő 10 napban majd közelítenek.

birka menet 2021.04.26. 20:38:02

@Galerida: "Az meg külön fájdalom, hogy a DK.-s második vonal meg gyorsabban fogy"

orbán kínai kamuvakcinája hozza a világban már köztudott 0% hatásosságú eredményt.

white999 2021.04.26. 21:51:08

De legalább megtudtuk a kormány fészbúk oldaláról, hogy a pfizer rosszabb mint a kínai vagy az orsz vakcina és kis túlzással még vezető halál oknak is befér a számok alapján a velük való oltakozás. Beszarás és még a baloldalt hívják oltásellenesnek. Ha hinnék a táblázatnak akkor sose oltatnám be magam.

nincs1agy 2021.04.26. 21:51:17

@MAXVAL birсaman közíró: Majd amikor Szputnyikkal meg Sinopharmmal oltanak Ny-Európában, hamar amnéziásak lesznek a magyar ellenzékiek.:D

nincs1agy 2021.04.26. 21:51:23

@birka menet: Amely vakcina nemsokára megkapja a WHO engedélyét..Na akkor mit mondasz majd? :D

Az apokalipszis lovasa 2021.04.26. 21:51:54

@Politológus Mihály: ...ok, de hogy MO-n többen halnak meg _amúgy is_, az akkor hogy is releváns a kovidkezelés sikeréhez vagy kudarcához? Arra pont jó az a statisztika, ami a _szokásos meghalások_ százalékos növekedését mutatja. Az, hogy _amúgy, kovid nélkül_ szarok a magyar halálstatok, az egy nagyon szomorú dolog, de az meg az elöregedő, csökkenő társadalmak sajátja, ami valóban óriási probléma, csak most ide sehogy nem jön.

misinator 2021.04.26. 21:52:11

@bref:
Idézlek:
"...5. Aki nem idős, és cselekvőképességének teljes birtokában van, és megfertőződik és meghal covidban, az magára vessen. Hülye. Miért hiszi, hogy ő sérthetetlen, hogy ő erős akarattal ellenáll a vírusnak, vagy hogy rajta nem fog a fertőzés.... meg sorolhatnám.Miért nem védekezik? Ebbe sem tud beleszólni a kormányzat, legfeljebb Kínában vagy Észak-Koreában.
Tudom, most egy csomóan felzúdulnak, hogy ez áldozathibáztatás, de bocsi, ezek az emberek nem bűncselekmények áldozatai, hanem vastagon benne vannak abban, hogy azokká váltak..."

Egészségügyben dolgozom, tavaly márciustól ellátom járványosztályokat szakmai anyagokkal, műszerekkel, gépekkel s ehhez be kell járnom azokba.
Minden védekezés ellenére megfertőződtünk és lebetegedtünk a kollégámmal.

Köszönöm, hogy lehülyéztél.

Dont forget to bring a towel 2021.04.26. 21:52:33

@Etniez: persze, h elégedettek. hisz hazudnak. tehát sokkal kevesebben haltak meg, mint amennyit mondanak.

Politológus Mihály 2021.04.26. 22:07:53

@Az apokalipszis lovasa: Mondok egy analógiát. Sanyi 100 kiló, a csaja 60. A karantén alatt Sanyi felszed 20 kilót a csaja 15-öt. Ki hízott többet?

A százalékos logika szerint a csaj, hiszen ő a testsúlya 25 százalékát dobta fel pluszban, Sanyi meg csak 20%-át.
A valóságban Sanyi.

Magyarországon egyébként 43 év az átlag életkor, az EU átlag 44, tehát ez nem magyarázza, miért ilyen rosszak az adatok. Az elmúlt 15 évben 130 ezer körül ingadozott a halálozás (+- 3 ezer max), ez a 11 ezer egy hatalmas visszaesés, és nem lehet azzal takargatni, hogy alapból is sokan halnak meg.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2021.04.27. 08:09:29

@nincs1agy: Akkora birkamenet lesz, mint még soha. Elindulnak, bégetnek, a ruszkikon keresztül türkmenisztánon át kínáig meg sem állnak.

élhetetlen 2021.04.27. 08:10:01

@Az apokalipszis lovasa: „Az, hogy _amúgy, kovid nélkül_ szarok a magyar halálstatok, az egy nagyon szomorú dolog, de az meg az elöregedő, csökkenő társadalmak sajátja, ami valóban óriási probléma, csak most ide sehogy nem jön.”. De, ide jön. Elég sokan fognak meghalni olyanok, akik nem lettek kovidosok, de az elmúlt másfél évben kezeletlenek maradtak. A körzetihez nem tud bemenni, a körzeti nem jöhet házhoz, és ha szükségesnek látná, sem tud kórházi ellátást biztosítani, mert csak az akut betegeket fogadják, stb.

élhetetlen 2021.04.27. 08:10:23

@nincs1agy: „hamar amnéziásak lesznek a magyar ellenzékiek”. Miért is? Eddig csak azt mondták, hogy bevizsgálatlan , ellenőrizetlen vakcinával ne oltsanak. Ha bevizsgálják, és engedélyezik, akkor mit is kéne elfelejteni az ellenzéknek?
„Amely vakcina nemsokára megkapja a WHO engedélyét..Na akkor mit mondasz majd? :D” Azt, hogy a bevizsgált, engedélyezett vakcinával olthassanak. Mit nem értesz? Csak te ne mondd, hogy te már tudtad, a bevizsgálás és az engedélyezés előtt, hogy ez a tuti vakcina, ne röhögtesd ki magad. És próbálj meg , (tudom nehéz), logikusan gondolkodni.

élhetetlen 2021.04.27. 08:10:53

@bref: „Magyar ember nem megy orvoshoz, hanem viszik. Amikor viszik, akkor már késő. Ebbe nem tud beleszólni a kormányzat.”. Okos meglátás. Igaz, hogy tavaly márciusra volt időpontom a gerincklinikára, ahhoz az orvoshoz, aki műtött, és októberre az Ortopéd klinikára ahhoz az orvoshoz, aki anno a roncsolt térdemet műtötte, mert ő már látta belülről is, csak mindkét időpontot törölték. De hülye vagyok, hogy nem mentem orvoshoz, ha nem lehet. Ehhez tavaly bejött egy „elefántláb”, vörösre színeződéssel, és az alsó lábszáron rücskös, majdnem fekete tenyérnyi folttal. Webes bőrgyógyász, fényképezzem le, fizessek, megtörtént, felírt valamit, ami nem segített. Kb. ennyi az ellátás. Majd, ha bedurran, kidurran, akkor visznek, (esetleg amputálni a lábamat). De ehhez az egészségügyi ellátásnak, és a kormányzatnak semmi köze nincs.
„Ebbe sem tud beleszólni a kormányzat, csak intézményi szinten (idősotthonok stb.).”. Ha jól emlékszem, az idősotthoni műsor úgy alakult, hogy állami kórházból küldtek vissza fertőző betegeket az idősotthonokba. De védd csak a védhetetlent.
„Aki nem idős ember, de cselekvőképességében korlátozottként (valamilyen szempontból fogyatékkal él), annak esete nagyon hasonló az idős emberéhez, esetleg kivéve a teljes cselekvőképességet. Ebbe sem tud beleszólni a kormányzat, csak intézményi szinten.”. És nézd meg azt az intézményi szintet, utána szövegelj. Nekifutottam, heti egy nap segítséget kértem volna. A körzetim kitöltötte a rá vonatkozó részt, aztán kijött egy nő, kitölteni az űrlap többi részét. Nem értem el a ponthatárt, hogy szükségem lenne a segítségre, mert olyan kérdés nem volt, hogy nem tudok lemenni vásárolni a lábam állapota miatt, csak olyan, hogy nem tudok lemenni, mert demens vagyok, és eltévedek hazafele a saroktól. Na, ezt írd alá te, nekem csak deréktól lefelé vannak problémáim.
Ez már csak szórakoztatás. Ha összejött volna, az óránként kétezer, de az órába nem fér bele a 45 perces mosás és tergetés, majd másnap jönnek kiszedni az ágyneműt, ami ronggyá gyűrődik, újabb kétezer, de, gondolom még kétezerért kivasalták volna. Ennyiért már kapok újat. Bevásárlás. Telefonon megmondhatom, hogy mit kérek, de csak kp-ben fizethetek. Világos, ha nem tudok lemenni a sarki közértbe, akkor azért az automatához, és váltani el tudok menni. Írhatnám, hogy ezeket a dolgokat gondold át, de azt hiszem, felesleges.

birka menet 2021.04.27. 08:11:22

@nincs1agy:

Mit nyekeregsz te agyatlan troll, hogy miközben a fidess milliószámra nyomatja be az emberekbe a kinai lötyit, akkor most derül ki, hogy annak semmiféle bevizsgálása nem történt eddig meg? Azon imádkozik a vakcina szélhámos fidessbandád, hogy talán most a WHO-tól kijön valami halovány tanusitvány, hogy kinai szerkó esetleg veszi a lécet? 3 millió oltás után??

Ti aztán nagyon hülyék vagytok, hogy még közhirré js teszitek, hogy orbán a magyarokat eddig komplett kisérleti nyúlra vette. Csak statisztikai mutatónak kellenek neki, hogy bármi áron is, de villogni tudjon egy olyan oltási vesenyben, amelyikbe rajta kivül semelyik ország nem nevezett be.

_Alex__ 2021.04.27. 08:11:39

p.s. jobb lett volna elkamuzni a számokat mint sok ország esélyesen megtette. tök érdekes dolgok vannak a statisztikában amiből egyértelmű, hogy nem lehet összehasonlítani az országokat.

_Alex__ 2021.04.27. 08:11:56

A járványügy nem politikai szakterület.
A halálozást egyébként nem egy évhez vagy átlaghoz kellene mérni hanem mondjuk elmúlt 10 év kilengéseit lehetne nézni és azokhoz képest mennyivel nagyobbak most az eltérések. Ez lenne egy többé-kevésbé helyesen becsült többlet, utána lehet spekulálni ki mibe halt bele.

nincs1agy 2021.04.27. 08:12:25

@Politológus Mihály: Nem, a valóság az, hogy a csaj, mert nagyobb arányban gyarapodott a súlya, mint Sanyinak. Ő lett kövérebb..

efi 2021.04.27. 08:12:38

Az egyik ország így számolja, a másik úgy, oké. Na de wazze ez fél meg 1 éve is igaz volt és ha a saját pozíciónkkal hasonlítjuk össze magunkat - tehát az akkori országranglistát a mostanival - , akkor qrva sokat rontottunk. Tehát itt valami tényleg nem stimmel.

Politológus Mihály 2021.04.27. 08:16:31

@efi: Pontosan. Szeptemberben ugyanebben a műsorban még ezekre a számokra hivatkozva mondta Orbán, hogy sokkal jobbak vagyunk, mint a svédek.

white999 2021.04.27. 09:40:19

Gondolom az összes országban Európában tök általános a krematórium 3 műszakos kihasználtsága és plusz 2 db hűtőkonténer beállítása. Ja nem mert Indiában fával égetnek.

www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/olyan-meg-nem-volt-a-magyar-tortenelemben-hogy-a-krematoriumok-harom-muszakban-dolgozzanak/

valamint a 85-90%-os lélegeztetőgépes halálozás is Európia norma, vagy lehet hogy ez inkább 50-60%?

És akkor eljött a nap ami előre látható volt, legyűrtük Gibraltárt is . Megvan az abszolút első helye, vagy utolsó. Nézőpont kérdése.

www.worldometers.info/coronavirus/#countries

birka menet 2021.04.27. 09:56:57

@_Alex__: " jobb lett volna elkamuzni a számokat mint sok ország esélyesen megtette. "

Aztán miért kellett volna a kínai meg a ruszki meg a többi diktatúra útját választani a covid hamisításokban?

Ahol működő egészséges demokrácia van, ott éppenséggel társadalmi igény van a VALÓSÁG, a valós számok megismerésére,. Mert abból lehet csak tudni, hogy mekkora a valós veszély az emberekre és mit tesz az emberekért a kormány. Ugyanis épeszű országokban nem az emberek vannak egy (diktátor) kormányért, hanem a kormányok vannak az emberekért. Ez új neked?

Orbánnak most már nagyon nem megy a járvány kamuzása. Túl sok helyen tudják ellenőrizni, hogy megint mit hazudott, túl sok helyen értenek a dolgokhoz, túl sok helyen tudják azonnal, ha a központ akárcsak egy darab statisztikai adatot is meghamisít. Ezért utálja orbán diktátor a demokráciát, mert egy éles versenyben azonnal kibukik, hogy ő meg a fidesse a legosotobább az összes közül.

orbán a padlón van, a járványkezelés világrekorder ElQrója. A központi propaganda gépezete olyan harmatgyenge, hogy már akkor járnának a legjobban, ha meg se szólalnának., leállnának mint a Malév.

efi 2021.04.27. 11:17:04

Ha nagyon nagyvonalúak vagyunk és levonunk 20%-ot, mint egyéb okot a Covid helyett, akkor is simán bent vagyunk a top10-ben, törpeállamok nélkül a top 7-ben is.

kartoffel 2021.04.27. 12:44:47

Ha jól emlékszem, az "elején" kikerült egy Kásler-féle utasítás, miszerint akinek volt annyira súlyos alapbetegsége, hogy arra lehet fogni a halálát, azt kell beírni.

Egyébként meg tud bárki olyan esetről, hogy "autóbalesetbe' haltmeg, dekovidnak írták, merolyan a rencer"? Vagy csak bemondták, hogy így számolják és mindenki nekiállt ennek alapján számolgatni?

body_andras 2021.04.27. 12:44:58

@MAXVAL birсaman közíró: Sok baromságot látunk tőled de ebben speciel igazad van.

body_andras 2021.04.27. 12:45:48

A notórius táblázatnak van egy pofonegyszerű magyarázata: a nyugati vakcinákkal első sorban öregeket, krónikus betegeket kezdtek el oltani, a keletiekkel kezdték a szélesebb körű beoltást. Adja magát hogy nyugati vakcinát inkább azok kaptak akik eleve jobb esélyekkel indulnak a halálfutamon. Kibújt egy kis szög a zsákból: a vakcinastratégia többek közt a propagandát szolgálta kezdetek óta. És ez egy újabb gyomros a jó ízlésemnek...
A grafikon torzítása mögött azért érdemes észrevenni, hogy a többlethalál 1000-200 között mozog a járvány kezdete óta. Így az a halálozási kampány, amit a Zellenzék folytat szintén gusztustalan, hiszen statisztikailag nem lehet minden halált a covid számlájára írni. És arról, hogy a jó nép megfertőződik, akár oltás előtt vagy után, nem a kormány tehet. Nem fogja Viktor a kezüket amikor hiba csúszik az egyéni védekezésbe.

pragmatika 2021.04.27. 12:46:42

@Politológus Mihály:

"A 2021-es adatok csak előzetesek, ahogy többször is írtam. A 3. hullám pedig március végén futott fel, de ehhez még olvasni sem kell, ott van a grafikon az alján. Várd meg, amíg meglesznek a végleges adatok a teljes 3. hullámról. "

A harmadik hullám az angol variánsról szól. Én az első negyedévest csak azért tettem be, mert az alapján azt is lehetne mondani, hogy a kormány kiválóan kezelte a második hullámot. Ugye ?
Lehet itt csipegetni, kiragadni időszakokat, ahol csúcson van a járvány, de ezeket többféleképpen is lehet értelmezni, mivel a járványban elhunytakkal kapcsolatos adatgyűjtés sem teljesen korrekt. Olyanokat is kovidos áldozatként állítanak be, akiknek egyéb, halálos betegsége is volt.
A korrekt az, ha éves összehasonlításban nézzük majd a dolgot.
Amúgy erős a gyanúm, hogy ha tételezzük fel, év végére sikerülne teljesen leküzdeni a járványt, jövő évben az összes elhalálozások száma drámaian alámenne a sokéves átlagnak, éppen azért, mert a már amúgy is súlyos betegeket tizedelte elsősorban a betegség, így a túlélők általános és átlagos egészségi állapota sokkal jobb lenne.

Politológus Mihály 2021.04.27. 13:00:25

@pragmatika: "Lehet itt csipegetni, kiragadni időszakokat" - pont ezt csinálja most a kormány. Az idei első negyedéves Eurostat adattal akarja cáfolni azt, hogy a teljes járvány alatt nálunk haltak meg lakosságarányosan a legtöbben. Ahogy írtam, abban igaza van Windischnek, hogy a különböző protokollok miatt nem lehet megbízhatóan összehasonlítani az egyes országok covid halálozási statisztikáit. De pontosan ezt tette Orbán abban a szeptemberi rádióinterjúban, ahol elhangzott, hogy a járványkezelés sikerességét emberéletekben mérik. Ott konkrétan a svédekhez hasonlította az akkor még sokkal jobb covid-halálozási számokat.

Abban igazad van, hogy sok krónikus betegnek talán már csak pár éve, vagy hónapjai lettek volna hátra, de egyrészt nem is tudhatod, hogy ki meddig élne még, másrészt ha tudnád sem lehetne kijelenteni, hogy mondjuk aki csak fél évet élt volna még, az már nem számít.

Dont forget to bring a towel 2021.04.27. 13:02:30

@kartoffel: sok ilyen eset van, pl a 8 hónapos kisbaba esete

pragmatika 2021.04.27. 13:02:37

@misinator:

"Egészségügyben dolgozom, tavaly márciustól ellátom járványosztályokat szakmai anyagokkal, műszerekkel, gépekkel s ehhez be kell járnom azokba.
Minden védekezés ellenére megfertőződtünk és lebetegedtünk a kollégámmal."

És azt honnan tudod hogy ott fertőződtél meg, és nem valamelyik szupermarkec-ben ?

Tamás Orosz 2021.04.27. 13:03:22

A cikkben van egy kulcsmondat: "...Azért alacsonyabb a százalék, mert nálunk jóval többen haltak meg 2019-ben (ahogy minden évben), és ez eltorzítja az eredményt..". TEHÁT A CIKKÍRÓ IS LEÍRJA: "AHOGY MINDEN ÉVBEN". A százalék az százalék, minden adat esetében, nem is értem a felvetését.

Év Népesség* Halálozás** Változás % Halálozás %
2015 9 856 000 131 697 4,27% 1,34%
2016 9 830 000 127 053 -3,53% 1,29%
2017 9 798 000 131 674 3,64% 1,34%
2018 9 778 000 131 045 -0,48% 1,34%
2019 9 773 000 129 603 -1,10% 1,33%
2020 9 770 000 139 549 8,72% 1,44%*** (A cikk szerint ez 140900, de nem találtam ilyen adatsort)
* https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_wdsd001a.html
** https://www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0009.html
*** www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0069.html

Politológus Mihály 2021.04.27. 13:06:43

@Tamás Orosz: Szerintem nem érted, amit leírtam. Olvasd el a portugál példát még egyszer, vagy feljebb a kommentekben az analógiát, amit írtam.

A KSH 2020-as korrekcióról pl itt is olvashastz:

hvg.hu/gazdasag/20210225_ksh_demografia_halalozas

gigabursch 2021.04.27. 13:41:53

@Politológus Mihály:
Igazából mi dkét adat igaz, és helyén kell kezelni az értelmezését.

konrada 2021.04.27. 13:42:18

@pragmatika:
Félek nem, mert ahogyan olvasom, sok kovidosnak - akinek eddig nem volt - lett alapbetegsége, ami a tüdőkapacitása csökkenése miatt jött elő, és ez sokat el is fog vinni közülük hamarabb, mint anélkül, hozzájuk jönnek azok, akiknek az egészségügy leterheltsége (vagy covid miatti félelme miatt) elmaradtak azok a kivizsgálások-kezelések, amelyek éveket adhatott volna nekik.
Azaz nem fog megjelenni a következő években mint kevesebb halálozás az idei szám, hanem inkább a várható életkor jó esetben lassabb növekedésében (rosszabb esetben csökkenésében).

...de ez így lesz máshol is, nem csak nálunk...

white999 2021.04.27. 13:57:32

@body_andras:" Kibújt egy kis szög a zsákból: a vakcinastratégia többek közt a propagandát szolgálta kezdetek óta. És ez egy újabb gyomros a jó ízlésemnek..."

Ha már megkaptad se eresztenek, erre kellett a regisztráció. Életed végéig tájékoztatni fognak.

Tisztelt Hölgyem / Uram!

Az oltásellenes csoportok többféle módon folytatják kampányukat. Ennek egyik formája az, hogy kétségbe vonják egyes vakcinatípusok hatékonyságát. Ezért a kormány nyilvánosságra hozta az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat.

Ezekből az adatokból jól látható, hogy mindegyik vakcina után kevesebb mint egy százalék a megbetegedések aránya. Ez mutatja, hogy minden Magyarországon használt vakcina hatékony és véd a fertőzéssel szemben.

Az összesített statisztikákat ezen az oldalon tudja megtekinteni.

Mindenkit arra kérünk, hogy éljen az oltás lehetőségével! Az oltás életet ment.

Tisztelettel:

Kormányzati Tájékoztatási Központ

white999 2021.04.27. 13:57:47

@kartoffel: Csak bemondták. Ferenci múlt heti cikkében ezt le is írja, hogy nem így számolják és a naivitását mutatja, hogy ezt nyelvbotlásnak minősítette, pedig a mostani tábla is mutatja, hogy itt nincs nyelvbotlás.

white999 2021.04.27. 14:10:42

@pragmatika: "Amúgy erős a gyanúm, hogy ha tételezzük fel, év végére sikerülne teljesen leküzdeni a járványt, jövő évben az összes elhalálozások száma drámaian alámenne a sokéves átlagnak, éppen azért, mert a már amúgy is súlyos betegeket tizedelte elsősorban a betegség, így a túlélők általános és átlagos egészségi állapota sokkal jobb lenne. "

Az tényleg csoda lenne mert a covid miatt egy rakat kezelés szűrővizsgálat műtét tolódik. Összes szakember szerint ez többlethalálozásban fog jelentkezni a későbbi időszakban. pl apósom 8 hónapot várt egy szemműtétre és az utolsó napon műtötték, pont mielőtt most tavasszal megint bezárták volna az egészet. Ha nem sikerül még vakoskodik egy pár hónapot. Már most a többszöröse a várólista a covid előttinek minden fronton. Amúgy az mantra, hogy csak azok halnak meg akik amúgy is betegek voltak és idősek krónikusak, tehát azok amúgy is meghaltak volna. Az meg nem csökkenti a jövő évi halálozásokat. Nehéz dolog ez de legjobb lenne ha mindenki elfogadná, hogy persze idős betegek halnak meg benne többnyire, akik lehet hónapokat vagy csak pár évet éltek volna de mégiscsak a covid volt az utolsó szög a koporsóban, tehát amiatt halt meg.

Egy szuperigaz ember 2021.04.27. 14:11:39

@Politológus Mihály: Még egy adat. A vírusmentes időszakban kb. 360 ember halt meg naponta. Ennek a fele szív érrendszeri betegségben és negyede daganatos betegségben.
novekedes.hu/elemzesek/hany-ember-hal-meg-magyarorszagon-es-miben
Ha a többlethalálozás 10%, az kb. 400 haláleset naponta. Ha ennek a fele covid-ban halt meg, akkor marad 200, akinek a halálát más ok okozta. Ha ez az arány marad, akkor arányait tekintve közel felére csökkent nálunk a szív-érrendszeri és a daganatok okozta halálozás egy év alatt!!!
Lesz dolga a statisztikusoknak, hogy rendet tegyenek az adatok között és az internetről visszahull később az érintettek fejére az a sok ostobaság amit most nyilatkoznak.

Politológus Mihály 2021.04.27. 14:24:00

@Egy szuperigaz ember:
"Ha a többlethalálozás 10%, az kb. 400 haláleset naponta. Ha ennek a fele covid-ban halt meg, akkor marad 200"
Senki nem mondta, hogy az év minden napján 200-an haltak meg covidban. 9,667 esetet jelentettek 2020-ra. Az alig több, mint 26 naponta.

Halálokok szerint itt lesz majd a bontás, egyelőre még nincsenek 2020-as adatok: www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0010.html

SD9 2021.04.27. 14:25:59

@misinator: eleve úgy kezdte az egész mondandóját, hogy: "TÖBBNYIRE a saját vagy a környezete hülyeségének köszönheti".
Nem kell magadra venni, nyilván vannak kivételek, de egy másik kommentelő is megjegyezte, hogy máshol is megfertőződhettél...
Egyébként teljesen igaza van. Az emberek többsége magasról szarik az egészségére (az egyik legkövérebb, legbetegebb nemzet vagyunk a világon) és a járványügyi szabályok betartására.

Almandin 2021.04.27. 16:13:21

@bref: Tény, hogy a felelőtlen viselkedés megnöveli az esélyét a megkoronásodásnak, de nem mindenki hibás, aki elkapta. Ez valóban csúnya áldozathibáztatás. Még te is elkaphatod, a legnagyobb óvatosság mellett is, beoltva is.

bref 2021.04.27. 16:13:33

@élhetetlen: Szövegértési problémáid vannak. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a covidosokról beszéltem, nem a más betegséggel küszködőkről. Te viszont a saját bajaid egészségügyi ellátási problémival jössz, aminek semmi köze az általam leírtakhoz, na meg a covidban/coviddal meghaltakhoz,

odamondó 2021.04.27. 16:14:28

@birka menet: tiszta észak korea. Zárt határok, propaganda foci esemény nyáron, öröm boldogság, sikeres oltakozás. Kim jong Viktor.

bref 2021.04.27. 16:14:44

@misinator: oké, értelek. Tényleg van olyan, hogy valaki komolyan áll a járványhoz, de hibázik.
Elemezd ki, hogy hol és mikor és hogyan hibáztál. A munkahelyeden, otthon, boltban, társaságban, közlekedési eszközön? Higiéniai hiba, maszkviselési hiba, ruházati hiba, magatartási hiba?
Van olyan, hogy elég csak egyszer hibázni, és kész a baj. E te eseted lehet, hogy ilyen volt.

Almandin 2021.04.27. 16:40:40

@odamondó: Pedig most kellene bezárkózni, mielőtt az indiai mutáns bejön ide (bár lehet, hogy már itt is van, a nagy terasznyitás után meg hogy már Csehországban is jelen van, szerintem már megérkezett).

Almandin 2021.04.27. 16:40:58

@bref: A covidot 100%-osan elkerülni csak a következőképpen lehet: egy lakatlan szigetre kell költözni, az ottani kútból inni, halászni és a helyi növények fogyasztásával táplálkozni, mindezt a járvány végéig.
A legnagyobb elővigyázatossággal sem lehet biztosan elkerülni ezt a kórt. Aki felelőtlen, annál nyilván nagyobb az esély.

white999 2021.04.27. 17:53:34

@bref: Elkövethetsz mindent. Maszkot viselsz mindenhol, munkahely bevásárlás utca de garantált, hogy otthon a családban már senki nem viselni. Ha egyedülálló valaki akkor talán megoldható a védekezés nagy biztonsággal. Családban azonban ki vagy téve ennek a veszélynek főleg ha iskolás gyereket van. Pont ez a veszélye az iskola nyitásnak és nem elsősorban a tanárok fertőződése.

white999 2021.04.27. 18:36:25

Ezt muszáj betenni. Ez alapján ki az aki bármit elhisz a kormánynak.

"Ferenci Tamás egyetértett vele:

Én most már attól rettegek, hogy mikor fogják ezt a külföldi oltásellenes oldalak felkapni. Lefordítják a táblázatot, és közzéteszik, hogy tessék, az amerikaiak eltitkolják az adatokat, de egy kis európai ország megmutatja, hogy valójában százszor rosszabb a helyzet!

Az lesz a legszebb, ha a hivatalos adatközlésnek még a nemzetközi oltásellenes mozgalmat is sikerül megsegíteni. De még ha ettől el is tekintünk, akkor is elkeserít az egész. Nemcsak arról van szó, hogy elrontották, hanem hogy napok teltek el, a tudományos élet felháborodása teljes és egységes, és mégsem mondanak egy hangot sem ennek kapcsán. Ez már az orvostudomány nyílt szembeköpése.”"

24.hu/tudomany/2021/04/27/kormany-oltastablazat-pfizer-sinopharm-oltasellenesseg/

Nemzeti Dohányos 2021.04.27. 18:57:14

@Etniez: sehol nem volt a nyugati vilagban tokeletes jarvanykezeles. A valodi kerdes az, hogy kinai es orosz vakcinak nelkul az ellenzek jobban csinalta volna? Mi mar zartunk volna, de a mostani zarassal varnank ket hetet, hogy tudjanak az emberek Trondheim kanapet venni, meg karacsonykor soron kivul tesztelni a kulfoldrol hazalatogatokat, az adofizeto meg varjon otthon egy hetet a tesztre, es hasonlo brillians otletek.

chrisred 2021.04.27. 19:21:51

@Tamás Orosz: A százalék az százalék, a számbeli többlet meg számbeli többlet. Egy példa. Egy autó 20 km/óra sebességgel megy, felgyorsít 40-re, az 100%-os sebességnövekedés. Egy 50 km/óra sebességű jármű 80-ra gyorsít, a sebességnövekedés 60%. A sebességtöbblet az első esetben 20, a másodikban 30 km/óra.

misinator 2021.04.27. 19:22:04

@pragmatika: Talán mert nem járok bevásárolni?
A párom intézi - akinél pár nap késéssel jelentkeztek a tünetek.
A szervezeti egységünkből hárman jártunk és járunk át a járványkórházi telephelyre.
Meg fogsz lepődni; mi hárman kaptuk el legkorábban a fertőzést.

Azért ez nem atomfizika.

white999 2021.04.27. 21:13:07

@Almandin: Állítólag nem veszélyesebb mint a brit variáns, csak pont az a mechanizmus mint nálunk, hogy az eredetitől fertőzőbb és azokat is ledurrantotta akik már átestek rajta, ahogy itt is. Így a vélt nyájimmunitás nem ért semmit. Az Indiai kormány meg győzelmet hirdetett a covid felett, lehetett fürdeni a gangesz folyóban, nyitott minden és boldogok voltak az emberek a korlátozások feloldása után. Vajon miért olyan ismerős ez nekem.

élhetetlen 2021.04.27. 21:36:57

@bref: Mit nem tudtam értelmezni? Ezt? „Magyar ember nem megy orvoshoz, hanem viszik. Amikor viszik, akkor már késő. Ebbe nem tud beleszólni a kormányzat.”. Vagy ezt? „A sok idős áldozat vagy a saját hülyeségének az áldozata, mert nem védekezett a fertőzés ellen, vagy a környezete hülyeségének az áldozata, ha ellátásra szoruló idős emberről van szó". Igen, te a covidosokról írtál, és meg arról. hogy hány ember nem jut semmilyen orvosi, vagy szociális ellátáshoz a covid miatt, (itt jöttek a saját problémáim, amiket nem lehet egyedi esetnek tekinteni), de ennek semmi köze a covidhoz, és a kormány nem tehet semmit, szerinted. (Nekem azért lettek volna ötleteim). Hányan haltak meg, halnak még meg, mert másfél éve nem kapnak ellátást, csak, ha már akut eset, és viszik őket. Azt hiszem, nem az én szövegértésemmel van baj, hanem e te gondolatmeneteddel.

élhetetlen 2021.04.28. 09:55:44

@Politológus Mihály: Magán jellegű kirohanás. „Ez már erősen közelít Bayer Zsolt érveléséhez, aki szerint akinek volt valamilyen alapbetegsége (cukorbetegség, magas vérnyomás, elhízás), az úgyis nemsokára meghalt volna, ezért valójában nem számít covid-halottnak, így valójában alig hal meg valaki a covid miatt.” . Bayer menjen a … . „Mi mégis a Covid-áldozatok között tartjuk őket nyilván, pusztán azért, mert elkapták a vírust, és így mondjuk 24 órával hamarabb meghaltak, mint ahogy Covid nélkül meghaltak volna.”. 24 órával hamarabb haltak meg. 40 éves korom óta szedek vérnyomás csökkentőt, 68 vagyok. Milyen régen is haltam volna meg szerinte, mikor nem volt covid? Mert a covid csak 24 órával rövidítette volna meg az életemet, ha akkor lett volna? A másik, a rák gyűjtőfogalom. Az öcsém öt évet húzott le műtétekkel, kemókkal, sugárkezeléssel, fájdalommal. De mielőtt meghalt, még kiment Ausztráliába, oltár elé vezette a lányát, és Harley Davidsonon száguldozhatott az óceán partján. Ezt ne kezelje senki úgy, hogy úgyis meghalt volna.

Politológus Mihály 2021.04.28. 09:57:27

@élhetetlen: Köszi, hogy ezt leírtad. Pontosan így gondolom én is.

odamondó 2021.04.28. 13:02:35

@Almandin: tehát ha mindig a következő variánson aggódunk akkor szerinted mikor nyithat a világ? Mert ezt az elvet követve soha.

szeIídgesztenye 2021.04.29. 09:20:08

@bref: maximálisan egyetértek. Pedig én baloldali vagyok. De sajnos valóban ez történik. A brit mutáns esetében gyakorlatilag az első néhány nap dönti el az ember sorsát, és ez az a néhány nap, amikor az emberek még nem mennek orvoshoz, pedig a favipiravir csak akkor hatásos, ha rögtön az elején elkezded szedni, x nap elteltével már nem is írják fel. Nem hívnak mentőt magukra csak akkor, amikor már iszonyat szarul vannak, kvázi egyáltalán nem kapnak levegőt és valszeg a tüdőnek már akkor annyi. Mások nem vigyáznak magukra covid után, nem nézetik a tüdejüket, a véralvadást, a szívüket. Rengeteg haláleset kiküszöbölhető lenne, ha az emberek betegségtudata nem olyan lenne, amilyen. A covidnál első köhögésnél meg hőemelkedésnél azonnal orvos és favipiravir, első kisebb nem kapok levegőt-nél vagy meg mentő kórház, de a legjobb, ha veszünk egy pulziximétert és mérjük a szaturációt.

Politológus Mihály 2021.04.29. 09:31:07

@szeIídgesztenye: Nem olyan egyszerű orvoshoz jutni, még telefonon elérni sem a legtöbb esetben. Faviripavirt a legtöbb orvos csak pozitív pcr tesztre ír fel, azt sem két perc elintézni, ha állami, és min. 15 rugó, ha magán.

Poszt-covid vizsgálatra saját tapasztalat: cégen keresztül magán egészségügyi központban voltam biztosított. Amikor covid után el akartam menni kivizsgáltatni magam, csak negatív pcr teszttel fogadtak volna. És ők csak akkor csinálják meg, ha kijönnek házhoz, és úgy 40 ezer forint.

Talán most lesz majd lehetőségem megcsináltatni ezeket, ha lefut a 3. hullám.

szeIídgesztenye 2021.05.04. 08:15:44

@Politológus Mihály: protokoll szerint covid tünetek alapján kell felírniuk a favipiravirt, akkor is, ha negatív a teszt. Már, ha el tudod érni, az igaz :( Mondjuk engem nem tántorítana el, hogy nem 2 perc elintézni, az életem fontosabb, ha kell, egész nap hívogatom vagy odaküldöm vmelyik covid mentes barátomat a rendelésre. Amúgy van covid ambulancia a Dél-pestiben, oda be lehet menni, ha a háziorvos köddé vált. Poszt covid vizsgálatok: az a kp a máshol csináltatott pcr-t nem fogadta volna el, amire magad elmész, és csak 20 ezer?

Billy Hill 2021.05.04. 08:16:01

@white999: "Ha már megkaptad se eresztenek, erre kellett a regisztráció. Életed végéig tájékoztatni fognak" - Nem kellett volna bepipálni mindkét négyzetet a reg. felületen...

Billy Hill 2021.05.04. 08:16:26

@Politológus Mihály: "Nem olyan egyszerű orvoshoz jutni, még telefonon elérni sem a legtöbb esetben." Ezért (is) kellene pl. a sima gyógyszerfeliratást valahogyan automatizálni; felesleges a háziorvos vagy az asszisztens idejét ezzel lekötni.

- Beteg: "XY vagyok"
- Gép: "Üdvözlöm, mit szeretne feliratni?"
- Beteg: "Z gyógyszert."
Ha van érvényes javaslat az adott szerre: - Gép: "Fellőttem a felhőbe. A viszonthallásra!"
Ha nincs érvényes javaslat: - Gép: "Kérem beszéljen a háziorvosával, jelenleg nem tudom feltenni a felhőbe a receptet."

Politológus Mihály 2021.05.04. 08:22:46

@szeIídgesztenye: Voltak tüneteim, de ezek alapján még nem volt hajlandó felírni. Azért, mert ezek alapján lehetett volna akár influenza is, a faviripavir meg erős gyógyszer, nem akarta volna indokolatlanul felírni.
Az igazán egyértelmű covid tünetnél (nem kapsz levegőt) viszont már késő lenne a faviripavirhoz, szóval eléggé 22-es csapdája a dolog.

Egyébként a faviripavir lehetséges mellékhatásokat érdemes elolvasni, nem bánom így utólag, hogy végül nem lett rá szükség, mert simán okozhtatott volna nagyobb bajt, mint amennyit használ.

gigabursch 2021.05.04. 16:07:15

@Billy Hill:
Lásd: Idiokrácia c. film.

apro_marosan_petergabor 2021.05.06. 10:04:17

@bref: Részben igazad van.
Ehhez még hozzájön:
- a kommunizmusban leharcolt idősebb emberek általános egészségi állapota
- általános hiba, a magyar nem szereti a protokolt (tisztelet a kivételnek), a háziorvosok egy része azt hiszi, majd ő feltalálja a spanyol viaszt
- hiába jött ki az OGYI hivatalos protokolja a Favipiravir alkalmazására:
1. Első tüneteknél azonnal kezdd az 5 napos kúrát
2. Nincs mellékhatása, ezért bátran alkalmazd
A h.orvosok egyrésze: felírom, ha muszáj, de csak akkor vedd be, ha komolyabb baj van... Milyen alapon írják felül az OGYI-t? (mert van mellékhatása mondják, az OGYI ellenére... - honnan veszik?)
- A covidos betegek távgyógyítása nem az igazi: telefonon nem olyan hatékony az otthoni gyógyítás, ha komolyabbra fordul - későn kórházba kerülve több a problémákra az esély...
- A kórházak egy része nincsen felkészülve a tömeges intenzív ellátásra, a lélegeztetőgép önmagában nem eleég, több, jó szakember kellene
- Aki meghal és covidos, az nálunk covidban hal meg (még ha 10 súlyos egyéb baja is van), ez egy rossz módszer, erősen, negatívan torzítja a statisztikát
Ez együtt a kelleténél és lehetségesnél rosszabb eredményeket hoz

Politológus Mihály 2021.05.06. 13:09:11

@apro_marosan_petergabor: "Nincs mellékhatása, ezért bátran alkalmazd". Leszámítva ezeket:

Lehetséges mellékhatások

Mint minden gyógyszer, így ez a gyógyszer is okozhat mellékhatásokat, amelyek azonban nem mindenkinél jelentkeznek.

Amennyiben az alábbiak közül bármelyik mellékhatás jelentkezik Önnél, azonnal hagyja abba a gyógyszer szedését és forduljon orvoshoz:
· sokk, súlyos allergiás reakció (csalánkiütés, légzési vagy nyelési nehézség, amelyet a torok, az arc, az ajkak vagy a száj hirtelen fellépő duzzanata okoz).
· rendellenes magatartás – például hirtelen futásnak eredés, illetve fel-alá járkálás – amely elesést okozhat,
· tüdőgyulladás (pneumónia),
· súlyos májgyulladás (fulmináns hepatitisz), májműködési zavar, a bőr és a szemek sárgás elszíneződése (sárgaság),
· súlyos bőrreakciók, beleértve a kiütést, fekélyképződést a szájban, torokban, orrban, illetve nemi szerveken, a bőr vörösödését, hólyagosodását vagy leválását (toxikus epidermális nekrolízis, Stevens–Johnson-szindróma),
· heveny vesekárosodás,
· vérkép-rendellenességek (a fehérvérsejtek és a vérlemezkék számának csökkenése);
· idegrendszeri és pszichiátriai tünetek (például tudatzavar, koncentrálási képtelenség, szokatlan viselkedés, hallucináció, téveszme, görcsroham),
· vérzéses vastagbélgyulladás

Egyéb mellékhatások

Gyakori (10-ből legfeljebb 1 beteget érinthet):
· vérképeltérések (a fehérvérsejtek, mint például a neutrofil granulociták számának csökkenése),
· a vér húgysavszintjének emelkedése,
· a vér trigliceridszintjének emelkedése,
· hasmenés,
· egyes májenzimek [glutamát-oxálacetát transzamináz (GOT), glutamát-piruvát transzamináz (GPT), gamma-glutamil transzferáz] szintjének emelkedése.

Nem gyakori (100-ból legfeljebb 1 beteget érinthet):
· bőrkiütés,
· cukor (glükóz) megjelenése a vizeletben,
· hányinger, hányás, hasi fájdalom,
· vérkép-eltérések [a fehérvérsejtek, mint például a monociták számának emelkedése, bizonyos vörösvértestek (retikulociták) számának csökkenése],
· a vér káliumszintjének csökkenése,
· ízérzészavar,
· forgó jellegű szédülés (vertigo),
· homályos látás, szemfájdalom,
· szívritmuszavar,
· asztma, száj- és garatüregi fájdalom, az orrnyálkahártya gyulladása (rinitisz), az orr és a torok gyulladása (nazofaringitisz), garatmandula polip,
· hasi diszkomfortérzés, nyombélfekély, véres széklet, gyomorhurut (gasztritisz),
· az alkalikus foszfatáz nevű enzim szintjének emelkedése a vérben, a bilirubinszint emelkedése a vérben,
· ekcéma, viszketés, pigmentáció, véraláfutás,
· izomrendellenességek [a vér kreatinkináz- (CK) szintjének emelkedése],
· véres vizelet.

ogyei.gov.hu/kiseroirat/bh/bh_0000202191_20201222133025.doc

apro_marosan_petergabor 2021.05.07. 15:54:39

@Politológus Mihály: 100-ból 1, (ami azért ennél jobb szkott lenni) is jobb, mint az intenzív osztályon, s főleg lélegeztető gépen...

kartoffel 2021.05.15. 09:55:24

@apro_marosan_petergabor:

"Aki meghal és covidos, az nálunk covidban hal meg (még ha 10 súlyos egyéb baja is van)"
Mármint ezt MONDJÁK, mert erre hivatkozva lehet trükközni a számokkal. De kicsit elbizonytalanít egyrészt Kásler még a járvány elején kiadott utasítása, miszerint "akinek alapbetegsége volt, azt kell beírni", másrészt az, hogy valahogy senki nem mutat egy "elütötte az autó, de kovid-halottnak számolták, mert fertőzött volt" esetet sem (sokat meg pláne nem). Aki ismerős, aki "híres ember" meghalt hivatalosan a járványban, egy sem volt "másban, de ideszámolták".

Más/ugrás. Vannak országok nagyon laza, még az állítólagos magyar eljárásrendnél is inkluzívabb erre vonatkozó protokollal (Anglia az, asszem, ahol ha pozitív teszt után 28 napont belül meghal valaki, akkor automatikusan kovid-halottnak számolják), de valahogy ezeket az országokat is sikerül előzgetni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.05.17. 16:47:53

@kartoffel:

"kicsit elbizonytalanít egyrészt Kásler még a járvány elején kiadott utasítása, miszerint "akinek alapbetegsége volt, azt kell beírni""

Csodálom, hogy nem veszed észre az ebben lévő ellentmondást. Ha ui. valóban így lenne, akkor a COVID-halottak hivatalos listájában senkinél nem lenne feltüntetve alapbetegség, hiszen eleve nem számítanának COVID-halottnak.

"Anglia az, asszem, ahol ha pozitív teszt után 28 napont belül meghal valaki, akkor automatikusan kovid-halottnak számolják"

Ezt az állításodat alá is tudod támasztani valami ténnyel?
süti beállítások módosítása