Politológus Mihály

Nyílt előválasztás nélkül nem lesz kormányváltás

2020. december 20. 14:07 - Politológus Mihály

Már többen szavaznának egy közös ellenzéki listára, mint a Fideszre, jelentette a napoban a Medián, de hasonló eredményről számolt be nemrég a Publicus és a Závecz Research is.

Az ellenzéki összefogáson és a kormánypárton kívül azonban biztosan lesznek más indulók is. Jelen állás szerint külön indul a Medián által már 5%-ra mért Kétfarkú Kutyapárt, akiknek a legutóbbi törvénymódosítás miatt most már muszáj lenne 27 helyett 71 helyen egyéni jelöltet állítaniuk. Indulni fog a most 3% körüli Mi Hazánk is, amely a Kutyapárttal szemben inkább a Fidesztől vesz el szavazatokat. És próbálkoznak majd a Fidesz által megtolt kisebb pártok is. Ebből a kétes társaságból Gődény György mozgalma lehet a legveszélyesebb az ellenzékre.  

Arra is számítani lehet, hogy Orbán még tervez valami módosítást, amivel tovább nehezíti a vasárnap óta hivatalosan is létező ellenzéki összefogás dolgát, hiszen egyelőre nem látni, miért volt érdeke egy közös listára terelni őket. 

A Fidesz vesztett félmillió szavazót a nyár óta, de ezeknek az embereknek most nincs pártjuk. Nekik még mindig a Fidesz a kisebbik rossz, ha az ellenzéki listát a DK és az MSZP dominálja. Nagyon nem mindegy tehát, hogy  ki vezeti azt a listát, és milyen arányban képviseltetik rajta magukat lejáratódott megélhetési politikusok és tiszta múltú független jelöltek.

Októberben kitettem egy szavazást egy több mint 14 ezer megktekintést elért posztban arról, hogy ki legyen az ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Ezt toronymagasan Márki-Zay Péter nyerte:

 minielnok_copy.JPG

A Medián legutóbbi felmérése szerint Márki-Zay holtversenyben áll a második helyen Dobrev Klárával Karácsony Gergely mögött, aki viszont jelen állás szerint nem kívánja jelöltetni magát.

Márki-Zay egy gyakorló katolikus, konzervatív értékrendet képviselő, nyíltan bevándorlásellenes hétgyermekes családapa. Jobban hozza a Fidesz által sulykolt értékeket, mint bármelyik fideszes politikus, viszont velük ellentétben nincsenek korrupciós ügyei, sem magánéleti botrányai. Eddig nem is talált fogást rajta a fideszes média. Dobrev Klárával viszont Gyurcsány "Takarodj" Ferenc térne vissza, és ezt a DK-n kívül kevesen szeretnék.

mzp.jpg

Márki-Zay akkor is esélyes a miniszterelnök-jelöltségre, ha Karácsony végül mégis elindul, mivel Dobrev nem lépne vissza Karácsony javára. Emlékezzünk vissza, Gyurcsány a budapesti előválasztáson is hátbadöfte Karácsonyt 2019-ben.  

De ha Márki-Zay meg is nyeri, egyáltalán nem mindegy, kikkel futna neki a választásnak.

Az ellenzéki lista jelöltjeiről döntő előválasztással kapcsolatban is különböznek a pártok elképzelései:

  • A DK és az MSZP azt szeretné, ha a jelenlegi ellenzéki képviselők automatikusan újra indulnának, és csak a fideszes körzetekben lenne előválasztás. A Momentum azonban a napokban petíciót tett közzé, amiben teljes körű előválasztást követel.   
  • Az LMP-s Ungár Péter és Szabó Tímea (PM) is ellenezték korábban, hogy függetlenek is indulhassanak az előválasztáson, mivel ez megnehezítené a későbbi egyeztetéseket. Ezt oldhatná meg Márki-Zay Péter a napokban felvetett ötlete a Mindenki Magyarországa Mozgalom párttá alakulásáról, ami közös platformot biztosítana a független jelölteknek. A 8. kerületben már be is jelentkezett Pikó András polgármester támogatásával a C8 – Civilek Józsefvárosért Egyesület jelöltje, Csordás Anett.
  • A Momentum bedobta, hogy az előválasztáson szavazhassanak azok a 17 évesek, akik a választásig betöltik a 18-at. Erre tromfolt aztán a Jobbik, akik a 16 éveseknek is szavazati jogot adnának.   
  • A 2019-es budapesti előválasztásnál nagy huzavona volt az online szavazás kérdéséről. Nem meglepő módon ezt most is a fiatalabb korosztályokban népszerű Momentum forszírozza leginkább.

Egy szélesebb tömegek számára elfogadható alternatívához új, tiszta múltú emberekre lenne szükség, és ehhez meg kéne adni a lehetőséget, hogy független jelöltek is indulhassanak az előválasztáson. De az is nyilvánvaló, hogy a parlamenti ellenzéki pártoknak ez nem érdeke.

A 2019-es EU parlamenti választás megmutatta, hogy az MSZP, a Jobbik és az LMP is elvesztette támogatóinak jelentős részét. Ezek a pártok a túlélésért küzdenek, és ez esetenként fontosabb is lehet nekik, mint hogy leváltsák Orbánt. Az MSZP a színfalak mögött gyakran együttműködött kétes ügyekben a Fidesszel, az LMP-s Ungár Péter pedig Mészáros Lőrinc üzlettársaként igazolta, hogy nem esett messze az alma a fájától. Nehéz elhinni róluk, hogy a közös ellenzéki győzelem érdekében hajlandók lennének átengedni helyeket. Valószínűleg sokuknak kényelmesebb is a díszlet-ellenzéki szerep. 

Nyílt előválasztás nélkül viszont nem lesz kormányváltás, ezért ezt ki kell harcolni, és aztán mindenkinek részt is kell ezen vennie, aki változást szeretne 2022-ben.

 

   

 

94 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologusmihaly.blog.hu/api/trackback/id/tr9716350918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rnz 2020.12.21. 10:48:06

Ha ebben nem sikerül megegyezni, hogy tudnának kormányozni?

birkamenet 2020.12.21. 10:48:35

Marhára nem az a döntö kérdés, hogy ki legyen a minielnök-jelölt, hanem az, hogy ki ne legyen. Ebben benne van az Elmúttnyócév összes pártvezetője és annak a rokonsága. Aki nem fogja fel, hogy ezek a fazonok lejáratták magukat, illetve a rokonságuk őáltaluk könnyedén lejáratható, annak nincs ki a négy kereke. Amikor ugyanis Dobrevnál majd gyurcsányoznak, arra teljesen feleslgesen vesztegeti majd az ellenzék az erejét, hogy vért pisilve bizonygassa minden nap, hogy "de hát ő nem is gyurcsány! Nem, ez egy felesleges és vesztett háború.

Másrészt annyira nem is a minielnök-jelölt személye lesz döntő, hanem az, hogy most hogy már egység van az irányban, innentől kezdve a magyar vidéket rendszeresen meg kell dolgozni közös erővel, terepre kell mennie a helyi párttagoknak, aktivistáknak a faluban, kisvárosban, beszélni kell az emberekkel, időnként politikai szórólapozni kell a postaládákba.
Mert abbóll nem lesz semmi mint ahogy eddig is volt, hogy az ellenzéki jelölt ül a seggén 4 éven át, csak a választáskor bújik elő, hogy kukucs, itt vagyok , szavazzatok rám, csak azért mert én nem fidess-es vagyok. Ez semmi, Krumplitkapó Mari néni meg Közmunkás Jani ettől még nem lesznek meggyőzve, hogy most már ne a megszokott diktátorukra szavazzanak.

Politológus Mihály 2020.12.21. 11:00:03

@birkamenet: De ha a fenti listáról kihúzol mindenkit, aki valamelyik ellenzéki párt jelenlegi, vagy volt vezetője, vagy annak közvetlen hoozzátartozója, akkor csak Márki-Zay marad. Rajta kívül nem nagyon vannak független jelöltek. Pálinkás József ajánlkozott még erre, de szerintem ő egy elég marginális figura, minimális támogatottsággal.

Kivlov 2020.12.21. 11:00:25

És miért kéne kormányváltás?

legyetek 2020.12.21. 11:27:03

Szerintem meg kéne egyezni a minisztériumi struktúrába és a miniszterek és titkárnőik személyébe is. Különben nem garantált az igazságos pozícióosztás, mert minden íróasztal mögött egy dobrevklára fog ülni.

Totál fordítva kell csinálni. kell egy hiteles program, ami kitér azokra a kérdésekre is, amelyet a fidesz nap, mint nap sulykol: családtámogatás, migráció, adópolitika, nemzetpolitika. Ezekre kell elsősorban JOBB választ adni, mint a fidesz, különben egy darab szavazó nem fog átjönni a fidesztárborból. És aki az így rögzített programot a leghitelesebben képes képviselni (no dobrev, no karácsony, no zay, mind megbuktak a maguk területén politikailag) azt kell jelölni miniszterelnöknek.

Namost az előző bekezdésben leírtakat nem fogják tudni keresztül vinni. Csak annyi fog történni, hogy ugyanazokat az ellenzéki szavazatokat másként osztják el.

kárárámaispj 2020.12.21. 11:27:16

@birkamenet:
"Ez semmi, Krumplitkapó Mari néni meg Közmunkás Jani ettől még nem lesznek meggyőzve"
Igen. Tényleg le kéne menniük már most, és elmondani, hogy 22től se krumpli, se közmunka, viszont Kolompáréknak megy a segély megint. Ez majd helyreteszi a büdös parasztjait...

kárárámaispj 2020.12.21. 11:27:47

Az, hogy simán összeadták a szavazatok számát jól néz ki, és biztos motiváló, csak az életben nem így működik.
Tényleg nagyon kíváncsi lennék, hogy hány jobbikos teszi oda az x-et ahol Fletó feje vigyorog.

Meg, ami a leginkább érdekelne, de szerintem mindenki mást is... Mi lesz utána?
Oké, megnyerik, oké övék az 53%. Mi lesz? Mondjuk a jobbik féle cigányüldözés, vagy a DK féle segélyadás és közmunka megszüntetés? Mondjuk a migriket behívja a momentum, vagy a jobbik nem engedi?

Csak mert Bp-n is annyira jól bejött az összeborulás, hogy tényleg soha senki nem gondolta volna, hogy ennyire is sikerülhet. A főfsz naponta sír, hogy nincs pénz, a helyettes a volt élettársától vesz buszokat, a harmadik lemond, mert már meg van védve a klíma...

clemens 2020.12.21. 11:28:03

Van arra valamilyen adat hogy egy meglehetősen korlátozott létszámú előválasztás eredménye miképpen viszonyul a teljes lakosság véleményéhez?
Szerintem egy előválasztáson véleményt nyilvánítók nagyon nem képviselik reprezentatív módon az összes szavazót, mert ott zömében csak aktív, elkötelezett "pártkatonák" vesznek részt.
Ugyancsak nem tartom reprezentatívnak egy blog szavazatait, mert ez is csak egy vékonyka rétegvélemény.

blaubner 2020.12.21. 11:28:47

én a semleges kispártoknak szurkolok (és szavazok), mert szvsz létkérdés, hogy koalíciós kormányzás legyen akármelyik oldal is nyer.
ezért nem értek egyet azzal, hogy mindenkinek be kell állnia a baloldali összefogás mögé, aki kormányváltást akar, mert belülről messze nincs utána már akkora ereje és lehetősége egy betagozódott kispártnak, mint ha saját jogon jutna be, és utána alakítanának koalíciót. egy 5% fölötti kutyapárt, a gémesi-pálinkás-stb- fidesz ellenes jobboldali pártok közösen vagy akár a mi hazánk jelentős féken tartó tényező lehet, amire mindkét oldal esetén szükség lenne.
dobrev esetén kódolva van a megosztottság, karácsony egyelőre budapesttel sem bír el, márki-zay sötét ló, de mindhármuk esetében a legnagyobb kihívás az összefogás belső (összeegyeztethetetlennek tűnő) politikai és talán gazdasági követeléseinek a kielégítése, azaz ebben az esetben egy miniszterelnöknek is - paradox módon - nagyobb mozgásteret adna egy koalíciós partner.
szerintem.

kárárámaispj 2020.12.21. 11:43:51

Ja, egyébként sok sikert az előválasztáshoz. Majd 2 millió fideszes is előválaszt, úgy megtoljuk nektek Kunhalmit, hogy beszrtok. Aztán beállhattok mögé.

konrada 2020.12.21. 11:44:10

@blaubner:
Sajnos úgy rossz a rendszer, ahogy van. Az egyéni körzetek közel felének megnyerése nélkül nincs esélye nyerni egy pártnak sem ennyire polarizált környezetben.
Egy pártnak viszont akkor van csak esélye elérni a bejutási küszöböt, ha vannak hozzá arcai a körzetekben, azaz tudják őket személyhez kötni.
Ez meg azzal jár, hogy minden egyes 5% körüli párt közel annyi szavazatot is vesz el valamelyik közös listás oldal jelöltje elöl (mert tévedés ne essék, a fideszé is az, egy olyan pártszövetségé, melyet egyben tart a hatalom íze).
Ez az 5% elvitt szavazat viszont pont elég ahhoz, hogy a változást akarók* alul maradjanak.

(*Teszem hozzá, aki Gyurcsánnyal akar változtatni, az maradjon csak alul.:((

Gösser söralátét 2020.12.21. 11:44:16

Egy szektás náci miért is lenne jobb a fideSSnél?

konrada 2020.12.21. 11:44:41

@clemens: Szvsz. a Mi Hazánk inkább a Jobbik bázisát csipkedi, mert sok olyan jobbikos szavazó van, aki rühelli ugyan a " ..gány" Orbánt, de Gyurcsányt és a ".udapesti" liberálisokat még inkább, így nekik az lehetőség, hogy zorbán ellen úgy szavazzanak, hogy ne kelljen befogniuk az orrukat.

("..." gondolatvilági idézet, de ennyit megengedek magamnak, mert se rasszista jobbikos, se ellenzéki polgármester nem vagyok, így ha kifordítja valamelyik agyament a szavaimat, az nem fog fél óránként a nyalonctévében megjelenni!;))

Politológus Mihály 2020.12.21. 11:47:29

@clemens: Miért lenne korlátozott létszámú az előválasztás? Ugyanúgy mehetsz előválasztani, mint szavazni.

konrada 2020.12.21. 11:52:33

@clemens:
Ez meg a másik: Fletónak nagyon erős ultra's tábora van, amely mindenáron szavazni fog. Ha kevés a résztvevő az előválasztáson - úgy lényegesen nagyobb arányban lesznek a jelöltjei a lapon, mint a többi pártnak a valós szimpátia alapján lenne.

Jó, Fletó okos politikus, így megoldja, hogy a közös listán az egyéni körzetekben csak a mért ellenzéki arányuknak megfelelő egyharmad szerepeljen, de azt úgy, hogy a nyerhetetlenekben fogja visszaléptetni az embereit.

Szóval jól gondolja meg az, aki összefogást akar, mit kap, ha az győzne:
közel 50%-os DK-t a koalícióban, és azt, hogy Gyurcsány fújja a passzátszelet...

Quadanium 2020.12.21. 12:08:07

Gyurcsány vagy Orbán?
Minden más kérdés másodlagos.

röf 2020.12.21. 12:08:37

Ha az ország kicseréli Orbánt Gyurcsányra (vagy annak valamelyik deriváltjára), az kizárólag a Fidesz ostoba kommunikációjának következménye lesz.
Úgy bukta el Pestet is, hogy Karácsony töketlenségét huhogta a kormánymédia reggel, éjjel, meg este. Azt véletlenül nem említették, mennyi minden épült Tarlós alatt.
De ugyanígy bukták Hódmezővásárhelyt is, Márki-Zay -t fikázták egyfolytában.
Most újra szól a hatlövetű, csak azt látni-hallani, miért béna az ellenzék.
De jóemberek, Rozi néni nem így fog szavazni...
Aki visszaadja a 13. havi nyugdíját, arra fog szavazni.
Mint Lendvai Botox Ildikó 19 ezer forintja, azzal nyertek anno a szocik.
Két hete minden híradó nyomja a cigarettacsempész maszopos esetét. Már utálom.
Ideje lenne már seggbe rúgni a Fidesz összes kommunikátorát.

Politológus Mihály 2020.12.21. 12:16:07

@Gösser söralátét:

A magyarok 57%-a bevándorlásellenes. Ők mind nácik?

A magyarok szintén több mint 50%-a vallja magát kereszténynek. Ők mind szektások?

qubit.hu/2020/10/19/magyarorszagon-normava-valt-a-bevandorlas-elutasitasa

www.ksh.hu/nepszamlalas/tablak_vallas

BölcsÉsz 2020.12.21. 12:16:38

@clemens: A szavazáson is főleg az elkötelezettek vesznek részt. Nemzetközi mércével mérve nem szokott magas lenni a részvétel.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.12.21. 12:16:42

tényleg nincs jobb lehetőség Márki-Zaynál?!

2020.12.21. 12:16:58

MZP egyszerűen nem jó jelölt, nem szimpatikus, már úgy értem, nem képes olyan szimpátiát kiváltani, mint például KG, mert sótlan, kissé agresszív, gyengén formált karakter. Sosem szabad lokális sikerekre alapozni a nagypolitikai célokat, abból általában bukta van, nem lehet interpolálni egy városi sikert egy országos választás esélyeire. A felsoroltak közül egyértelműen DK asszonynak (haha) lenne a legnagyobb esélye.

Politológus Mihály 2020.12.21. 12:27:31

@shitgun: A szimpátia szubjektív. Engem például a hideg kiráz Klára asszonytól. :) MZP nyilván nem olyan karizmatikus jelenség, mint Orbán vagy akár Gyurcsány, de szerintem ez nem baj. Cirkusz nélkül is teljesen jól el lehetne kormányozni ezt az országot, sőt, úgy lehetne csak igazán.

Politológus Mihály 2020.12.21. 12:28:43

@Quadanium: Aról szól a poszt, hogy ne ez legyen a választás.

Politológus Mihály 2020.12.21. 12:32:36

@konrada: Az előválasztás után fog kiderülni, hogy mekkora a DK súlya. Én nagyon remélem, hogy jóval kisebb lesz annál, amit írtál. Ehhez szükséges, hogy sok független jelölt is legyen, és sokan vegyenek részt az előválasztáson. Ezért született meg ez a poszt.

Quadanium 2020.12.21. 12:37:39

@Politológus Mihály:
Akkor felesleges volt ennyit betűt bepötyögni.

Politológus Mihály 2020.12.21. 12:50:51

@legyetek: Abban egyetértünk, hogy kell egy részletes program. Szerintem lesz is ilyen, de nehezen tudom elképzelni, hogy egy fideszes leül elolvasni, és ennek alapján hozna majd döntést a szavazatáról. A Fidesznek csak annyi a programja, hogy "folytatjuk", de közben 10 év alatt egy jobbközép, nyugatos pártból egy szélsőjobbos nyugatellenes párt lett belőlük.

A közös ellenzéki kiáltványban is van azért pár vállalás, pl az ügynökakták nyilvánosságra hozatala, amit valamiért a nagy komcsiölő Fidesz eddig 20-szor szavazott le.

www.blogaszat.hu/2020/12/a-korszakvaltas-garanciai.html

hvg.hu/itthon/20191119_Huszadik_alkalommal_is_leszavazta_a_Fidesz_az_ugynokaktak_nyilvanossagra_hozasat

birkamenet 2020.12.21. 13:47:07

@Politológus Mihály:

A legnagyobb hiba amit a Zellenzek csinál már 2010 óta, hogy rendre megmagyarázzák maguknak, hogy ők miért is csinálnak mindent jól. Miért is frankó hogy gyurcsány továbbra is ott virít és senki nem hiszi el, hogy nem tör vezetöi csúcsokra. Miért is nem problémás Dobrev. Miért is nem gond a Rogán mutyijaival összejátszó mszop vezetői bagázs stb. Ezek a csökkent képességüek mindent megmagyaráznak maguknak és azt se tudják,hogy az egyszerü agyberendezésü magyar átlagválasztó meg hótra nem így gondolkodik. Ezért is rohadt le a Zellenzék 10 évig az egyharmadban.

Minielnök-jelölt kiválasztására és felfuttatására meg van bő egy év, tehát bárkit fel lehet építeni. A jelenlegi szem előtt levő kínálatban láthatóan Márki Zay az egyik legígéretesebb, mert nem tutyi-mutyi alak, éles véleményeket, konfliktusokat is be mer vállalni, márpedig egy diktátor kommandírozásához szokott birkanépet nem lehet egy lagymatyag akadémiai értelmiséggel meggyözni. Max. csak megnevettetni.
Az ellenzeki minielnök- jelölt azonban mérje fel, hogy mekkora lejárathatósági potenciálja van, mert valaha elqrta ezt vagy azt, meg elmutyizta emezt meg amazt. Ami úgyis kibukik a maga idejében.

blaubner 2020.12.21. 13:47:23

@röf: "Ha az ország kicseréli Orbánt Gyurcsányra (vagy annak valamelyik deriváltjára), az kizárólag a Fidesz ostoba kommunikációjának következménye lesz." -- abszolút így van, lásd george clooney esetét, a kutya se tudna róla, hogy mit mondott, de a közmédia egy hétig jobban nyomta, mint amire az ellenzék valaha képes lett volna.
alapból azt gondolnám, hogy egy ilyen hírt el kellene dugni, kíváncsi lennék ,hogy mi volt a stratégia mögötte :-))

Ménár Atya 2020.12.21. 13:47:57

Az a gond ezzel a társasággal, hogy ha kicsit is megnézzük, egyikük sem karizmatikus vezető, és a céljuk mindössze annyi, hogy orbit le kell váltani. A gond, csak annyi, hogy ez után viszont csak egy űr van, nagy semmi. Látható az ellenzék által megnyert városokban, hogy mennyire nem képesek irányítani, ezek után nem látom értelmét egy olyan programra szavazni ami csak annyiból áll, hogy orbánt megbuktassák, és majd lesz valami...vagy nem.
Tehát a jelöltek közül bárki lehetne, tök mindegy, egyik kutya,másik eb.
Ellenzéki oldalon egyedül fletó lenne aki alkalmas tömegek irányítására, de ő a 2006-os szégyenteljes rendőrterror elrendelésével kiírta magát ebből a lehetőségből.
A jobbik maradvány pedig szimplán elvtelen hazaáruló társaság, a saját választóit köpték szembe, rá akkor sem szavaznék ha pisztolyt nyomnának a fejemhez.

konrada 2020.12.21. 13:48:36

@Politológus Mihály:
Hogy a régi viccel éljek: "hány éves vagy Királyfi, hogy még hiszel a mesékben?"

Abban biztosak lehetünk, hogy még hasonló arányok sem lesznek országos szinten, mint az elég alacsony részvételű EU parlamentin.

Abban az Összefogás pártjaira a lakosság cca. 20%-a szavazott, azaz egy előválasztáson ennél jóval magasabb arány kéne, ha a mért lakosságarányos 30-35% szimpátiát vesszük, de ez esélytelen, sőt a 20% is szerintem.

Az EU-választásos 20%-ból a DK közel 40%-ot ért el, miközben a 2019 májusi kutatások szerint a kedveltsége csak az ellenzéki összefogás pártjait számolva cca. 21-23% volt.

A lényeg: a DK szavazói elég szervezettek és fanatikusak ahhoz, hogy egy alacsonyabb részvétel esetén a valós támogatásnál lényegesen nagyobb szavazási hajlandóságot mutassanak fel, így ha valóban demokratikusan akarják lebonyolítani az előválasztást, úgy egyéni körzetekben a vidéki judapestező jobbikosokon kívül nincs nagyon másnak esélye nyerni az előválasztásokon.

S mivel Gyurcsány okos politikus, ezért ő szándékosan hagyni fogja, hogy a nem nyerhető körzetekben más pártokból legyenek jelöltek, de ennek a fejében ragaszkodni fog (visszafogottsága esetén) a mért arányuknak megfelelő - befutó közös listás helyhez. (Vagy kéri az előválasztásban beérkezett arányokat, de ő szerintem ennél okosabb!;)

Szóval: olyan többsége lesz a végén az összefogásban, mint a fidesznek volt a 98-as koalícióban.
...azt meg tudjuk, zorbán hogyan használta azt.

Galerida 2020.12.21. 13:48:44

Egyáltalában, ennek a csodálatos összefogásnak van annyi támogatója, hogy minden szavazókörbe jut legalább egy?

Billy Hill 2020.12.21. 13:48:56

Nem véletlenül pihentetik Bajnait, szándékosan maradt talonban, majd a végén húzzák elő. (A libázáson kívül más támadási felület van rajta? Mert ha csak az, akkor azt már rég elfelejtette a többség.) A szogen az lesz, hogy annyi brilliáns jelölt van, hogy az előválasztás sem hozott áttörő eredményt, ő pedig már egyszer menedzselt válságot - és mondjuk COVID okozta válság biztosan lesz 2021-2022 során, szóval tessék, itt a mosolygós technokrata, lehet rá szavazni, ő majd új stílust hoz (megint).

Emmett Brown 2020.12.21. 13:49:12

@blaubner: a jelen rendszerben minél több párt indul (nem kamupárt), annál kisebb össznépi támogatással lehet önállóan stabil kormányzati többséget szerezni. ha lenne 3-4 darab 5-6%os párt, akkor ők a parlamentben nem 15-20%ot kapnának, hanem fele annyit. Így egy 40%os párt/szövetség nem kellene közösködjön egyikükkel sem, hanem simán behúznának 100-110 képviselőt az egyfordulós egyéni miatt.

Reding Roli 2020.12.21. 13:49:39

Èn sem tudok Márky- Zay Pèternèl esèlyesebb jelöltet. Mindenben megfelel az esèlyes miniszternök- jelölt archetípusának: fèrfi ès mèg viszonylag fiatal , lehet az mondani , hogy jó megjelenèsű is ès az álszenteskedèsre hajlamos magyar társadalom a minta családi èletèt is pozitív tulajdonságkènt fogja tekinteni . Nem lehet stigmatizálni hogy " liberális " - ezt a szót 10 èv alatt a kormánypropaganda lassan egyfajta bűnössèggel tette egyenèrtèkűvè ....Ha lehet úgy fogalmazni , most Márky- Zay kèpviseli az átlag magyar politikai közepet ebben az Orbán által erősen jobbra pozicionált rendszerben ....
Ha az ellenzèk nyerni akar , akkor csak egy fèrfi minisztereknök- jelölt mindig esèlyesebb kihívó mint egy nő, annyira konzervatív az ország...Ez nem egy progresszív társadalom ,mint Új-Zèland , ahol egy fiatal nő , Jacinda Ardern kèpes volt liberalis demokraciában is hatalmas többsèget szerezni , nálunk egy nő esèlytelen..
Az èletkor is számít, ezért nem jó pl. Pálinkás jelöltnek ...
Számít a külső, a fiatalos megjelenenès , amikor majd kiáll a regnáló , de már öregecske ès túlsúlyos miniszterelnökünkkel szemben ...
Márky- Zay lehet a jelöltek mezőnyèben a legesèlyesebb , de akkor minèl hamarabb el kellene szerintem már " felèpíteni" nem az előválasztásig várni!

Politológus Mihály 2020.12.21. 14:08:00

@Billy Hill: Bajnai szeptemberben ezt írta a Facebook oldalán:

"Hozzáállásomban nincs és nem várható változás: a pártpolitikában nem tervezek részt venni, viszont az általam régóta sürgetett ellenzéki összefogás hiteles szereplőit, ha ezt igénylik, mindenkor támogatni fogom. "

Politológus Mihály 2020.12.21. 14:15:05

@konrada: Az EU parlamenti választáson a jelenlegi ellenzéki pártok indultak, az előválasztáson viszont lehetőséget kaphatnak függetlenek is, esetleg a párttá alakuló MMM színeiben. Ez egy lehetőség lenne az ellenzéken belüli erőviszonyok átrendezésére, ha sokan részt vennének az előválasztáson. Erről szól a poszt.

Én az mondom, hogy ez egy esély, meg kell megpróbálni. Értem, hogy szerinted nem fog sikerülni, de én azért próbálkozom, ha nem haragszol. :)

Politológus Mihály 2020.12.21. 14:30:34

@Ménár Atya: De nem kell karizmatikus vezető. Csak a birkáknak kell pásztor. Trumpot is le tudta győzni a teljesen jelentéktelen Biden. Angela Merkel sem karizmatikus vezető és mégis 15 éve vezeti Németországot.

Szerintem amit Orbán művel az nem kormányzás., hanem ámokfutás.

Az meg tényleg nagyon rafinált trükk, hogy elvonják Budapest meg a többi önkormányzat bevételeit, aztán mutogatnak, hogy milyen alkalmatlan ez a Karácsony, de sajnos a nemfideszesek átlátnak ezen.

BölcsÉsz 2020.12.21. 14:42:30

Nem tudom elfogadni, hogy a jelenlegi ellenzéki képviselők automatikusan, előválasztás nélkül újra indulhassanak. Egyrészt nem biztos, hogy a 2018-ban megválasztott képviselő bevált. Másrészt régi -nem föltétlen rokonszenves vállalatvezetői gyakorlat -, hogy nem csak azt az alkalmazottat kell elküldeni, aki rossz, azt is, aki helyett van jobb.
Továbbá az ellenzéknek túl kellene lépni azon, hogy valaki azért értelmi fogyatékos, mert nem rá szavaz.
A Jobbik sokáig nem azért volt sikeres vidéken, mert ha a 78 -éves Mariska néni kert-kapuja nyikorgott, akkor hónapokig szajkózta, hogy Mariska néni primitív bunkó, hanem mert megolajozta a nyikorgó zsanért.
Esetenként le(!) kell menni vidékre is, és ott is kampányolni, az ott élő embereket érintő kérdésekkel foglalkozva.
Van, akit a nyikorgó kertkapu legalább annyira zavar, mint a Szájer-ügy.

morph on deer 2020.12.21. 15:08:41

@BölcsÉsz:
“ Van, akit a nyikorgó kertkapu legalább annyira zavar, mint a Szájer-ügy.”

És ehhez most képzeld el, hogy az a csatorna mennyire nyikoroghatott!
:)

morph on deer 2020.12.21. 15:12:54

@Politológus Mihály:
“A magyarok 57%-a bevándorlásellenes. Ők mind nácik?”

Nem mind.
Nagyon sokan közülük megvezetett hülyék, akik elhiszik az orbáni hantát az EU-ról, meg a kénszer-beköltöztetésekről.

Holott mindmáig orbán az egyetlen, akinek köszönhetően több tízezer mindenféle színű és vallású jöttment áramolhatott az országba, miközben civilizált emberhez méltatlan módon bánunk a menedékkérőkkel!
Álkeresztény mocsok, nem más.

“A magyarok szintén több mint 50%-a vallja magát kereszténynek. Ők mind szektások?”

Magyarországon a hívők száma olyan 30% körül van, nem több.

Ugyanakkor aki miniszterelnökként bármilyen szinten belekeveri a - bármilyen - vallását akár az alkotmányba, akár a mindennapi életbe, az eltévesztette a hivatását!

Én nem vagyok kiváncsi egy olyan miniszterelnökre, aki arra hivatkozik, hogy “jó keresztény”, ebből már nagyon elegem van, lásd a jelenlegi horogkeresztény csürhét a kormányban, és körülöttük, mindenhol!

A vallás magánügy, csakúgy, mint a szexuális beállítottság, és kb ugyanannyira is tartozik a közvéleményre!
Tőlem lehet otthon magánemberként bárki annyira vallásos, hogy a fal adja a másikat, ez engem messzemenően hidegen hagy, de el a francba a közéletből ezekkel!
Elég volt!

Magyarország szekuláris, európai ország, és az is kell, hogy maradjon!

Szerintem nem lehet alternatíva egy szentfazék, akárhány valláskárosiltat vonzana is!

Politológus Mihály 2020.12.21. 15:38:07

@morph on deer: A bevándorlásellenesség nem egyenlő azzal, hogy éheztetjük a menedékkérőket. A Fidesz azt sulykolja, hogy ha az ellenzék kerül hatalomra, akkor majd ide fogják telepíteni fél Afrikát. Márki-Zay meg kimondja, hogy ezt ő nem tartaná jó ötletnek.

Annak meg nem láttam jelét, hogy MZP ugyanezt a keresztény kurzust szeretné folytatni, mint a Fidesz. Attól, hogy ő gyakorló katolikus, tiszteletben tartja, hogy mások meg nem azok. Angela Merkel is vallásos, mégsem mond soha olyanokat, mint Kövér László.

blaubner 2020.12.21. 15:38:59

@Politológus Mihály: az tényleg nagyon gusztustalan dolog, ahogy a kormány elvonta a pénzt az önkormányzatoktól, ez nem más, mint pitiáner politikai bosszú, és az, hogy ehhez felelős polgármester (pl. szita) asszisztált, már a paródia kategória.
karácsony viszont nem ezért, hanem ettől függetlenül alkalmatlan szerintem, mert
1) sodródik a dk-maszop-momentum háromszögben, nem képes kézben tartani a frakciókat (ha úgy tetszik, gyenge vezető)
2) rosszul priorizál, lásd a tavaszi járvány közepén biciklisávokkal, 30-as sebességkorlátozásokkal és rakpartlezárásokkal foglalkozott, amelyek mind fontos témák, de nem ott és akkor
3) nem a saját programját valósítja meg, hanem a fidesz agendájára reagál
4) zuglói polgisága idején elég halovány teljesítményt nyújtott, pedig ott ennyire nem volt anyagilag korlátozva stb.
sajnos a karácsony-hívők mindenért tapsikolnak, akármit is csinál, nem láttam, hogy bármelyik baloldali szóvá tette volna, amikor nyíltan támogatta a j---pestes jobbikos jelöltet.
nekem ő a "jószándékúan próbálkozó" kategória, kb. , mint medgyessy, de egy ideális miniszterelnököt nem ilyennek képzelek el :-((.

Politológus Mihály 2020.12.21. 15:57:19

@blaubner: Karácsonnyal nekem is vannak problémáim, nekem nem vette volna be a gyomrom azokat a kompromisszumokat, amiknek az árán eljutott a főpolgármesterségig. Viszont ha megnézed a Fővárosi Közgyűlés összetételét, ő a kétfős Párbeszéd frakció tagja. A Momentum-frakció 4 fős, az MSZP 5, a DK 6, a fideszesek meg 13-man vannak plusz őket támogatja a független Szabados és Bese. Itt minden ellenzéki frakció szavazatára szükség van, muszáj egyensúlyoznia.

Amiket a 2.-ben felsorolsz, azok mind szerepelnek a programjában, így ellentmond a 3. pontnak :)

Zuglóban tényleg nem alakított valami fényeset, de végig sakkban is tartotta az MSZP frakció.

clemens 2020.12.21. 16:14:08

Tegyük fel hogy Márki-Zay lesz a befutó.
Milyen esélye lesz egy saját támogató szervezet nélküli embernek fél tucat párt dörzsölt elvtársaival szemben?
Tud hozni Vásárhelyről néhány - az országos politikában járatlan - megbízható embert embert, de ez édeskevés lesz. Az első konfliktushelyzetben Gyurcsi úgy megvezeti, hogy nem tudja merre van előre!
Ezek a pártok anyagilag le vannak gatyásodva, pénz kell nekik, sok pénz, s ne legyenek kétségeink, Márki uram nem tehet mást mint valahonnan előteremti ezt a pénz, vagy 3 hónap alatt megbuktatják.

6.Lenin 2020.12.21. 16:28:05

Ma az amerikai választás árnyékában még vannak, akik hisznek a tisztességes választásokban? Az előválasztás nevezetű átverésekben?
Vagy a tavalyi önkormányzati választások után?

És még le is írják néhányan, hogy a Fideszre csak a bunkók szavaznak, a másik oldalon meg a Karácsony a " a jószándékúan próbálkozó".

Aztán senki nem beszél az olyanokról, akik annyira utálják a jellenlegit, hogy még az sem számít, ha az ország tönkremegy 2-3 év alatt.

A legszebb része, hogy a "programok " fontosak is lehetnek valakiknek, és azok mentén szavaznak(?) állítólag.

Érdekes dolog ez a választás.

Politológus Mihály 2020.12.21. 17:12:28

@6.Lenin: Az amerikai elnökválasztáson nem sikerült Trumpnak bizonyítania semmilyen csalást. Választási csalást általában a hatalmon levők szoktak ugyanis elkövetni, mint pl. itt a Fidesz:

hvg.hu/itthon/20190204_Az_ugyeszseg_csalas_ukran_bejelentes_alllampolgarsag

birkamenet 2020.12.21. 17:21:33

@clemens: "Milyen esélye lesz egy saját támogató szervezet nélküli embernek fél tucat párt dörzsölt elvtársaival szemben?"

El kellene jutni az ellenzéknek arra a felismerésre, hogy ha megnyerik a választást, akkor csakis egyetlen témának kell uralnia nap mint nap a közvéleményt két évig: mit lopott szét a fidesbanda és ezért ki ellen folyik eljárás, ki ül már és ki fog ülni. Nem pedig a kormánymunkát kell tenni a mindennapi viták középpontjába. El tudom képzelni, hogy M1 seperc alatt átvált a 24/24-es migráns híradásokról a 24/24-es fidesses bünözés híradásra.

6.Lenin 2020.12.21. 17:21:48

@Politológus Mihály:

Bocs, de későn vettem észre, hogy itt (iS) demokratikusan moderálnak, mint az amerikai választáson.
Úgy nem nehéz befolyásolni egy választást.

Itt sem egyenlőek az esélyek. Kösz, de inkább nem lennék egy " jószándékúan próbálkozó".

Politológus Mihály 2020.12.21. 17:28:35

@6.Lenin: Nem moderáltam egyik hozzászólásodat sem. Össze-vissza vagdalkozol minden alap nélkül.
Azért kellett bevezetni az előzetes moderálást, mert van egy felhasználó, aki rendszeresen telefloodolta a blogot (ahogy egy rakás másik blogot is).

morph on deer 2020.12.21. 18:03:47

@Politológus Mihály:
“ tiszteletben tartja, hogy mások meg nem azok”

Nagyon helyes, ez elemi civilizációs vonás.
Remélhetőleg ugyanez jellemezné, ha alkalmasint kormányra kerülne, és abbamaradna ez a fajta agyament fundamentalista vonal.

Az egyházakkal a kölcsönös tisztelet alapján való békés egymás mellett élés, az egyházak hagyományos szerepkörén belüli együttműködéssel, de az a fajta bigott megközelítés állami szinten, mint amit Kásler úrtól és Kövér elvtárstól szoktunk hallani, az végképp kikerül a repertoárból!

Nem tudom, hogy ma még hány olyan elmegyenge élhet, akik komolyan elhinnék, hogy amint demokrata vezetése lenne az országnak, azonnal lerombolnák a kerítést, és afrikaiak millióit engednék az országba!

Ez úgy hülyeség, ahogy van!
Ilyesmit sem az EU, sem pedig egyik párt sem mondott senki, semmi hasonlót!
Ez semmi egyéb, mint egy orbánista propagandahúzás, semmi egyéb.

Amiről szó van/volt/lesz, hogy az elemi segítséget bizony meg kell adni a rászorulóknak, a szokásos nemzetközi szerződéseknek megfelelően, és semmi másról!

Senki nem akar itt tömeges bevándorlást, ez teljesen biztos, teljesen felesleges ezen hisztizni. Csak éppen erre gerjed az egységsugarú fideszes, és ettől retteg a falusi nénike, aki életében nem látott még külföldit!

Dehát ettől szép ez, nem?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.21. 18:03:52

@Politológus Mihály:

A moderáció eredménye: a felhasználók nem kapnak üzenetet, ha valaki válaszol nekik. Tényleg ezt akarod?

6.Lenin 2020.12.21. 18:04:11

@Politológus Mihály:

Nem vagdalkozom, csak megjegyeztem, hogy a moderálás lehet "hatalommal" való visszaélés lehetősége a részedről, lerombolja az esélyek egyenlőségét egyben.

Össze-vissza vagdalkozom megjegyzésed már az előszoba. Kösz, ellesztek nélkülem is, sőt.

Tényleg későn vettem észre, hogy moderálsz, nem írtam volna, ha látom. Bocs.

Politológus Mihály 2020.12.21. 18:07:38

@MAXVAL birсaman közíró: Ez akkor egy hiba a blog.hu komment rendszerében, nekik kell jelezni. Ha egy sima flood védelmet tettek volna bele nem lenne szükség moderálásra.

kárárámaispj 2020.12.21. 18:28:02

@konrada: "Sajnos úgy rossz a rendszer, ahogy van. Az egyéni körzetek közel felének megnyerése nélkül nincs esélye nyerni egy pártnak sem"
És ez rossz rendszer? Már ne haragudj, de nem az a képviseleti demokrácia, hogy egy körzet küld egy embert?

Hauptrichter2 2020.12.21. 18:28:40

@Politológus Mihály: "...Az EU parlamenti választáson a jelenlegi ellenzéki pártok indultak, az előválasztáson viszont lehetőséget kaphatnak függetlenek is, esetleg a párttá alakuló MMM színeiben. Ez egy lehetőség lenne az ellenzéken belüli erőviszonyok átrendezésére, ha sokan részt vennének az előválasztáson. Erről szól a poszt....".
Igaz.
A "jó függetlenek előretolása" logikára építve van egy még sokkal jobb megoldás "az ellenzéken belüli erőviszonyok átrendezésére", ami a szavazóknak a legjobb megoldást adná, akár Márki-Zay-jal az élen (vagy Karácsonnyal). A koncepció nem támadható, illetve nagyon jól marketingelhető és védhető. Ez 2017 óta kidolgozott, bizonyított. Csak nem jut el a megfelelő emberekhez. Hiába, no, pártsemleges, így sokak szemében vörös posztó részletesebb megismerés nélkül is. Ez a poszt közelít hozzá, de azért még messze nincs ott.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.21. 18:28:49

@Politológus Mihály:

Nem hiba, ez a rendszer sajátossága. Csak akkor megy üzenet, ha az azonnal megjelenik. Így előmoderáció esetében nincs üzenet se.

kárárámaispj 2020.12.21. 18:51:13

@Politológus Mihály:
"Az meg tényleg nagyon rafinált trükk, hogy elvonják Budapest meg a többi önkormányzat bevételeit, aztán mutogatnak, hogy milyen alkalmatlan ez a Karácsony, de sajnos a nemfideszesek átlátnak ezen."
Ühüm. Tehát az vóna az elvárás, hogy az Orbán állítsa meg a vírust, ne legyen gazdasági visszaesés, de Karigerinek azért maradjon pont ugyanannyi pénze, hogy Leisztingertől bérelhessen buszt, meg tarthasson 50 tanácsadót??
Ha nem kell befizetni valami adót, akkor az nem a népnél vagy a vállalkozásnál marad?
Komolyan kérdezem, hogy szerinted Karácsony tényleg úgy gondolja, hogy Orbán szrja a pénzt?

Előbb írta valaki, hogy a fideszkommunikáció mennyire elrontotta az "alkalmatlan Karácsony " c. mantrával. Szerintem is így van, túltolták. De amit ez az alkalmatlan szerencsétlenség csinál, az nem túltolás? Hát nincs indexcímlap a fancsali képe meg a "nincs pénz" duma nélkül. Tisztára mint a Szomszédokban az Etus...

Politológus Mihály 2020.12.21. 19:03:45

@kárárámaispj: Az iparűzési adó csökkentése nem ésszerű lépés a járványkárok enyhítése szempontjából, hiszen a nyereségből adózol. Azok a vállalkozások (éttermek, klubok stb.) akiket a járvány leginkább sújt, idén veszteségesek lesznek, ők ezzel nincsenek beljebb. Közben a járvány nyertesei, a futárcégek, online áruházak meg többet tarthatnak meg az extraprofitjukból.

A valódi cél ezzel az önkormányzatok szopatása, ahogy az ingyenes parkolással is. Nevetséges ezeket járványvédelmi intézkedésnek beállítani. Közben stadionokra meg propagandára van pénz.

kárárámaispj 2020.12.21. 19:04:17

@morph on deer:
"Nem tudom, hogy ma még hány olyan elmegyenge élhet, akik komolyan elhinnék, hogy amint demokrata vezetése lenne az országnak, azonnal lerombolnák a kerítést, és afrikaiak millióit engednék az országba!
Ez úgy hülyeség, ahogy van! Ilyesmit sem az EU, sem pedig egyik párt sem mondott senki, semmi hasonlót!
Ez semmi egyéb, mint egy orbánista propagandahúzás, semmi egyéb."
Hát persze. Végül is csak évekig hallgathattuk, hogy az orvosmérnökök mennyire képzettek, hogy milyen szemét ez az orbán, aki nem engedi be ide az ártatlan nagyszemű gyerekeket, mintha naponta ment volna a nyígás, hogy dehát csak 1291 elbírálása... Ezek persze semmit sem jelentenek, ugye?

"Amiről szó van/volt/lesz, hogy az elemi segítséget bizony meg kell adni a rászorulóknak, a szokásos nemzetközi szerződéseknek megfelelően, és semmi másról!"
Ucsi. Olvasgasd el a genfi szerződést..

"Senki nem akar itt tömeges bevándorlást, ez teljesen biztos, teljesen felesleges ezen hisztizni. Csak éppen erre gerjed az egységsugarú fideszes, és ettől retteg a falusi nénike, aki életében nem látott még külföldit!"
A városi nénike meg pont azért nem akar, mert látta, hogy mit csináltak itt az arabok 15ben.

Ritka kellemes egy helyzet lehet a tied. Orbán hoz valami döntést - amire ráugrik az ellenzék, hogy az miért nem jó. Azt pont fordítva kéne csinálni. Aztán amikor arra kerül a sor, hogy az ellenzék mit tenne, ha hatalmon lenne, akkor rögtön megy a visszakozás.

birkamenet 2020.12.21. 19:04:34

.@6.Lenin: "Bocs, de későn vettem észre, hogy itt (iS) demokratikusan moderálnak,"

Ti illiberáltak önmagatok karikatúrája vagytok: a h.alálf.szára imádtok egy demokrácia/liberális jogrendszer ellenes, jogfosztó egyszemélyi diktatúrát. Ha meg betévedtek egy blogba és nem mehet az agyhalott propagandátok azonnal fel a netre, akkor meg már rögtön zokogtok, hogy mi van a demokratikus meg liberális jogaitokkal???

BölcsÉsz 2020.12.21. 19:12:57

@konrada: "Sajnos úgy rossz a rendszer, ahogy van"
Az egyéni körzetben tudod befolyásolni, személy szerint ki nyerjen. A listán az jut be, akit a pártközpont kijelöl. Ebbe nem tudnak "belebeszélni" az alattvalók.
Ezért kifejezetten támogatom Fegyőrék javaslatát, hogy a listára IS előválasztással lehessen fölkerülni.

laci_52 2020.12.21. 19:59:10

Tökmindegy, ki lesz itt a miniszterelnök-jelölt, az egész ellenzék úgy táncol, ahogy Gyurcsány fütyül.

Politológus Mihály 2020.12.21. 20:04:57

@laci_52: Ezt csak a fideszesek szeretnék. A Momentum már beérte a DK-t támogatottságban és az idő nekik dolgozik.

Sir Galahad 2020.12.21. 20:44:42

Úgy látom, MZP országos népszerűsége már megkopott, lecsengett. Most nem nyerne meg egy hasonló netes szavazást. Egyébként meg a nyitó mondat inkább úgy igaz, hogy az egyesült ellenzék pillanatnyilag jobban áll, mint a Fidesz. De ez nem azért van, mert érdemben növelték a támogatottságukat, hanem mert a Fidesz szavazói elbizonytalanodtak a járvány okozta gazdasági välság miatt. 22-ig még sok minden történhet, várjuk ki a végét.

kárárámaispj 2020.12.21. 20:45:01

@birkamenet:
"Ti illiberáltak önmagatok karikatúrája vagytok: a h.alálf.szára imádtok egy demokrácia/liberális jogrendszer ellenes, jogfosztó egyszemélyi diktatúrát."
Ebből ugye egy szó nem igaz, nem imádja senki, nem demokrácia ellenes, nem jogfosztó és nem diktatúra.

"Ha meg betévedtek egy blogba és nem mehet az agyhalott propagandátok azonnal fel a netre, akkor meg már rögtön zokogtok, hogy mi van a demokratikus meg liberális jogaitokkal???"
Hát igen. Ha álladóan azt papoljátok, hogy demokrácia meg szólásszabadság, akkor nem furcsa, hogy pont nem tartjátok? Marha érdekes, hogy a diktátor miatt folyamatosan mehet a klubrádió meg a 444 meg az index, önthetik a mocskot a világba ipari mennyiségben, de egy marginális blog cenzúrázza ami neki nem tetszik.

kárárámaispj 2020.12.21. 20:45:46

@Politológus Mihály: Na, tessék, a két véglettel példálózol. Mert csak extraprofitos futárcégek vannak, meg éhenhaló szállodások, mi?
Nos, a futárcégeknek némileg jobban megy, viszont van kiadásuk is meg fejlesztenivalójuk is rendesen.
A szállodák plusz vendéglátók meg nem nem kerestek egy fillért sem idén hanem lényegesen csökkent a bevételük. Mondjuk 8ig van kiszolgálás, meg van kiszállítás is. Ebből enged el némi adót a kormány. Ami azért segítség.
És akkor ugye ott van a többi, úgy a cégek laza 90%a aki nem burzsuj futár meg nem éhenhaló vendéglős, hanem mindenki más, akinek csökkentek a bevételi. Nekik igenis számít.

"A valódi cél ezzel az önkormányzatok szopatása, ahogy az ingyenes parkolással is. Nevetséges ezeket járványvédelmi intézkedésnek beállítani. Közben stadionokra meg propagandára van pénz."
Jaaa, hogy akkor maxoljuk ki a marhaságot? Eddig azt hittem komolyan beszélünk. Na, az ingyenes parkolás. Az tényleg nem járványügyi? Akkor? Aki teheti, menjen autóval, ne tömegközlekedjen. Mert a BKV-n terjed a vírus, a saját kocsidban nem. Mellesleg nem arról ment a sírás, meg a nyomozások, hogy a parkolási bevételekből az önkormányzatok milyen keveset kapnak? Mondjuk a 7. kerület 1 milliárdos bevételéből 141 millió a kerület haszna. Meg a 14. kerület mínusz 250 milliót termelt Karácsony alatt. Évente. Direkt örülniük kellene, nem igaz.

A stadionok dumát szerintem már mindenki unja. Ja, a stadionokat is emberek építik mellesleg, szóval ha az állam leáll a megkezdett beruházásokkal mert járvány van, akkor ott emberek kerülnek az utcára. Persze a ballib logika szerint ez rendben is van.

Ménár Atya 2020.12.21. 21:07:19

"@Politológus Mihály: De nem kell karizmatikus vezető. Csak a birkáknak kell pásztor. Trumpot is le tudta győzni a teljesen jelentéktelen Biden."

-Azért Bident hasonlítani Kunhalmihoz vagy akármelyikhez elég meredek :), mondjuk ha esetleg itt is meghekkelik a választásokat, akkor van esélye még a náncsi néninek is .

" Angela Merkel sem karizmatikus vezető és mégis 15 éve vezeti Németországot."

-Angela M. viszont okos, ellenben a felsoroltak 90% nem az, és a németek szeretik az álladóságot,kiszámíthatóságot, bár mostanára ahogy olvasgatom az itt élő németek beszélgetéseit, ez fordulni látszik.

Szerintem amit Orbán művel az nem kormányzás., hanem ámokfutás.

"Az meg tényleg nagyon rafinált trükk, hogy elvonják Budapest meg a többi önkormányzat bevételeit, aztán mutogatnak, hogy milyen alkalmatlan ez a Karácsony, de sajnos a nemfideszesek átlátnak ezen."

-Nem pont erre gondoltam, inkább a korrupcióra.
Karigeri széke még fel sem melegedett, máris BKK botrány van, a lánchíd mindjárt összedől de semmi, kispest korrupció,göd, egr stb, nem egész egy év. Elvonások mostanában lesznek, nem csak tőlük,mindenkitől, tehát ez nem jó érv szerintem.
Az általad felsoroltakból talán Pálinkás elfogadható lenne, MAgam Schiffert tartottam valóban objektív és előremutató gondolkodásúnak, de őt kinyirták az orbánozó megélhetési politikusok sajnos.
Részemről maradok inkább a fidesz mellett, van összehasonlítási alapom a fletó vezette politikai gazdasági rendszerrel, ami szar volt, tehát amíg nem lesz más mint az orbán monnnnyon le, politika, és nem lesznek konkrétumok addig marad a kiszámítható jelenlegi kormány.
A jobbikos maradék meg akkor is mind egy áruló aljas társaság, náluk még fletó is jobb.

nincs1agy 2020.12.21. 21:08:37

Tényleg ezt a nímand telefonügynököt akarjátok miniszterelnöknek?

Politológus Mihály 2020.12.21. 21:27:34

@nincs1agy: MZP-nek a közgazdász és villamosmérnök végzettsége van (meg hobbiból még egy gazdaságtörténet PhD), 10 évet dolgozott itthon marketing vezetői beosztásban mielőtt kimentek Kanadába, ahol átmenetileg pár hónapig ügynökösködött, amíg nem talált kinn is magának egy marketinges állást. (Ő ugyanis Orbánékkal ellentétben nem Soros-ösztöndíjjal jutott ki külföldre, valamiből meg kellett élnie.)

Orbánnak egy jogi diplomája van, életében nem dolgozott egy percet sem a politikán kívül.
Helyettesének, Semjénnek teológus és szociológus végzettsége van. Rövid ideig hivartalsegédként (lótifuti csicska) dolgozott, mielőtt poltikai pályára lépett.
Kövérnek az MSZMP Párttörténeti Kutatóintézete volt az egyetlen munkahelye a politikusi pályafutása előtt.

Szerintem alapvető elvárás lenne, hogy egy politikus lehúzzon pár évet a versenyszférában vezetőként, hogy legyen valami fogalma gyakorlati dolgokról.

nincs1agy 2020.12.21. 21:28:16

@Politológus Mihály: Dehogy érte be, kb. fele akkora a NOmentum támogatottsága, mint a DK-é:

Politológus Mihály 2020.12.21. 21:32:32

@nincs1agy: "Az ellenzéki térfélen a szavazókorúak körében a Jobbik (10 %), míg a biztos szavazóknál a Momentum (13 %) a legerősebb párt."

kozvelemenykutatok.hu/2020-decemberi-kutatasi-eredmenyek-median/

nincs1agy 2020.12.21. 22:17:10

@Politológus Mihály: Tudod, a politikus az egy szakma egy hivatás. ellenben a marketingesnél feleslegesebb lény nem létezik az Univerzumban. Egyébként MZP kiváló példája annak, hogy a módszerváltás után mesterségesen felduzzasztott felsőoktatásban bármilyen hülye diplomát szerezhetett a gombamód szaporodó szakok valamelyikén. Marketing..nevetséges.

kárárámaispj 2020.12.21. 22:17:26

@Politológus Mihály:
"Szerintem alapvető elvárás lenne, hogy egy politikus lehúzzon pár évet a versenyszférában vezetőként, hogy legyen valami fogalma gyakorlati dolgokról."
Mint mondjuk fletó meg fletóné?

nincs1agy 2020.12.21. 22:17:34

@Politológus Mihály: A DK támogatottsága közel 20 %-os a Závecz research legutóbbi felmérése szerint a biztos szavazók körében.

Hauptrichter2 2020.12.21. 22:17:56

@Politológus Mihály: Mint írtad: "...Ezt kifejthetnéd bővebben :)...".
Szívesen, feltéve, ha:
1. nem vagy pártfüggő, azaz el tudod viselni, ha az esetlegesen kedvenc pártod szerepe (bármelyik lenne is az) khmmm. nem vezető szerep a koncepcióban,
2. VALÓBAN érdekel.
Ha mindkét feltétel teljesül, bármilyen kérdésedre adom a választ. Nem most találom ki, meg tudom adni az oldalszámot is, hogy hol szerepel az infó a dokumentumban (ha kell, az egész érintett oldal képét el tudom küldeni).
Természetesen nem scifi-ről van szó és semmi szélsőség nincs benne, józan paraszti ész és alátámasztások minden állításhoz annál inkább.

Politológus Mihály 2020.12.21. 22:21:15

@Hauptrichter2: Nem vagyok pártfüggő, valami bajom mindegyikkel van, mindig a legkisebb rossz alapján választok. Érdekel :)

nincs1agy 2020.12.21. 22:42:39

@kárárámaispj: Fletóka kiszes karrierjét követően állami vállalatok szaré'-hugyé' történő eladásában segédkezett, majd az anyós által vezetett állami bank által nyújtott vissza nem térítendő hitelből kihasította saját kis szeletét a tortából.
(A szakdoli pedig még mindig nincs meg. Egyik se..)

Hauptrichter2 2020.12.21. 22:43:07

@Politológus Mihály: blogon belül vagy inkább blogon kívül? Az utóbbit javaslom, az egyszerűbb. Az e-mail-címemet látod.

Politológus Mihály 2020.12.21. 22:47:21

@nincs1agy: Őt sem kedvelem, ha ez eddig nem jött volna át :)

birkamenet 2020.12.21. 23:03:48

@nincs1agy: "Fletóka kiszes karrierjét követően állami vállalatok szaré'-hugyé' történő eladásában segédkezett, majd az anyós által vezetett állami bank által nyújtott vissza nem térítendő hitelből kihasította saját kis szeletét a tortából."

Há ez nem ORBÁN önéletrajza?????? Csak nem segédkezett hanem utasított, nem banki hitelből lopott hanem az EU támogatásból és magyar közpénzből és nem kis szelet tortát, hanem az egész cukrászdát!

birkamenet 2020.12.21. 23:04:04

@kárárámaispj: "Ebből ugye egy szó nem igaz, nem imádja senki, nem demokrácia ellenes, nem jogfosztó és nem diktatúra."

Te VALÓSÁGTAGADÓ atomtudós kétmillió, az ILLIBERÁLIS az éppenhogy a liberális tagadása! Tehát demokrácia ellenes, jogfosztó és egyszemélyi diktatúra.
Na meg a kétmillió ájult mindhalálig orbánt imadó is valóság.

body_andras 2020.12.22. 14:56:44

Miért csak erről a 6 jelöltről beszél folyton a híres nevezetes ellenzéki szabad sajtó? Ennyire ki akartok szopni 2022-ben is?

v.peti 2020.12.22. 14:56:52

@kárárámaispj: ezek a hatalomért meg vannak őrülve ha győznének lenne itt nemulass száz napos program áremelés stb.

arthurthedent 2020.12.22. 14:56:59

@birkamenet: "a liberális tagadása! Tehát demokrácia ellenes, jogfosztó és egyszemélyi diktatúra."

A liberálisok mindig is azt hirdették, hogy ők találták fel a demokráciát meg a jogrendet, holott ezeketet klasszikusan illiberális, sőt rabszolgatartó államokban találták fel. Ez a "nincs demokrácia nélkülünk" meg egy klaaszikus bolsevik elmetrükk, sztálin, rákosi, kádár is ugyanígy nyomta.

konrada 2020.12.22. 14:57:16

@Politológus Mihály: "mert van egy felhasználó, aki rendszeresen telefloodolta a blogot (ahogy egy rakás másik blogot is). "

Sajnos ez igaz.
Pedig tud ő a maga szintvonalán normálisan menetelni birkaként ebben a blogban is. (Persze ez a "normálist" a matyizós szintjéhez kell mérni!;)

andrásúr 2020.12.22. 14:57:22

@birkamenet: Vidéken várom a összefogás aktivistáit ! A vasvillát már előkészítettem !

Ménár Atya 2020.12.22. 14:57:39

@birkamenet: Támasz alá hogy igazad van.
Kezd a diktatúrával mindjárt, ahol elvették ugye a szólásszabadságod :)
Amit ti liberálisnak gondoltok, az pont a diktatúra határait súrolja. Valakik a liberális politika nevében, azonnal fasiszta diktatúrát kiáltanak, amint nem az van amit ők akarnak. Ezeket hívom liberálnáciknak.
A valóság az, hogy semmiféle jogod nem csorbult, de jól hangzik ezzel dobálózni.
Utoljára a nácivezér Fletó alatt csorbultak a jogaink, lásd szólásszabadság,rendőr /és vagy/ jelöletlen nem tudjuk kik terror, szándékos félrevezetés a führer Fletó saját szavai szerint amikor hazudtak rendszer szinten reggel délben stb.
És ma ez a patkány beszél demokráciáról?
Te vagy nagyon buta vagy, vagy nagyon elvakult, vagy mindkettő, de az biztos. :)

kárárámaispj 2020.12.22. 14:57:49

@birkamenet: Bocs, tényleg, akkor egy szó igaz volt a kétsoros mondatodból.

Egyszemélyes diktatúra... jajj, istenem, te
Nem zavar hogy épp az a téma, hogy a következő választáson az ellenzék kiket indítson?

nincs1agy 2020.12.22. 18:14:25

@birkamenet: Alaptalan rágalmak, miket sorolgatsz. ellenben Flető élettörténete tény: KISZ Kb. titkár, gyanús körülmények között megszerzett diplomák, majd asszisztálás a magyar nemzetgazdaság kifosztásához, saját gyár megszerzése, majd vissza a politikába, ahol hátba szúrt mindenkit, akit lehetett.
süti beállítások módosítása