Politológus Mihály

2022: Fidesz - Mi Hazánk koalíció?

2020. október 10. 16:33 - Politológus Mihály

Az utóbbi hónapokban a Mi Hazánk politikusai az LMBTQ mozgalom visszaszorításának érdekében akcióznak, a Fidesz támogatásával tematizálva ez irányban a közéletet. Novák Előd zászlóeltávolítási mutatványai után most a felesége, Dúró Dóra hirdetett harcot a meleg szereplőket is tartalmazó mesekönyvek ellen, amiben maga Orbán Viktor is mellé állt egyik legutóbbi rádiós megszólalásában („hagyják békén a gyerekeinket”).

A leosztás remekül működik, a meghökkentő akciókkal a Mi Hazánk bedobja a gumicsontot, amin aztán hetekig elveszekszik a fél ország, a Fidesz médiája és politikusai pedig öntik az olajat a tűzre. (A Vasárnap egyik írása szerint már Lázár Ervin meséi is kártékonyak, pedig szegény Lázár 2002-ben még ott ült a Fidesz pulpitusán, és 2007-es temetésén Orbán Viktor is részt vett). A motiváció érthető, legalább addig sem a gazdasági válságról, vagy az egyre romló járványhelyzetről beszélnek az emberek, és megvan az aktuális bűnbaknak kinevezhető kisebbség.

De mi lesz 2022-ben?

duro.jpg

Orbán kiélezett harcot vár az ellenzéki összefogás ellen. A Mi Hazánk viszont a Fidesztől venne el szavazatokat, ha külön indul, és az ellenzék javára billentheti el a bizonytalan körzeteket. (Ahogy a másik irányba is tehetné ugyanezt Gődény új pártja.) Ha az ellenzéki összefogást nem sikerül megbontani, a Fidesznek két lehetősége lenne, vagy nyíltan felvállalt választási szövetséget köt a Mi Hazánkkal, vagy megpróbálja őket felszalámizni. Ez utóbbira viszont már nem sok esély van.

De hogy jutottunk idáig?

A cigányellenes érzelmeket kihasználó Jobbik 2010-ben a listás szavazatok 16.7%-át, 2014-ben már 20.22%-át szerezte meg. Amikor 2015-ben beütött a menekültválság, Orbán nem hagyhatta meg ezt a témát a veszélyesen erősödő Jobbiknak, inkább rájuk húzta a kormányt és benyomult a szélsőjobbra. Előnyére szolgált, hogy az antiszemita Jobbik "az ellenségem ellensége a barátom" megfontolásból kifejezetten arab-barát politikát folytatott korábban, Vona az iszlámot dicsőítette, és még az Iráni Forradalmi Gárdát is behívta volna az országba. Ezzel szemben a Fidesz a modern európai szélsőjobb mintát követve iszlám-ellenes, Izrael-barát politikát képviselt.

Vona felismerte, hogy a Fidesz elszívta előlük a levegőt a jobbszélen, ezért néppárti fordulatot hirdetett meg, és középre próbálta kormányozni a Jobbikot. A párton belüli radikálisabb szárny ezt kizárólag átmeneti, taktikai lépésnek tartotta. 2018-ban, a Simicska által megtolt néppártos Jobbik elbukott. Hiába növelték abszolút értékben szavazóik számát, ez semmire nem volt elég, és a sok befogott orral rájuk szavazót tartalmazó tábor gyorsan olvadni kezdett.Toroczkai megpróbálta átvenni az irányítást, majd miután ez nem sikerült, kiváltak a radikálisok, és létrejött a Mi Hazánk Mozgalom.

Az elkövetkező időszakban a Jobbik belharcai során sokan távoztak a pártból, de a Mi Hazánkban sem mindenki találta meg a számítását: Volner János 2019 szeptemberében kilépett a Mi Hazánk országgyűlési képviselői csoportjából, nemrég pedig új pártot is alapított, amit saját magáról nevezett el.

A Mi Hazánknak jelenleg három közismert arca van. A pártelnök Toroczkai László az utóbbi időben YouTube influencerként népszerűsíti a pártot, és már több követője van, mint az ezzel jóval régebb óta foglalkozó Vona Gábornak (46 ezer vs 44 ezer). A Novák-Dúró házaspár pedig folyamatosan újabb performanszokkal hívja fel magára a figyelmet. Nem tartom valószínűnek, hogy megbomlana köztük az egység, vagy hogy a párt jelentősen veszítene a népszerűségéből.

Hamarosan eljön az idő, amikor a Fidesznek színt kell vallania velük kapcsolatban, és az összekacsintgatós, felszín alatti együttműködést felválthatja egy nyíltan vállalt szövetség.          

 

 

111 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologusmihaly.blog.hu/api/trackback/id/tr4316234394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

törppicur 2020.10.11. 23:12:01

Láttunk már MSzp-Szdsz örök és megbonthatatlan barátságot, most szivárvány koalícióba állt össze az Mszp a belőle kivált DK-val és az ellene létr jött Jobbikkal, bevettek ebbe a furcsa házasságba még néhány zabigyereket.. Ezen pozitív hangvétellel még csak nem is csodálkoztok.

Egy Fidesz-MH barátságban legalább van néhány érték, ami mellett összefoghatnak, pl. nemzeti gondolkodás.

Egy választáson pártra szavazunk, ha ők utána koaláznak, én elfogadom.

laci_52 2020.10.11. 23:41:07

Olyan alacsony a Mi Hazánk támogatottsága, hogy nem lesz parlamenti párt, a Fidesznek nincs szüksége rá szövetségesként, nélkülük is nyerhet '22-ben.

Ekrü 2020.10.12. 00:02:38

Mi Hazánkozni azok után,hogy az ellenzék egy nyíltan rasszista jelöltet indított Borsodban elég nevetséges.Ráadásul ellenzéki összefogás ide vagy oda,a Fidesz láthatóan simán tud egyedül is nyerni,nincs szüksége hozzá senkire.
Amúgy a Fidesz a szavazóit kizárólag akkor veszítené el,ha a ballib pártok közül választana koala partnert.

Reding Roli 2020.10.12. 00:24:58

@Ekrü: Ráadásul ellenzéki összefogás ide vagy oda,a Fidesz láthatóan simán tud egyedül is nyerni,nincs szüksége hozzá senkire."
Egy választási körzet eredményéből nem vonnék le messzemenő következtetést 2022-re.... A tanulság inkább az volt - ellenzéki szempontból nézve , hogy előválasztás szükséges, és olyan jelölteket kell találni, akik feddhetetlen előéletűek, így az állampárti propaganda nem tudja majd karaktergyilkolni őket. ( talán) Ez még így is egy kis győzelem volt a Fidesznek , amit a kistelepülési könnyen befolyásolható /megvásárolható szavazópolgárok nyertek nekik, nem Tiszaújváros ...

A MI Hazánk erősödése egy nagyon kedvező politikai folyamat : egyrészt szavazókat visz el Orbántól, másrészt, még inkább jobbra viszi a kormányzati politikai közbeszédet, mert a MI Hazánk témáira választ kell adni, így Orbán - aki már most háborút hirdetett- teljesen szélsőséges irányba mozoghat 2022 felé... Én kívánok egy erős 4 %-ot a mi Hazánknak, de azt sem bánom, ha bejutnak . Van néhány egész értelmes felvetésük ...

nincs1agy 2020.10.12. 00:36:32

Nem hinné, hogy szükség lesz rájuk, de szimpatikus politikai erő..

Ekrü 2020.10.12. 00:58:25

@Reding Roli:
2018-ig mást sem lehetett hallani az ellenzéktől,hogy húú,majd a Fidesz koalára lép a rasszista náci Jobbikkal.A végeredmény: az ellenzék fogott össze vele és indított rasszista jelöltet.
"Ez még így is egy kis győzelem volt a Fidesznek , "-51 % az bizony NEM kis győzelem,hanem abszolút többség.Főleg úgy,hogy az ellenzék mindent egy lapra tett fel.
"amit a kistelepülési könnyen befolyásolható /megvásárolható szavazópolgárok nyertek nekik, nem Tiszaújváros ..."-No,már megint a buta vidéki aki nem használ internetet...Pont emiatt a lekezelő/lenéző magatartás miatt fog az ellenzék veszíteni 2022-ben is.
"A MI Hazánk erősödése egy nagyon kedvező politikai folyamat : egyrészt szavazókat visz el Orbántól,"-Ez az "álmodik a nyomor" kategória.A MH szavazói a volt Jobbikos szavazók,a Fidesz eddig is megvolt nélkülük.

Reding Roli 2020.10.12. 01:18:14

@Ekrü: a Fidesz koalára lép a rasszista náci Jobbikkal.A végeredmény: az ellenzék fogott össze vele és indított rasszista jelöltet."
Ez a Jobbik mar nem ugyanaz a Jobbik , ahogy Bíróból is a pártállami propagandamédia csinált antiszemitát...

51 % az bizony NEM kis győzelem,hanem abszolút többség.Főleg úgy,hogy az ellenzék mindent egy lapra tett fel."
Ez csak 5%, 1722 szavazat... Ez a nagy győzelem ? Ugyan már! Egy nem szabad és nem egyenlő feltétekkel megvívott választáson ez egy nem rossz eredmény az ellenzéknek. Tiszaújvárost és Szerencset így is elvihették..

A MH szavazói a volt Jobbikos szavazók,a Fidesz eddig is megvolt nélkülük."

Meg a Fidesz radikálisabb szavazói, illetve azok a szélsőjobboldali érzelmű fiatalok, akik új szavazóként nem a Fideszt, hanem a Mi Hazánkat fogják választani ...A Fidesznek nagy szükség lesz rájuk 2022-ben, de Mi Hazánk elszipkázhatja őket... A 60 körüli Fidesz-elit már nem lesz vonzó a fiataloknak!

Reding Roli 2020.10.12. 01:33:51

@Ekrü: Ezt mondta Bíró: "Keresztény, istenfélő emberként elismerem, hogy hibát követtem el, amikor a közösségi médiában lefolytatott viták hevében évekkel ezelőtt vállalhatatlan kijelentéseket tettem. A bűnömért bocsánatot kérek mindazoktól, akiket megbántottam."
A bűneit megbánta , bocsánatot kért , ennyi nem elég?
Nyilván , egy ilyen propagandamédia-ellenszélben, ahol teljes karaktergyilkosságot hajtottak végre rajta : www.origo.hu/itthon/20200904-antiszemita-biro-laszlo-lelovessel-fenyegette-munkatarsait.html

---ott nem nyerhetett.. Nem tisztem védeni, de azt is látni kell, hogy egy ilyen hitelesség-romboló választási propaganda háborúban nem nyerhetett...
Ez persze az ellenzéknek is tanulság 2022-re: a kormánymédia minden jelöltet megpróbál majd karaktergyilkolni...

megvagyhadnagy 2020.10.12. 06:42:34

@Reding Roli:
"Egy választási körzet eredményéből nem vonnék le messzemenő következtetést 2022-re"
Bezzeg, ha most nem a Fidesz jelöltje nyert volna, itt és mindenhol azt harspogná az ellenzék, hogy....
:DDDDD
De így: nem kell messzemenő következtetéseket levonni.
Nevetséges.

Buchhalter 2020.10.12. 06:58:28

@Ekrü: mióta abszolút többség az 51%? Az kérlek a 2/3. A másik a tényleges szavazáson az ellenzék kapna 49%-at,akkor a listás mandátumok fele, 50 hely az ellenzéké! Budapesten a Fidesz egyre gyengébb lábakon áll és a megyeszékhelyek fele is ingatag. Talán épp hogy meglesz az 50-55 % 2022 -ben. Már most elszállt a költségvetési hiány. Brittania kiestével és a corona hiszti miatt jelentősen csökkenek az eus pénzek. A NATO vállalás miatt pedig rengeteg fegyvert kell venni,ahol a lenyúlás esélye saját zsebbe minimális. Különben egy kis pofára esést megérdemelne a Fidesz.A pofátlanság határait súrolják.Külpolitikailag is ingatag döntéseket hoztak.Nyíltan kiálltak Törökország és Azerbajdzsán mellett! Két muszlim állam,holott a Fidesz azt szajkózza ,hogy ő konzervatív keresztény! Ezt egyre több befolyásos európai állam megkérdőjelezi és joggal.Én a helyükben biztos nem támogatnák nyíltan egy állam csőd szélén egyensúlyozó Törökországot. És a Belarusz fiaskó.AZ EU összes állama elítélte a brutális fellépést a Fidesz nem.

Galerida 2020.10.12. 07:23:21

@Buchhalter: Talán ma nem, de holnap biztosan bukni fog a Fidesz....
És már évek óta......minden kedden,,,ti meg szakadatlanul okosodtok és erősödtök....

marosy 2020.10.12. 07:29:52

A bolsevik-nyilas gecihorda ismét pofára esett Borsodban.

HaecNoxEst 2020.10.12. 07:41:42

Emaii 12 nappal ezelöttről :

Tisztelt Toroczkai László,
Sokszor és sokan hangoztatják a 2022-es választás fontossagat.
Most egy olyan szempontot szeretnék megemlíteni, ami meredek, de
elkerülhetetlen.
Az öregedést.
Közhely: mindenki öregszik. Így a Miniszterelnök is.
Következésképpen, meg kell-e várni, amíg kidől, vagy lehet-e lépni
olyan irányba, ami, a kidőlés esetén, csökkenti a káosz kialakulásának
esélyeit?
Milyen proaktív, politikai lépést lehet tenni ebbe az irányba?
Koalíciós tárgyalások elindítását.
A Fideszt meggyőzni arról, hogy - a lankadt KDNP mellett - egy
intenzív koalíciós partner - azaz a Mi Hazánk - koalíciós szövetsége
önös (Fidesz) érdek.
Természetesen, az önös Fidesz érdek mellett, elsődlegesen az Ország
érdeke, az átmenet előkészítése.
Mit jelentene ez gyakorlatilag a Mi Hazánk részére? Némi hangszín váltást.
Világos, a választás közeledése egyben lehetőség úgy váltani a
hangszínen, hogy az semmiképp se legyen megalkuvás.
Sokkal inkább gyakorlati stratégia, egy olyan új kormány alakítására,
amelyik 2026-ig biztosítja a 2/3-adot, vagy akár a 3/4-et a patkóban.

A válasz:

1. A Fidesz kormányzása alatt követtek el annyi hibát, sőt, bűnt, hogy a Mi Hazánk számára elképzelhetetlen egy koalíciós megállapodás velük. Ráadásul az a szavazóink szembeköpése lenne, hiszen mi egy harmadik pillért építünk a jelenlegi politikai rendszerben, függetlenül a Fidesztől és a balliberális csürhétől is. A Mi Hazánk nemzeti, radikális elkötelezettségű, és nem fog beolvadni a Fideszbe (mint ahogyan az azMDF-fel, a MIÉP-pel, a FKgP-tal, stb. történt).
2. A Fidesznek nem kell 2/3-ad, nincs is rá szüksége, hiszen egyrészt minden olyan fontos döntést meghoztak az elmúlt 10 évben, amihez 2/3-ad kellett, másrészt hiba volt ilyen nagy hatalmat koncentrálni egy oldal kezébe.
3. A Mi Hazánk támogat és támogatni fog minden olyan döntést, és ebből nem fog politikai ügyet kreálni, ami a nemzet érdeke. Eddig is vannak példák arra, hogy súlyos döntéseknél félre tudjuk tenni a pártpolitikai viszonyokat, ezt továbbra is vállaljuk.
Üdvözlettel,
Mi Hazánk Mozgalom

A viszontválasz:
Valóban, a viszálykodás kivédése egyike a legfontosabbaknak.
A nemzet érdeke - a modus vivendi - a békés együttműködés: a svájci
minta, mind a belső, kanton szinten, mind a külső, a semlegesség
viszonylatában.
A hétfejű sárkány, EU-nak mindig lesz újabb feje, aminek levágása csak
emészti az energiákat.
Előbb-utóbb a Fidesz is rájön, hogy a "mi magunk" (Sinn Fein) - az
ezeréves SMART célkitűzés.
Ha nyugat ezeréves tartozása nagyjából lerendezve - politikai praktikum a Huxit.
Legyen a Mi Hazánk igazán a Mi Hazánk.
----------------
Mi a SMART?
A legelterjedtebb célkitűzési modell a SMART célmeghatározás. Az
angol betűszó – magyarul „tökös, belevaló” cél — az optimális célok öt
jellemzőjét foglalja össze:
SMART=
Specific (konkrét),
Measurable (mérhető),
Achievable (elérhető),
Relevant (releváns),
Time-bound (időhöz kötött)

Dan da Man 2020.10.12. 07:57:36

Beautiful friendship lesz.

És még egy ok, hogy NE szavazzon valaki a fideszre. Mert normális keresztényi értékrenddel rendelkező embernek a miotthonunk vállalhatatlan.

Úgyhogy hajrá! Suba a subához, retard a retardhoz...

Dan da Man 2020.10.12. 08:01:14

@nincs1agy: Így van. Te vagy a célközönség. Szerencsére nem vagytok túl sokan 70-es IQ alatt, szóval pont nem tart tőletek senki. De örülj neki, hogy nagyszerű barátokra leltél, akikkel együtt lehet meccsre járni...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.12. 08:02:24

A Mi Hazánk nem koalíciós partner lesz, ehhez vállalhatatlan.

A szerepe, hogy a 2022-as ellenzék ne csak ballibekből álljon.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.12. 08:04:17

@Buchhalter:

"mióta abszolút többség az 51%? Az kérlek a 2/3."

A 2/3 az minősített többség. Az abszolút többség az 50 % + 1.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.12. 08:05:14

@Buchhalter:

"Nyíltan kiálltak Törökország és Azerbajdzsán mellett!"

Nem igaz. Ezzel a logikával az egész NATO és EU kiállt Azerbajdzsán mellett.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.12. 08:06:38

@Buchhalter:

"És a Belarusz fiaskó.AZ EU összes állama elítélte a brutális fellépést a Fidesz nem."

A Fidesz is elítélte. Taktikai okokból. EGyébként meg nem kellett volna elítélnie, mert nem volt Minszkban semmi brutalitás. EGy elbukott színes forradalom, Sorosék fiaskója az egész.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.12. 08:08:11

@Hunyadi János1:

"A homofóbia pedig tökéletesen autentikus biblikus alapokon áll."

Így igaz. Jézus is homofób volt, eleve a homofóbia egy fontos keresztény érték.

Buchhalter 2020.10.12. 08:17:27

@Galerida: idióta vagy, sokáig Fideszre szavaztam.

Ekrü 2020.10.12. 08:19:44

@Reding Roli:
"Ez a Jobbik mar nem ugyanaz a Jobbik , ahogy Bíróból is a pártállami propagandamédia csinált antiszemitát..."-Aha...Nem is Bíró "Judapestezett,tetűcsúzdázott....
"Ez csak 5%, 1722 szavazat... "-Most tényleg el kell magyarázzam?Ha egy párt egy választáson 51%-ot ér el akkor bizony az a párt nagyon megnyerte azt a választást hisz úgy tud egyedül kormányozni,hogy NEM kell koalíciót kötni senkivel.
"Meg a Fidesz radikálisabb szavazói, illetve azok a szélsőjobboldali érzelmű fiatalok, akik új szavazóként nem a Fideszt, hanem a Mi Hazánkat fogják választani ..."-Ugye ez volt a mondás anno a jobbik esetében is ,azt a végeredmény 3x 2/3 volt...:)))
Ráadásul a Jobbik árulása után a radikális választok már nem fognak még egyszer belemenni ugyanabba a csapdába és az MH választásával megkockáztatni egy baloldali győzelmet.
De ha az cél,hogy mostantól a koalícióval riogattok,hátha akkor páran megrémülnek és otthagyják a Fideszt akkor csalódni fogtok.Bár nem örülnénk ha a Fidesznek bárkivel is koalát kéne kötni,de ha mégis kell,akkor inkább az MH semmint bármelyik baloldali liberális párt.Azt ugyanis nem bocsátanánk meg soha....
"A bűneit megbánta , bocsánatot kért , ennyi nem elég? " vs Hadházy tegnapi nyilatkozata...
"A kormánypropaganda ugyan csak a ki nem fizetett varrónőkről harsogott, de személyesen tájékozódtam az ügyről, és emiatt azt ennél jóval súlyosabbnak tartom. A „szociális szövetkezetezés" 2014-2015-ben gyakori fideszes elkövetési mód volt, és a vizsgálataim alapján ez a történet is alkalmas lett volna egy Korrupcióinfó illusztrálására. Emiatt én ennek a jelöltnek csak annyit segíthettem, hogy nem beszéltem róla nyilvánosan, de a pártelnököket tájékoztattam arról, amit megtudtam."
Tudod: "Hazudtunk reggel,délben meg este...."

Ekrü 2020.10.12. 08:26:52

@Buchhalter:
"A másik a tényleges szavazáson az ellenzék kapna 49%-at,akkor a listás mandátumok fele, 50 hely az ellenzéké! "-Csak szólok...Ha a Fidesz megnyeri a választásokat 51 %-al akkor az azt jelenti,hogy az egyéni képviselői is annyit kapnak.Tehát behúzza az 51% mellett majdnem az összes egyéni mandátumot is.Az meg ugye lassan nem is 2/3 hanem 4/5. :)))))))))
"Talán épp hogy meglesz az 50-55 % 2022 -ben. "-Azt hiszem az pont elég lesz egy újabb 2/3-hoz lásd a fentebb írottakat. :)))))))
Azért jó látni,hogy szerintetek esélyetek sincs nyerni...:)))))))

Buchhalter 2020.10.12. 08:35:55

@Ekrü: egyáltalán nem írtam,hogy nincs esélye nyerni,de egy kissé el vagy tévedve. Sokan szavaznak egy képviselőre,de mellette teljesen más pártra.Hiába igyekeztek a matek nem biztos. Én remélem,hogy max ingatag többsége lesz a Fidesznek.Többet nem érdemel.

Buchhalter 2020.10.12. 08:40:08

@MAXVAL birсaman közíró: szokás szerint baromságokat írsz. A NATO nem kommunikált olyat,hogy kiállna Törökország mellett,sőt Franciaország nyíltan beleállt Erdoganba. Görögország meg minden csak nem baráti. Ausztria szintén összeveszett a törökökkel.(kémkedési botrány és a szavazás befolyásolása stb). Az USA meg egyenesen hűvösen viszonyul Erdoganhoz. A törökökben senki sem bízik ,még Kína se akar vele szövetkezni.

HaecNoxEst 2020.10.12. 09:06:15

Kedves xxxverő Hunyadi János1 - azzal hogy sokadszorra bemásolod ugyan azt - azzal nem mondasz újat. És agysejtjudet sem mozgatod meg vele. Biztos tudnal újat mondani, ha megprobálnád.

Ekrü 2020.10.12. 09:28:37

@Buchhalter:
"egyáltalán nem írtam,hogy nincs esélye nyerni,"-Ezt írtad:
"Talán épp hogy meglesz az 50-55 % 2022 -ben. "-Tehát úgy számolod a Fidesznek 50-55%-a lesz 2022-ben.Nos,van egy rossz hírem.Ez bizony olyan Fidesz győzelmet jelent ,ahol a Fidesznek nem kell koalíciót kötni...:))
"de egy kissé el vagy tévedve. Sokan szavaznak egy képviselőre,de mellette teljesen más pártra."-Lássuk be,annak az esélye,hogy egy Fidesz szavazó pártlistán a Fideszre egyéniben pedig egy szocis-DK-s-Momentumos katyvaszra szavaz,na annak igencsak csekély az esélye. :)))) De,persze a remény hal meg utoljára...:)))))))))))))))))))
"Hiába igyekeztek a matek nem biztos. "- Ezt mondogatjuk nektek már évek óta,azt mégsem hiszitek.Attól még,hogy az MSZP/DK/Momentum/Jobbik külön-külön kap x mennyiségű szavazatot az nem azt jelenti,hogy ezek automatikusan összeadódnak.Ennek az ékes példáját láttuk tegnap Borsodban... :)))
"Én remélem,hogy max ingatag többsége lesz a Fidesznek." -Hát ,szíved joga ezt remélni...Én is remélem,hogy olyan 50-55%-i "ingatag" többség lesz. :))))))))

nincs1agy 2020.10.12. 09:52:21

@nemecsekerno_007:

Sztem Matyi Habony titkos fegyvere..:))

Kivlov 2020.10.12. 09:53:22

'22ben- az igazi jobbiknak is a fityisszel kellett volna koaláznia, csakhát '18ban öngólt rúgtak a "kormányzásra készülünk" hozzáállással. így maradt nekik a balliba bagázs meg jákobpetya.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.12. 10:00:47

@Buchhalter:

Azerbajdzsánról van szó. Az egész világ kiáll az azeri "területi integritás" mellett. Orbán se mondott ennél többet.

ben2 2020.10.12. 10:07:43

A Mi Hazánk az új Miép. A Fidesznek nincs szüksége nem hogy a hivatalos, de még a fű alatti együttműködésre se velük.
Bőven elég, ha a kormánypárti média ad nekik némi felületet, hogy a megmaradt Jobbikosokat szivassák, meg néha meredek beszólásokkal triggereljék a ballibeket, amihez képest a Fidesz beállhat az "arany középút" pozícióba.
A "nácikkal kollaboráltok" vád egy neonáci-antifasiszta ellenzéki összkoalíció szájából meg eleve nevetséges, így a Fidesznek ettől sem kell különösebben tartania.

ben2 2020.10.12. 10:09:37

@Hunyadi János1:

Így van, most is egy "judapestező" fideszes jelölt nyerte az időközit ... ja nem.

DFK 2020.10.12. 10:14:40

@Buchhalter: De, az 51 % abszolút többség, amire te gondolsz, az a minősített többség.

DFK 2020.10.12. 10:23:52

Kedves poszter, legalább a saját blogod védelmében kitilthatnád B Mátyás különböző álneveken szemetelő alakot.

konrada 2020.10.12. 10:24:42

A blogger nagyon el van tévedve.
A fidesz a jobbikot is azért hozta létre, hogy legyen egy olyan szélsőség, amihez képest középen tudja meghatározni magát, azaz elkerülje a baloldal azon narratíváját, melyben ők vannak középen - (szélső)balon a Munkáspárt, és a fidesz meg a jobbon, sőt egyéb hiányában a szélsőjobbon.

Mivel a jobbik vezetősége rájött, hogy a szélsőjobbal csak rétegpárt tud lenni, bepróbálkozott balról előzni.
Ezért a fidesznek ismét szüksége lett egy olyan szélsőjobb erőre, amelytől el tud határolódni, és amely képes újra elszívni a baloldali összefogásból a nemzeti szocialista érzelműeket.

...szóval nagy tévedésben van a blogger: a fidesznek nem a koalíciójában van szüksége a szélsőjobbra, hanem az ellenzékében az osztd meg és uralkodj elv használata érdekében.
A Mi Hazánk arra kell, hogy az összefosásból kivegye a hagyományosan és elvek alapján jobbik szavazókat.

DFK 2020.10.12. 10:26:58

Azért a blogger álnévvel is vigyázni kell, mert hajaz a Metorológus Mihályra.
ld. www.youtube.com/watch?v=dPU_uCW7q68

konrada 2020.10.12. 10:27:42

@Buchhalter: "mióta abszolút többség az 51%? "

Mióta az emberek ismerik a számokat, és komplexen képesek használni!;)))

Reding Roli 2020.10.12. 10:38:45

@ben2: amihez képest a Fidesz beállhat az "arany középút" pozícióba."
A Fidesz nem lesz "arany közèpút" pozícióban , soha nem is volt igazán , de a korábbi Jobbikot lehetett mondani (talán) hogy jobbra volt Fidesztől. A mai Fidesz már egyèrtelműen egy szèlsőjobboldali párt : elveti a konzervatív- liberalizmust, és a felvilágosodás , a liberalizmus eszmèi alapján lètrejött nyugati típusú, plurális demokrácia - rendszert: nem nyugatias nèppárt
A 2VH előtti Magyarországhoz hasonló , fèlfeudalis , tekintèlyuralmi rendszert hoztak lètre, a pusztító etnicizmust a xenophóbiat államcèllá emelve , az oktatás-kultúra- tudomány ideológia- központú gleichschaltolasaval , a helyi autonómiák leèpítsèvel
A Mi Hazánk egyèrtelmű hogy konkurencia lesz nekik , mert majdnem ugyanazt mondják , de a fiatalokat jobban meg tudják szólítani , már csak generációs okból is, így a MH által elvitt néhány százalék döntő lehet egy kièlezett választáson 2022- ben...

birkamenet 2020.10.12. 10:40:01

2018: Kétharmad
2020: 51%
2022: Egyharmad

birkamenet 2020.10.12. 10:41:03

2024: Fidesz Magyarkadó Fegyház Párt

nincs1agy 2020.10.12. 10:43:51

@birkamenet: Álmodik a nyomor..Ha lenne egy kis agyad, akkor a mostani eredményt összehasonlítanád a 2018-as eredménnyel a körzetben..
Szoptatok Szerencsen is Mohácson is .Ezen gondolkodjál..:9

nincs1agy 2020.10.12. 10:47:36

A lippschik az utóbbi időszakban szoptak Mohácson is Szerencsen is, és kétszer győzött a futball válogatott.

2X2 -es dupla jobbegyenes a lippschik pofájába..:)))

konrada 2020.10.12. 11:10:17

Birkamenet:
2018: Kétharmad ...helyett 49,3%
2020: 51%
2022: ...

Matyika Ápolója 2020.10.12. 11:10:25

@Hunyadi János1: "A német közemberek háborognak már, hogy miért adnák oda ennek a büdös nácinak a pénzüket."

A németek az utóbbi 100 évben 2 vesztes világháborút is indítottak, biztos hogy az a fontos hogy a németek mit mondanak? :D

konrada 2020.10.12. 11:11:59

Nem lehetne-e ezt a sz.rt matyitlanítani?

...azért ez elég sokat elárul a bloggerről...

Boar. 2020.10.12. 11:27:34

@nincs1agy: Nyuszifül, ha már előhoztad mohácsot ahol nagyon másról szól a nóta, ugyan, számold már össze azt is, az elmúlt időszakban hány helyen bukott a fidesz a függetlenekkel szemben?
Mohácson az mszp-s fasz megágyazott a vereségnek, ezt a konczkurvát meg alaposan kistafírozta a fidesz,egymásnak adták a potentátok a kilincset, szórták az adófizetők pénzét a "győzelemért", szóval ha csak ezek az örömök jutnak nektek akkor igencsak szarban vagytok.
(Viktor már finoman megüzente a kislánynak, hogy találkoznak a parlamentben...a mondanivaló lényege persze az, hogy konczocska szépen letérdelhet a vezír elé egy kicsit monicázni)

ben2 2020.10.12. 12:02:45

@Reding Roli:

Az "arany középutat" kommunikációs értelemben értettem.
Lesz a Mi Hazánk, ami bemondja a szalonképtelen tutit, lesz az ellenzék, ami habzó szájjal kiakad rajta, meg lesz a Fidesz, ami önmérsékletre szólítja fel a vitatkozó feleket. (Ez már így ment a Miép idejében is.)
Hogy egyébként ki hogyan halmozza az ideológiai jelzőket a neki nem szimplatikus pártokra, az max. pár belvárosi értelmiséget izgatja, a választások kimenetelén nem változtat.

Botu Kán 2020.10.12. 12:05:56

Szegény Politológus Mihály!

Most véged van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Az a vadbarom Berendel Matyi most szét fog szívatni, vigyázz vele, közismert elmebeteg!

konrada 2020.10.12. 12:06:08

@nemecsekerno_007:
Ez a hülye azt hiszi, hogy közel háromszáz flodolása után még tudja büntetni a bloggert azzal, hogy még ennél is hülyébb lesz.
(Mert azért abban reménykedem, hogy ez a fenyegetésének a lényege, nem pedig valamiféle köztörvényes, bár amekkora...:-((

Matyika Ápolója 2020.10.12. 12:12:21

Matyika, az a pszichopata, aki azt hiszi, hogy a "méltó büntetés" kiszabása is meg végrehajtása is az ő dolga. A hatalmi ágak szétválasztásáról még nem hallottál, te liberális ?:D

Matyika Ápolója 2020.10.12. 12:13:56

@Hunyadi János1: "Nem tudtál semmi újat mondani. " panaszkodott Mátyás, aki 300-szor küldi el ugyanazt a hozzászólást :D

birkamenet 2020.10.12. 12:25:00

@nemecsekerno_007: "ha így folytatja akkor 3/4-e lesz a Patásnak 2022-ben "

Csak azt nem tudom, hogy ha egy országban egyenesen 3/4-re nő a funkcionális analfabéta birkák aránya, akkor azt miért kell az egész világnak büszkén elújságolni??? Há mer hungarikum?

Mindenhol máshol ezeket bújtatják vagy azt terjesztik róluk,hogy ezek nem is őslakosok, hanem harmadik világbeli menekültek.

body_andras 2020.10.12. 12:40:16

a modern európai szélsőjobb izrael-barát? na ne :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.12. 13:02:36

@nemecsekerno_007:

Majd elmegy délután az Angyal utcai szaunába, ott kicsit lenyugszik.

konrada 2020.10.12. 13:04:20

@nemecsekerno_007:
És ez a barom azt hiszi, hogy észreveszik azt, hogy büntet, és nem csak szokásos módján teszi tönkre a blogot a sokszorozott beírásával.
...komolyan azt gondolja, akad olyan hülye, aki még elolvassa a nicknév után, mit kopizott be!;)))

birkamenet 2020.10.12. 13:26:53

@konrada: "komolyan azt gondolja, akad olyan hülye, aki még elolvassa a nicknév után, mit kopizott be!;))) "

vannak akik csak matyit olvassák. Ugyanis a ti mindennapi SorosmigráncsBrüsszel bérrettegéseitek marhára nem érdelik öket, viszont ahogy matyi aláz titeket illibernyákokat, azt aztán élvezik!

DFK 2020.10.12. 13:28:42

@Boar.: tipikus európai liberális demokrata vagy. A primitív gyalázkodás mindig előkerül a részetekről. Hiába az ávós prolimentalitást nehéz elnyomni.

0dzsud0 2020.10.12. 13:31:36

@konrada: "...komolyan azt gondolja, akad olyan hülye, aki még elolvassa a nicknév után, mit kopizott be!;)))"

Ő tényleg valami ilyesmiben hisz. Pedig ahogy írod: nicknév nem stimmel, már lapozunk is tovább.

eßemfaßom meg áll 2020.10.12. 13:36:40

@Buchhalter:" mióta abszolút többség az 51%? " Mióta világ a világ.

static.valasztas.hu/parval2006/hu/17/fogalmak/fogalmak1.html

"Abszolút többség: A mandátumhoz jutás feltétele - egyéni választókerületben - a szavazatok több mint felének megszerzése"

Amire te gondolsz a kétharmaddal az a minősített/alkotmányozó/stb többség.

0dzsud0 2020.10.12. 13:38:08

@Boar.: Szóval nyert a fidesz, de tulajdonképpen, ha úgy vesszük, akkor ez nem is igazán nevezhető a szó szoros értelmében győzelemnek, hanem voltaképp ez amolyan vereség vagy ahhoz nagyon hasonló. Aha, köszi! '22-ben kiderül, hogy mi lesz, de persze addig is még ezekkel a faszságokkal rengeteget tudtok segíteni a kormánypártnak.

eßemfaßom meg áll 2020.10.12. 13:44:25

@birkamenet: Te kevered egy picit a szavazatok arányát a mandátumok számával. 51%-al simán megvan a 2/3 mindig. ( csak hogy értsd, anno az mszpszdsznek 1994-ben 52% támogatottság kellett a 74%-os mandátumarányhoz.)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.10.12. 13:46:35

"a Fidesznek két lehetősége lenne, vagy nyíltan felvállalt választási szövetséget köt a Mi Hazánkkal"

"Hamarosan eljön az idő, amikor a Fidesznek színt kell vallania velük kapcsolatban, és az összekacsintgatós, felszín alatti együttműködést felválthatja egy nyíltan vállalt szövetség."

Végtére is a demokratikus és liberális baloldal már nyíltan felvállalta a Jobbikot, nem igaz?

@body_andras:

"a modern európai szélsőjobb izrael-barát? na ne :D"

Pedig egyre inkább ez a helyzet, ahogy a modern európai baloldal egyre inkább arab- és iszlámpárti lesz.

Boar. 2020.10.12. 13:51:21

@0dzsud0: Szóval akinek megfelel a fidesz az nagyjából mind ott volt...oszt a választópolgárok hány százaléka ment is el szavazni?
Egy olyan választáson aminek tétje is van és ezért megmozdulnak az emberek, ez kevéske...
Persze, kitömik majd a zsebét az összes megélhetési pártalapítónak és persze minden ellenzéki jelöltről ki fog derülni, hogy az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt de a protest szavazókat ez nem tarthatja távol.

konrada 2020.10.12. 14:01:36

@birkamenet:
Na jó, te csak őt olvasod, mert "valamiért" nagyon szellemi ikertestvérek vagytok.
...de persze "a hasonlóság csak a véletlen műve" nem pedig másik nick...;))

konrada 2020.10.12. 14:08:15

@Boar.: "Szóval akinek megfelel a fidesz az nagyjából mind ott volt."

Aki meg le akarta váltani, az is.
"...oszt a választópolgárok hány százaléka ment is el szavazni?
Egy olyan választáson aminek tétje is van és ezért megmozdulnak az emberek, ez kevéske...";)))

lobaszopiatej 2020.10.12. 14:17:12

Ez most komoly, vírus idején a homokosok meg az LMBTQ a legnagyobb nemzethy veszíjjforrás?
álhomokos mesekönyv tépkedés meg hazaffyas csatakiáltásokkal lehet nyerni?
hány IQ alatt jön ez be?

0dzsud0 2020.10.12. 14:24:21

@Boar.: "Szóval akinek megfelel a fidesz az nagyjából mind ott volt"

Eleve nem világos, hogy ezt mire alapozod, már az első gondolatod sem állja meg a helyét. Szerintem pl. akkor megy ki egy amúgy alapból fideszes vezetéssel bíró választókerület szavazórétege nagyobb arányban voksolni, ha elégedetlen. Ha neki mindegy, ha felőle nyugodtan folytathatja a fidesz éppen aktuális jelöltje is, akkor marad otthon, mert a változás reménye miatt mozdulsz meg, az visz szavazni, nem a "maradjon, ami eddig" érzése...pláne, ha rossz idő van azon a vasárnapon. Ez néha persze nem igaz, pl. 2018-ban, amikor a komplett balfék oldal azt hitte a magas részvétel láttán, hogy szaladnak az emberek rájuk szavazni, akkor azt történt, hogy a fidesz oldaláról +1 millió ember megijedt, hogy esetleg nehogy az ő lustasága miatt mégse a fidesz nyerjen, hanem az a rakás szar, ami még rajtuk kívül egy követhetetlen összefogdosósdiban próbál a húsosfazék közelébe férkőzni. Ez van. Erre jön 2020, a balfaszok ismét minden elvüket eldobva (oké, megengedve azt az abszurdumot, mintha valaha is lett volna nekik olyan) beáll egy idióta szalonzsidózó tolvaj mögé, és amikor olyat kap, hogy a fal adja a másikat, csak pislog nagyokat, hogy hát a KRUMPLI. Maradjunk annyiban, hogy aki akart, elment szavazni, az otthon maradókat meg talán ne számolgassuk sehova, mert ők nem szavaztak. Az eredmény ismert.

"Egy olyan választáson aminek tétje is van és ezért megmozdulnak az emberek, ez kevéske..."

Ez tökéletesen áll. Csak sajnos az ellenzék részéről. Valóban volt tét. Ha csak szimbolikusan is, de itt volt a lehetőség megszüntetni félidőben a fidesz 2/3-át. Együtt a moslék, még Karácsony is lefáradt egy fotóért. Mindenki félretette az elveit, beálltak a nácifasiszta jelölt mögé, pedig ez korábban elképzelhetetlen volt. Nade most itt a nagy lehetőség, ment a cukormáz, ahogy kell. Aztán eljött a nap vége és Dirr, kapott is Jakab egy olyan csattanós csicskalángost, hogy ma be sem tudott ülni a parlamentbe. Becsület eljátszva végleg, fidesz kétharmad maradt, ez kérem duplaszopás. Ilyen ez a játék.

0dzsud0 2020.10.12. 14:31:51

Az mondjuk tetszik, hogy bele van építve a kommentmezőbe egy fél perces fék, így Matyi szegény nem tudja tényleg végtelenszer küldeni a szarjait, hanem mindig várnia kell. :DDD Most is írtam, még alig van utána néhány a vergődéséből. :D

ben2 2020.10.12. 14:50:36

@birkamenet:

"vannak akik csak matyit olvassák. Ugyanis a ti mindennapi SorosmigráncsBrüsszel bérrettegéseitek marhára nem érdelik öket, viszont ahogy matyi aláz titeket illibernyákokat, azt aztán élvezik! "

Ha a ballib agitprop blogokat telefloodolja egy közismert elmeroggyant, az szvsz elég kontraproduktív a szent ellenzéki cél szempontjából, de ez a Ti harcotok.

Boar. 2020.10.12. 15:36:13

@0dzsud0: Ugyanmár...a fidesz egyetlen erőssége, hogy sikeresen tudja mozgósítani az agymosott barmait. Kit az ijesztgetéssel, kit fenyegetéssel, másokat meg az olcsó krumplival...
Szóval ott volt az mind...oszt ez a kis árulkodós félcigány ribi mégis kb. tízezerrel kapott kevesebb szavazatot mint az apja. Bár meglehet, a nagyüzemi választási csalás nélkül ez a szavazat mennyiség lett volna reális 2018-ban is...

Boar. 2020.10.12. 15:36:52

Matyi menj a narkós kurva anyádba.

Fikalnyik Eugén 2020.10.12. 15:43:36

@eßemfaßom meg áll:
"( csak hogy értsd, anno az mszpszdsznek 1994-ben 52% támogatottság kellett a 74%-os mandátumarányhoz.) "

Ez így ebben a formában nem áll meg, az első fordulóban 52%, a másodikban 73% volt a közös eredményük. Az MDF egy-két kivételtől eltekintve mindenütt bukta az egyéniket. Pont mint most az ellenzék. Innen is látszik, hogy a komcsik mindig jól vizsgáznak mozgósításból, legyen a nevük MSZP vagy Fidesz.
Ettől függetlenül igazad van, mindig is aránytalan volt a választási rendszer.

Minden ballib bérretteg 2020.10.12. 16:02:52

@Boar.: "félcigány ribi "
Öröm nézni a Gyurcsnyisták Európai mentalitását, mélyen a liberlaizmustól, elfogadástól átitatott megszólalásait.

Hihetetlen szellemi mélyrepülésre vagytok képesek. EGyik nap félcigány ribiztek, másik nap rasszizmust ordibáltok. Igény szerint.

GyMasa 2020.10.12. 16:19:01

Hurrá, matyitlanítva lett a blog!
Gratulálok a bloggazdának és köszönöm!

Boar. 2020.10.12. 16:20:51

@Minden ballib bérretteg: Nem vagyok gyurcsányista, soha nem is voltam. Liberális és elfogadó sem vagyok. Pl. titeket sem fogadlak el...

lobaszopiatej 2020.10.12. 16:29:28

Várjatok csak, mingyá jön Matyika a 4-es nick-el...

bontottcsirke 2020.10.12. 17:18:50

Valójában nincs szüksége a fityesznek a mi hülyéinkre, hiszen a saját kreálmánya. A jól ismert szalámi taktikával kinyírtí a jobbikot és néhány lefizethető aktuális hülyével csinált magának egy saját szélsőjobbot. Emlxünk ugye, amikor 600 millióra közvetlenül a választások előtt mekpaszatta a többi pártot az állami számevőszék nevű viccegylettel? Aa jobbik teljesen tönkrement + a fityesz saját sajtója elkezdte gyártani a hülyeségpropagandát Vonáról, mert a Dzsobbik bement középre a néppártosodással. Akkor a fidli vállalta fel a szélsőjobb szerepet, ami azóta is tart (hadban állunk, állig felfegyverezve stb , hülyeségek). Mivel náluk van/volt a pénz , paripa nem volt nehéz dolguk és a sok hülye be is szopta. Elkezdték a vizslás simogatást meg a szánalmas Terry Blacket. Na mindegy is sok hülyének jó lesz ez az oprszág is. Aa magyar végülis világ életében hülye volt. A slusszpoén meg az, hogy a fidka zsebében van az egész választási bizottság, úgyhogy annyi szavazatpt gyártanak összesítés előtt, amennyit akarnak. Nem kell ide semmilyen szövetséges. Maximum jelképes. Ha nem buknak bele a koronavírus balhéba (márpedig az ejju kisegíti az összes tagállamot és az olaszok még mindig sokkal nagyobb szarban vannak mint mi) akkor ezeke az elkövetkező minimum 40 évre befészkelték ide magukat. Ebből az országból a legnagyobb erőlködésre is egy középszerű tirpakisztán lesz a pasa családjával. Esetleg a párton belül néhány éven belül elindul egy fiatalodási folyamat - talán pozitív irányba- de az is lehet, hogy marad minden a régiben és a trotyakok széthordják az ocsút-búzát.

Botu Kán 2020.10.12. 17:18:51

Szerintem a Mi hazánk Mozgalom a DK-val fog szövetséget kötni!

A mai magyar közéletben egyedül a gyurcsányi a vevő a nácikra, LÁSD JOBBIK-DK KOALÍCIÓ!

Botu Kán 2020.10.12. 17:21:42

A mostani ballibsi szövetségbe tökéletesen beleillik a Mi Hazánk Mozgalom....

A SZOCIALISTÁK - KOMMUNISTÁK - LIBERÁLISOK - FASISZTÁK - ZÖLDEK MELLÉ TÖKÉLETESEN PASSZOL A NÁCI MI HAZÁNK MOZGALOM!!!!!

GyMasa 2020.10.12. 17:35:37

@nemecsekerno_007:
Az tökjó, hogy legalább a szándék megvan a bloggazdától.
Majd kitakarítja ezt az eldobható nicket is.
Nem fog a világ sokat veszíteni gernder ratyika eltünö kommentjével.
Tutira olyan a csávó, mint egy 5 éves óvodás....
És, ez úgy érzem most sértö volt az 5 éves óvodásokra nézve...

egy igazi barom vagy mária 2020.10.12. 17:41:01

Esküszöm írni akartam, hogy valamit tud a bloggazda, hogy kitiltotta ezt az elbaszott idiótát.
Erre itt van megint.
Egyébként matyi végre meghozta a nemzeti egységet. Ő az a szardarab, akit konkrétan mindenki utál, és senki nem bírja elviselni. A saját anyja sem.

A bloghoz. Miért kéne a fidesznek foglalkoznia a mi hazánkkal? Esélytelen párt, pont akkora mint az lmp/mszp nem is igazán álmodik arról, hogy nagyobb lesz. Elvisz néhány olyan jobbikost, aki annyira nem érzi a középen álló, lmbtq és migránssimiző összefogást. Kizárt, hogy ők lennének a mérleg nyelve.

Viszont az volna az érdekes, hogy ha tényleg elkezdene szorosabb lenni az eredmény, akkor melyik nagy összefogásos 3-5 %os pártocska ugrana át a fidesz vonatra... Az LMP szerintem gondolkodás nélkül a jobbik is, az Mszp is, csak azt a fidesz nem fogadná be.

egy igazi barom vagy mária 2020.10.12. 17:49:32

@Hunyadi János4: Egyébként az megvan neked, te sötét fasz, hogy te vagy a legnagyobb náci?
Mindenkit elnyomsz, csak a te véleményed maradhat. EZ a náci tempó, nem az, hogy 20-30 ember nem ért egyet valamiben.
Ja, élőben meg akkora penge vagy, hogy a második kérdésnél leesel a pöcébe.

Reding Roli 2020.10.12. 19:46:28

Egy új politikai párt indul Pálinkás József akadèmikus vezetesèvel , azoknak az elsősorban konzervatív- liberális szavazóknak, akik kiábrándultak a fidesz-fèle erkölcstelen , haveri kapitalizmusból, az autokráciából, a diktátumokból, kvázi egypártrendszerből ...

hvg.hu/itthon/20201012_palinkas_jozsef_part_alapitas

Egy mèrsèkelten jobbos , polgári nèppárt felfutása lenne a legjobb dolog a magyar politikai rendszerben , hiszen politikai otthonra találhatnának azok is , akik mèrsèkelten jobboldaliak , de Orbán gyűlölelkeltèsre, megosztásra alapozott tekintèlyelvű populista rendszerèt nem akarják támogatni ...
Pálinkáshoz hasonló , nagy társadalmi elfogadottsagú emberek kellenek a politikába , akik tudásban és tekintèlyben is magasan Orbán felett állnak...
Az akadèmikusok abban is szerepet vállalhatnának , hogy előkèszítsèk a plurális demokráciába átmenet programját, és egy társadalmi konszenzuson alapuló modernizációs kormányprogramot , valamint Alkotmányozást, hogy a jövőben alkotmányos gátjai legyenek az orbáni rendszerhez hasonló , egypárti önkènyuralmi rendszerek lètrejöttènek ...
Palinkásekat be kell integrálni egy összellenzèki szövetségbe , mert most a legfontosabb dolog az lenne , hogy megdőljön az illiberális demokráciának csúfolt , valójában autoriter jellegű, fasosztoid , pártállami rendszer ...
A cèl érdekében fèlre kell tenni a világnèzeti i különbsègeket , mert most Magyarország jövője a tèt : vagy egy modern , európai , szabadelvű , nyugatos állam leszünk - ahol a szubszidiaritáson , az autonómiák működèsen alapul a ( plurális)társadalom , vagy egy tekitèlyelvű vezető ès sleppje magánbirtoka lesz az ország ,( már az...) ahol az èvszázadokkal ezelőtti hierarchiák alakulnak újra , a szolgasors, a kiszolgáltatottság , a horthy - rendszer elnyomó világa ...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.10.12. 19:59:42

@Reding Roli:

"Palinkásekat be kell integrálni egy összellenzèki szövetségbe "

Egy valódi "mérsékelten jobbos, polgári néppárt" nem fog "beintegrálódni" az MSZP, DK stb. alkotta összellenzékbe. Ezzel ui. a saját halálos ítéletét írná alá.

GyMasa 2020.10.12. 20:16:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Bármelyik párt, amelyik nem zárkózik el mereven az ellenzéki összefosástól, automatikusan halálra ítéli magát.

Reding Roli 2020.10.12. 20:17:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Most más opció nincs. A társadalom egy jelentős rèsze baloldali , akik támogatják a DK - t és az MSZP-t
Gyuracsányt hátèrbe kell szorítani , és akkor egy szèles alapon lètrejött választasi szövetsèg lètrejöhet. Nem arról van szó, hogy mindenki mindenki barátja lesz hosszú távon , hanem egy technikai rendzserváltast kell lètrehozni , ami szèles bázison lètrejött szövetsèg nèlkül nem megy...Nyugaton is működnek bal - ès jobboldali koalíciók , ezt nálunk is meg lehetne csinálni 4 évre , amíg egy rendszerkorrekciót vagy inkább váltást végre lehetne hajtani : új válszatasi rendszer, új párttörvèny , mediatörvèny ès egy nèpszavazassal megerősített alkotmány ..
2026- ra a pártok egyenlő versenyét és valtógazdálkodásának feltèteleit kellene megteremteni , azaz: a plurális demokráciát ..
Szándékosan nem liberláis demokraciat írtam , mert sokan összekeverik a liberalizmust , mint társadalomfilozófiat és nyugatias társadalmi rendszert amely a ( liberális ) plurális demokrácia ..

eßemfaßom meg áll 2020.10.12. 20:22:45

@Fikalnyik Eugén: az első forduló listás adatai mutatták meg a pártok valós támogatottságát. A másodikban csak az el nem kelt egyéni helyekért versenyeztek az már nem a pártok támogatottságáról szólt.

eßemfaßom meg áll 2020.10.12. 20:26:19

@Reding Roli: Centrum párt Reloaded? Végülis egyszer már bejött

GyMasa 2020.10.12. 20:28:14

@Reding Roli:
"...új válszatasi rendszer, új párttörvèny , mediatörvèny ès egy nèpszavazassal megerősített alkotmány ..."
És, demokrataként hogyan kívánod megváltoztatni ezeket, a 2/3-os törvényeket, mondjuk egy egyszerű többséggel?

Reding Roli 2020.10.12. 20:47:19

@GyMasa: És, demokrataként hogyan kívánod megváltoztatni ezeket, a 2/3-os törvényeket, mondjuk egy egyszerű többséggel"
Az orbáni valasztasi rendszernek az a sajátossága , hogy ( relatíve )könnyű 2\3- ot elérni a kb 48-49% - os támogatottság kell hozzá..
Az egyszerű többsèg előrelèpès lenne az ellenzèki összefogásnak , de a 2\3 lenne az igazi..
Egy új válszatasi rendszerben a Fidesz is érdekelt lenne, hiszen nálunk akit egyszer kivernek a hatalomból, nem könnyen jön vissza ...
Mondok egy példát : 2006- ban az MSZP - 43% - ra a parlamenti mandátumok 49%- át nyerte el , a Fidesz 2018- ban 49%- ra 67%- ot kapott ...Ezt az aránytalanná tett választasi rendszert kellene megváltoztatni , hogy a svèdre, a hollandra, a nèmetre ,a franciara hasonlítunk ( inkább )
A wesminsteri demokraciakkal most ne pèldalózzunk, az nem alkalmas a magyar viszonyokra..
Egy arányos választási rendszer totál más világot eredmènyez: 2\3- os kormanyok létre sem jönnek nagyon benne.

eßemfaßom meg áll 2020.10.12. 20:51:50

@Reding Roli: "Mondok egy példát : 2006- ban az MSZP - 43% - ra a parlamenti mandátumok 49%- át nyerte el , a Fidesz 2018- ban 49%- ra 67%- ot kapott ."

Kicsit fentebb meg ott van a 94-es eredmény, mszpszdsz 52%-al 74% mandátum. A nemfideszes hanem bezzegrégiszépjó választási rendszerben.

Reding Roli 2020.10.12. 20:52:20

@Reding Roli: Csak valódi koalícióval , nem Fidesz- KDNP, ahol minèl jobban lekèpezik a társadalomban együtt jelenlèvő különböző csoport és " osztalyèrdekeket "
A plurális demokrácia egyik lènyeges eleme èppen ez lenne: nagykoala , vagy kiskoala - nem egy párt diktátumai alapján folyó kormányzás , hanem a minél szélesebb konszenzuson nyugvó

eßemfaßom meg áll 2020.10.12. 20:55:37

@Reding Roli: Egyébként meg a lőtéri kutyának se hiányzik egy olyan választási rendszer amiben 5-6 egymást utáló kispárt koalíciója nemkormányozza az országot. Az szdsz példája tökéletesen megmutatta mennyire működésképtelen az az elmélet és akkor ők csak 1 kispárt volt egy önmagában is kormányképes párt mellett, nem féltucat kicsi, a bejutási küszöböt ugrálgató hobbicsapat.

GyMasa 2020.10.12. 20:59:23

@Reding Roli:
"Az orbáni valasztasi rendszernek az a sajátossága , hogy ( relatíve )könnyű 2\3- ot elérni a kb 48-49% - os támogatottság kell hozzá.."
Ez így van!

"Az egyszerű többsèg előrelèpès lenne az ellenzèki összefogásnak , de a 2\3 lenne az igazi.."
Szerintem az ellenzéknak már az is nagy előrelépés lenne, ha a 2/3-ot meg tudná akadályozni.
Azért azt nem hiszem, hogy egyszercsak lesz egy ellenzéki 2/3...
Legyünk már realisták!

"Egy új válszatasi rendszerben a Fidesz is érdekelt lenne, hiszen nálunk akit egyszer kivernek a hatalomból, nem könnyen jön vissza ..."
Ez csak akkor lehet realitás, ha sikerül az ellenzéknek 2/3-ot elérnie és megváltoztatni a választási rendszert.
EGy egszerű többséggel kénytelenek lennének letenni az asztalra valami valós teljesítményt, mert ha elbasszák, (amire jelenleg én a legnagyobb esélyt látom) akkor a nép simán visszaszavazza Viktorékat egy újabb 2/3-dal.

"Mondok egy példát : 2006- ban az MSZP - 43% - ra a parlamenti mandátumok 49%- át nyerte el , a Fidesz 2018- ban 49%- ra 67%- ot kapott ...
Az arányos rendszernek is megvannak a hátrányai.
Nézd csak meg a legutóbbi német választást: fél évbe telt, mire kormányt tudott Merkel alakítani.

"Ezt az aránytalanná tett választasi rendszert kellene megváltoztatni , hogy a svèdre, a hollandra, a nèmetre ,a franciara hasonlítunk ( inkább )"
A francia rendszer is csúnyán aránytalan, ha jól tudom, mert Macron valami 30%-kal győzött csak.

"A wesminsteri demokraciakkal most ne pèldalózzunk, az nem alkalmas a magyar viszonyokra.."
Azt' miért nem?

"Egy arányos választási rendszer totál más világot eredmènyez: 2\3- os kormanyok létre sem jönnek nagyon benne. "
Mondjuk a szocik megmutatták azt a totál más világot.
Nem lett túl jó vége.

GyMasa 2020.10.12. 21:04:09

@eßemfaßom meg áll:
Igen, mert ahhoz, hogy koalícióban kormányozzanak, kellene valami több annál, hogy "NEM Fidesz"...

Reding Roli 2020.10.12. 21:13:52

@GyMasa: francia rendszer is csúnyán aránytalan, ha jól tudom, mert Macron valami 30%-kal győzött csak."
A második fordulóban a szövetsègesèvel együtt 60,66%- ot szerzett Macron, így elnyert a nemzetgyűlèsi helyek : 350
350\577 ---60,65% , nekem ez így arányosnak tűnik..
Apropó: második forduló talán nálunk is megmaradhatott volna...Úgy a másodlagos preferenciák jobban tudnak èrvènyesülni...

Botu Kán 2020.10.12. 21:22:09

Kedves ballibsi blogírók!

Tik nem tudtok szabadulni a fixa ideátoktól?

Húsz éve minden arról szólt, hogy a Fidesz a nyilas MIÉP-pel fog koalába lépni....

Tíz éve minden ballibsi blog arról szólt, hogy a Fidesz a fasiszta JOBBIK-kal lép koalícióba......

Most mindegyik azon mélázik, hogy a Fidesz a náci Mi Hazánk mozgalommal szövetkezik!!

TÉNYLEG NEM UNJÁTOK MÉG?
(egyebekben, mint írtam volt, szerintem a náci MI HAZÁNK MOZGALOM a DK-val fog koalíciót kötni...... ennek is annyi értelme van, mint annak, hogy a Fidesszel fog.....bár a DK a JOBBIK-kal mán közös ágyba bújt.....)

Botu Kán 2020.10.12. 21:23:57

@Politológus Mihály:

Figyelj!

Mert ez a vadbarom Berendel Matyi a "Hunyadi János120"-ig biztos nem hagyja abba, ez közveszélyes elmebeteg!!!

Reding Roli 2020.10.12. 21:32:23

@GyMasa:
Pl az USA- ban van a Kongresszus , amely a szenátusból és kèpviselőhazból áll. Teljesen másra kapnak mandátumot : a kèpviselőhaz törvènyt hoz, a szenátus az államokat képviseli , és más a mandátumuk hossza is...A kèpviselők 2 évente rotálódnak a szenatorok 6 , de minden két èvben van valasztás.
Prezidencialis rendszer van, az elnököt közvetlenül választják , és az elnök testesíti meg vegrehajtóhatalmat, mandátuma 8 évre korlátozott , így nem lehet autoriter rezsimeket kièpíteni...A hatalmi ágak is nagyon szèt vannak ( voltak ) választva eddig , bár most Trump ebbe is belenyúlt...
A lényeg : az amerikai parlamenti demokrácia egy nagyon fejlett demokrácia , de a magyar viszonyokra nem alkalmazható , bár sokan örülnènek ha Orbán mandátuma 8 évben lenne korlátozva...

GyMasa 2020.10.12. 21:51:49

@Reding Roli:
AZ USA-ban NEM parlamentális deomkrácia van, hanem elnöki rendszer.
Anno az alkotmányukkal ont az volt a céljuk, hogy az elnök NE legyen alárendelve a parlamentjüknek, akik így ne tudják őt akadályozni a feladataiban (ahogy azt pont most a demokraták igen erősen próbálják megtenni)
Az ottani rendszernek pont az a lényege, hoyg a nép választja meg az elnököt, és a népnek van a kezében a ásodik alkotmánykiegészítés, ami lehetővé teszi, hogy akár fegyveres harccal is, de megszabaduljanak egy olyan elnöktől, amelyik diktatúrát próbál meg kiépíteni.
Na, Trump pont nem egy olyan elnök.

Reding Roli 2020.10.12. 21:53:42

@eßemfaßom meg áll: Egyébként meg a lőtéri kutyának se hiányzik egy olyan választási rendszer amiben 5-6 egymást utáló kispárt koalíciója nemkormányozza az országot. "
Ha nem is 5-6 , az nem működőkèpes , de egy kètpárti szövetsèg simán működhetne ..A magyar ellenzèki oldal teljesen felaprózott, amin nyilván változtatni kell...
Van egy olyan típusú választási modell , a "többsègi rendszer" , amely azt mondja , hogy "győzze túl magát" a legerősebb part , és alakítson egy erős kormányt - ennek is van racionális alapja , addig amíg nem kezdenek el pártallami rendszert felèpíteni koalíciós partner és erős ellenzèk hiányában - a másik pedig az mondja, hogy legyen aranyos a rendszer ès inkább több azonos erejű párt legyen a parlamentben ,amiből egyfajta koalíciós kényszer jön létre , mint pl. Nèmetorzagban...Ott persze lesznek koalíciós viták ,nem lesz erős kormány , de ettől még jól működik az ország , a világ egyik leggazdagabb hatalma Nèmetország..
A kèt rendszert lehet ötvözni is ...
A lényeg mindig a részletekben van szerintem , azaz: hogyan èrvènyesülnek a szabad választás feltèteli, az egyenlők versenye , a mindenkori politikai hatalom elszámoltathatósága megvalósul- e, ahol a pártprogramok ès alternatívák valós küzdelme folyik , a majd a kormányalakításkor létrejön egy szintèzis ...
Én alapvetően koalíciópárti vagyok mert az a nyugat- európaias kormányzati modell...

Reding Roli 2020.10.12. 22:01:23

@GyMasa: Anno az alkotmányukkal ont az volt a céljuk, hogy az elnök NE legyen alárendelve a parlamentjüknek, akik így ne tudják őt akadályozni a feladataiban (ahogy azt pont most a demokraták igen erősen próbálják megtenni)"

Az amerikai demokracianak a hatalmi ágak világos szètvalasztasa a lènyege , ahol az Alkotmány az egyik hatalmi ág...
Attól még hogy prezidencialis demokrácia , parlamentaris is : ott van impeachment, amit a kèpviselőhaz bámely tagja megindíthat..

GyMasa 2020.10.12. 22:08:02

@Reding Roli:
Szerintem az USA rendszer igen jól ki van találva.

Sir Gombóc 2020.10.12. 22:14:34

@Hunyadi János5: Szerintem kérjen tőled bocsánatot a sírásód. Te tartozol nagyon sokkal mindenki másnak.

egy igazi barom vagy mária 2020.10.13. 09:54:08

@Reding Roli:
"a másik pedig az mondja, hogy legyen aranyos a rendszer ès inkább több azonos erejű párt legyen a parlamentben ,amiből egyfajta koalíciós kényszer jön létre , mint pl. Nèmetorzagban."
Már bocs, de ez milyen logikai bukfenc?
Nem a rendszer miatt van az, hogy azonos erejűek a pártok, hanem a programjuktól mondjuk. Nagyon leegyszerűsítve, ha a te programodban mondjuk az áfa csökkentése meg az ingyenes parkolás szerepel, akkor biztos népszerűbb leszel, mint én, akinek a programja a nyugdíj csökkentése lenne.
Koalícióra pedig nyilván mindenki kényszerből jut, megpróbál valamiféle kompromisszumot találni. Ahhoz meg az kell, hogy legyen valami közös alap, aztán részmegoldásokon lehet dolgozni.
Nálunk jelenleg a komplett ellenzék mást akar, az egyetlen közös alap, hogy vesszen az Orbán. Ami ugye a hatalomra kerülés első percében megtörténne. Onnantól meg ott áll egy rakat szerencsétlen, aki mind mást akar.
süti beállítások módosítása