Politológus Mihály

Ezért érdemes most Márki-Zayra szavazni

2021. október 09. 15:29 - Politológus Mihály

"Ha az ellenzék kerül kormányra, akkor úgyis a DK-Jobbik összefogás diktál, mindegy ki lesz a miniszterelnök. Akkor meg minek szavazzak?" - kérdezik most sokan. Elmondom, miért érdemes mégis Márki-Zay Péterre szavazni.

Mai hír, hogy az MSZP-közeli Publicus Intézet szerint 4%-ot kapna a Mindenki Magyarországa Mozgalom, amennyiben párt lenne és most lenne választás. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ez a még meg sem alakult párt máris nagyobb támogatottsággal bír, mint a Karácsony Gergelyt támogató pártok bármelyike. 

Ha Márki-Zay lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, olyan országos ismertségre fog szert tenni a kampány során, amivel nagyon rövid idő alatt 10% fölé nőhet ez a támogatottság. Amint párttá alakulnak, szinte egy az egyben felszívhatják a morális válságban levő Jobbik szavazóbázisát és parlamenti képviselőinek jó részét is. A Momentum pedig már most is Márki-Zay mellett áll.

Az ellenzék győzelme esetén így Márki-Zaynak miniszterelnökként is lenne hátországa, és közel sem lenne annyira kiszolgáltatva Gyurcsányéknak, mint ahogy azt a Fidesz láttatni szeretné. Ha veszít az ellenzék, akkor is legalább az ellenzékváltás megtörténhet végre.

Márpedig a párttá alakulás nem kérdés, csak az időzítése. Én ezt valamikor a választás utánra várnám, az Új Világ Néppárt beolvadásával.

Ha most Márki-Zay nyer, a DK és az MSZP kénytelen lesz finanszírozni egy olyan születendő párt kampányát, amelyik aztán véget vet a kényelmes ellenzéki biodíszlet-létüknek.

Képzeljük most el Gyurcsány, vagy Puch László arcát Márki-Zay győzelmének kihirdetésekor.

Ugye, hogy máris megérte?

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologusmihaly.blog.hu/api/trackback/id/tr3216715742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boldeone2 2021.10.11. 18:20:58

Egyetèrtve , annyit tennèk hozzá, hogy a Jobbik kèpviselői is Marky- Zay felè fordulhatnak, a jelenlegi DK- szövetsèges vezetès nem feltètlenül marad meg ( sőt..)
A Mindenki Magyarországa - ha Márky Zay lesz a közös miniszterelnök- jelölt - párttá alakulhat, -akár Karácsony mozgalmával egyesülve - vagyis : kèpviselői helyeket kèrhetnek az országos listán , ès helyet kèrnek Pálinkásèk rèszere is, így talán nem is lesz olyan gyenge Marky Zay parlamenti támogatói háttere , mint ahogy sokan gondolják . A győztes lendülete pedig az oszladozó ellenzèk kèpviselőit mind arra fogja ösztönözni - hogy saját politikai túlèlèsük èrdekèben is - támogassák a nyerő embert. A " hajó kapitányának " szemèlye - szerintem- egyèrtelműen csak Márky Zay lehet . Az ellenzèki pártok eldönthetik hogy összefognak , ès együtt viszik ki a viharos tengerről a gályát a szárazföldre , egyirányban evezve. Vagy megpróbálnak szèthúzni, akkor viszont együtt süllyednek el , beleèrtve a gálya utasait is ! Lesz aki kiúszik, kivergődik a partra , de sokan nem...

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.10.11. 18:21:42

"Ha az ellenzék kerül kormányra, akkor úgyis a DK-Jobbik összefogás diktál, mindegy ki lesz a miniszterelnök. Akkor meg minek szavazzak?" - kérdezik most sokan."

Ki azok a sokan? A fideszes ismerőseid?!

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.10.11. 18:22:53

"Képzeljük most el Gyurcsány, vagy Puch László arcát Márki-Zay győzelmének kihirdetésekor."

Én most inkább téged, mint Vaszily Miklós Index birodalmában bloggerkedő kirakatmárkirajongóként a te arcodat képzelem el, miután kiderül, Dobrev nyerte az előválasztást. Vajon születik-e bejegyzés arról, hogy akkor inkább el sem kell menni szavazni vagy inkább Orbánra kell voksolni, mint arról egy átlátszó blogger értekezett a minap ? Egy hét múlva kiderül.

Amúgy én is MZP-nek szurkolok, de teljesen más okból. Nem szabad az ellenzéknek kibúvó hagyni arra az esetre, ha nm jön össze. Gyurcsány feleségével borítékolható az összefogás amúgy is eleve elrendeltetett kudarcának kényelmes magyarázata. Még úgy is, hogy a szavazólapokon nem a miniszterelnök-jelölt neve szerepel.

CSOKKI MÁLNA 2021.10.11. 18:23:30

Én stabil Klári szavazó vagyok most is.:)

ulpius66 2021.10.11. 18:23:43

"Képzeljük most el Gyurcsány, vagy Puch László arcát Márki-Zay győzelmének kihirdetésekor."

Inkább képzeljük el MZP arcát gyurcsányiné győzelmének kihirdetésekor!
(nála nagyképűbb politikus még nem volt Magyarországon........)

DFK 2021.10.11. 18:23:46

Pontosan nulla háttere lenne.

konrada 2021.10.11. 18:24:31

Ez azért elég köldöknézegető hülyeség annak ismeretében, hogy a képviselői előválasztás megtörtént, és az azokra leadott szavazatok alapján próbálgatják majd a listást is osztogatni.;)

...ti.: sehogy nem jön ki az a támogatás, mely az MMM-et elérné, ha csak úgy nem, hogy a listán mindenki jóformán sajáttal indul, de ez eseben olyan sok lesz az 5% alatti a 6 pártból, hogy még azt is elbukja az ellenzék az összesítésből.

egyik kutya másik hegy 2021.10.11. 18:24:36

Olyan elkeserítő látni Budapest-szerte Karácsony kismillió óriásplakátját, ahol még mindig fennen hirdeti, hogy legyőzi Orbánt, meghogy a többséghez Karácsony kell. Félmilliárdért bekormányozta magát ebbe a zsákutcába, ahol tényleg azzá a megvetendő bohóccá vált, akit mindenki leköphet.

Politológus Mihály 2021.10.11. 18:35:00

@Boldeone2: Igen, írtam is, hogy a jobbikosok simán átállhatnak hozzá.

Politológus Mihály 2021.10.11. 18:35:56

@Lesz még Magyar Köztársaság: Nem, a harmadik utas bizonytalanok. Fideszes ismerősöm elvétve van csak és nem szavaznak az előválasztáson.

Politológus Mihály 2021.10.11. 18:39:18

@Lesz még Magyar Köztársaság: Ki kell használni minden felületet, a fideszes Indexen keresztül pont ezt a bizonytalan jobbbos réteget lehet elérni, akik a leginkább fogékonyak MZP-re.

És ha közben felhúzom vele a hozzád hasonló fideszeseket, az sem olyan nagy baj :)

Politológus Mihály 2021.10.11. 18:41:28

@egyik kutya másik hegy: Karácsony pont, hogy hősiesen viselkedett, amikor a szembement az MSZP-maffiával és beállt MZP mögé. De abban igazad van, hogy el se kellett volna indulnia, így most elégetett az ellenzék egy vagon pénzt fölöslegesen.
süti beállítások módosítása